A léptek és a lépcső

Csinszka látogatása

 Ahogy a tűsarkú cipő a küszöb előtt,
A lépcső emlékezteti a múlt időt.
A járást, az érkezést, az elgondolást.
Ahogy egy hölgy az ajtó előtt megállt.
Pedig az idő nem látnivaló.
Csak körbeveszi a tájat, mint mappa.
Benne virul a kert, közepén a meggyfa.
Bárcsak ráhelyezné a gyümölcsözést is
A menny rejtélyes Atyja!
Ahogy a dallamokat a madaraknak adta.
Úgy adná a bölcsességet az embernek.
Mint védelmi képességet a fegyvernek.
A képmutatás ellen egyetlen érv maradna.
Visszaadná, aki az égboltba szabta.
Lenne újra jelenléte, hangja.

 

Esszé és esszencia

Rugási Gyulának

Egy gondolkodó és emlékezni képes felhő
Ereszkedik alá a lakott világra.
Benne van minden, ami valaha írásként
Megszületett.
S benne él a személy, Aki egyszerre éli,
Írja és ugyanakkor értelmezi is
Az Abszolút Művet.
Tehát ez a tudás nem bővíthető tetszőlegesen.
Csak a szellem által ihletett
Szövegek kerülnek bele.
Benne vagy? Kérded-e?

 

Az esztétikum magányossága

Empátia

Egy rózsaszirom nem képes betakarni
A tengerpartot, a hegyeket, mégis odasimul,
Ha lehull. A nagy erényekhez, eszmékhez
Vonzódik minden. Álmaink anyagából
Vagyunk. A kezdetnél érintett meg Isten.
A virág is abból a földből
Teremtetett, mint Éva és Ádám.
Az éden agyaga minden cserép.
Az anyatej, a mell, a márvány.
Törékeny a lét, a lélek s az ég.
De az égzengés nem érzelgős.
Az erdő hasában vár ránk.
Kimondja, amit akar. Rákiált a szellem,
Légy egyenes jellem! Te képmás!
A költő a semmiben is tért lát.
A szappanbuborék is lelkesíti a szívet.
Thrill. Felvillanyozzák a szemet a színek.
A pegazus voltaképp az erőszakos remény.
Fizikai módosulást okoz a rendkívüli rét.
A szépség bele van gravírozva a sejtekbe.
Persze a gyom: gondoskodás nélkül is bemegy
A kertekbe. Mint a méreg az elvekbe.
Bámulja a rózsaszirmot, ahogy rászáll a méh.
Nincs eredete, ahogy rátör a belefeledkezés.

 

(Illusztráció: Olha Darchuk: Roses and the sea)