(A festői kéz alkímiája)*

Béke porainkra.

Hegyek járatlan járatait járja.
Okkert ülepít, azúrt hasít.
Amint a szerelem magasművészetébe!
Merül alá a megértés finomszerkezetébe.

 

1. eikón: Lepkeház
(egy későgótikus festékfolthoz)

Mind közül
messziről tündököl:
Üdeséged! Hunyt korok
képtárában eleven pille,
rebbensz. S míg mélységed
finomvázába csobbanok,
új s még újabb lazúrról
azúrra, csillanva ahány
pigmentszemcséden,
fenyvgyantán, olajon;
villózok alabástrom
alapzatok harántrétegein:
ujjonglak, szívem!
Röptetlek átsejlő világok,
köszöntlek légyottunk
gyöngyházában!

 

2. eikón: Giornata
(fresco buono, égei töredék)

Egy régbe tűnt holnap
mészvizet csorgat
kolorit-poraidba.
Villanat alatt
örökít örömöt,
gyönyörünk fuvalló
lazúrkő madarát.
Láthatáron így terül,
márványmosolyú tükör.
Ó, fénnyé olvadó föld pora!
Kicsapódó kalcit-éderek,
hamvak gyümölcse.
Kincsem! A Te tested
ébredő színei.

*Sic est ingressa ARS.

 

Utójáték (lebegő stukatúr A POR-hoz)

ELMERÜLT ARCOD
Illuminationes

Leheletnyin húzott ecset alatt az intonaco:
korallzúzalék nedves szemcséje sercen.
Friss áramlat éledő virágállatát: bontogatja arcod viaszrózsáját,
nyiladozó csalánfátylaid.
Pirkad. Aragonitok sarjadzó katedrálisán gyullad a reggel:
medren villózó lagúnák, húsrózsán fitoplanktonok pigmentkertjei.

Szemben, a part fejtésfaláról a magasba szirti galamb csattog.
Kő miriád írisze meredten követi. Hasadozó tekintet,
hegymély szivárványa. Hűlt lávatengeren buggyanó üledékek:
csigázó idők ammolitjai.

Közvetlen ágyadnál, palkák paravánjára húzom föl e képet.
Édenre gyúlt arcod korallkertjeit. Ha álmodba merülsz, így,
világról világra libbenj. Vakolatán odaátról édesen suttognak
egy tengeren túli föld, álomszűrt, kora délután:
gyermekkorod papiruszai.

 

(Illusztráció: Ochra et lapis lazuli (HBA))