Rab vagyok,

Vergődő és vak fogoly

Ott, hol még

Homály: a halál honol,

S barangol

Barlang útvesztőjében,

Borongó

Tárnák süket csöndjein.

Cseppkőre

Hullanak csak könnyeim,

Húsomban

Hideg láncom vasa ég:

Hagyatva

Kínlódok magamba’ rég.

 

Csontjaimban bűnöm súlya ég.

 

Nyelvemre fagyhatna erőtlen

Sóhajom,

Én mégis

A mélyből kiáltok fel hozzád:

 

Hited oltsa szívemnek szomját!

 

Fakaszd az élet vizét,

Béklyóim repessze szét!

Nyújtsd ki kezedet felém,

Megváltóm,

Mielőtt

A föld fölém csuszamlik,

A boruló sírfödél,

A haláltól oly súlyos,

Kőszívű, nehézkes éj:

A mély’…