Maga nős, fordult felém.

Intettem a fejemmel.

Nem is volt?

Megismételtem a jelet.

Akkor szabad ember!

Elment a kedvem az ismétléstől, elővettem egy fotót az egyik belső zsebemből.

Ismeri ezt az embert, kérdeztem.

Nem, kellene?

Nem kellene. Engem lát a képen, és mindkettőnknek jobb, ha ez ennyiben marad.

Maga vagy erősen fotogén, vagy most egyáltalán nincs formában.

Az ugyanaz. Nem mellékes, hogy csodaszép anya szült, teljesen meztelenül.

A sofőr megfontoltan bólintott, aztán gázt adott és hosszan dudálni kezdett. És akkor végre fölnevettünk.

Reggel lezuhanyoztam, a szállodai szappan volt olyan kedves, és kilúgozta kosztól összeállt tincseimet. Még egy csinos kis vágást is fölfedeztem a bal medencecsont és az alhasi régió határvidékén. Nem tűnt túl frissnek, bár én sem voltam az. Villany Leó visszatért, gondoltam. De ez is csak fölösleges magyarázkodás volt a részemről. Szóval elindultam, hogy szerezzek egy biciklit, ezért az étterem felé vettem az utam. A portán fiatal lányka ült, sportos szőke, ambiciózus, enyhén fiús frizurával, jégvihar tekintettel. Jelentőségteljesen biccentettem, mielőtt a kulcsot a pultra dobtam. Egy pillanat alatt felbőszített tompító szépsége, és szemem előtt sorsot haltak sorakoztak. Megborzongtam, aztán lesiettem a lépcsőn.

Kint meglepett a hideg, de immár száraz levegő, még a nap is képviselte magát egy halvány pasztellpaca formájában. Az étterem azonban zárva volt, valószínűleg korán érkeztem, nem későn. A kerekes terv ugrott, maradt a lábbusz. Sejtésem később beigazolódott, Figaró egy viszonylag jó állapotban lévő Camping kerékpár tulajdonosa volt, mely őt az egekbe talán nem, munkahelyére viszont kétségtelenül gyakori biztonsággal repítette.

Ahogy kifelé gyalogoltam a városkából, és kedvenc égi jelenségem már jelentékenyebbnek mutatkozott, arra gondoltam, a magamfajta embernek elég egyetlen csillag fénye, hogy valamelyest jobban érezze magát. Egy felhőtlen éjszakán meglátni az égbolt összes csillagát viszont maga a halál. A vakító kozmosz teóriája. A távolság derűje és melankóliája.

A Fenyves domb homokos talaján fél évszázados feketefenyők meredeztek, elvadult és gondozatlan telepítés, gondolattalan geometria, semmi természetesség, gyökeret vert bevándorlók gyanta-illata. Keskeny földút kanyargott az ágyékig érő hangyabolyok között, melyek oly elhagyatottak voltak, mint a bontásra váró felhőkarcolók. A nem is annyira messzi távolban keskeny füstcsíkot fedeztem föl, közelebb érve láttam, hogy egy első pillantásra meg nem határozható sötét halom eregeti magából. Előtte kisebb, a lehullott tűlevelektől gondosan megtisztított placcon valamiféle asztal állt, melynek lapját egy hűtőajtó képezte, lábait pedig egy hangyavár és egy rönk. Az asztalon felhasított hasfalú kutya feküdt. Megérintettem. Még meleg volt.

Ne nyúljon hozzá, rikoltotta és sikította egyszerre egy alaktalan hang, majd a valószerűtlen kalyibából előrontott egy rongy-ember és oldalról rám ugrott, kezében egy ácskapoccsal. Még időben léptem hátra, röptében viszonylag nagyot taszítottam rajta, nekem is rosszul esett, ahogy földet ért. Gyorsan föltápászkodott, de az újabb támadástól visszatartotta az arcába ásító pisztolyom csöve.

Miután hellyel kínált immár napsütötte hold-udvarán, és kényelmesen elhelyezkedtem egy kiszuperált olajkályha lemezburkolatán, elenyésző sugarú, körkörös sétába kezdett, mondhatni egy helyben járt, maszatos arcára töprengő kifejezés ült. Aztán jobb mutatóujját magasba emelve megszólalt.

A látszat az, kezdte, majd megtorpant. Miért jött ide? Panasz van rám? Éppen böjtöt szegek. Jó kutya volt, meg kell hagyni, de mostanság gyengém a kínai konyha. Leviathánnak neveztem, amikor aludt. Bocsásson meg, illetlen öltözékben fogadtam, de nem vártam látogatót, a pucér fagyoskodást pedig meghagyom munkanapokra és ünnepekre, ha. No mindegy. Márpedig az. Mert a nyeremény átruházható, a csőd nem. Akkor sem, ha a szükség törvényt bont. Rögtön fölismertelek Leó, bizony ám. Mesélj, hogy megy sorod? Ugye te vagy az? Vagy ugye nem? Mit szólsz a nyomoromhoz? Tetszik fennköltsége? És üzleti vállalkozásom? A Meztelen Igazság Ökomenikus Panasziroda és Társa, na igen. És mi az, hogy fegyvert fogsz rám a territóriumomon, amikor éppen ebédet főzök? Lelőnél a vagyonomért? Vagy a két szép szememért? Ki a büdös francnak képzeled magad?

Gyere velem, mondtam.

Még csak az kéne, alig tudtam megszabadulni tőled. Nekem jó itt, rendezett életet élek. Gondolom, a tiéd még mindig kész felfordulás. Fordulj is fel, ha majd lesz rá időd.

Indulnunk kell.

Pukkadj meg, nagyzolsz itt, mint valami önkéntes véradó. Ez is fals. Nem elég, hogy őrült vagy, ráadásul borzalmasan öltözködsz. Mit szólnak majd, ha meglátnak veled? Nekem van egy öltő ruhám, gondosan őrzöm, de te, mint egy reumás ruhafogas, olyan vagy. Oltári huzatban, ez fontos.

Csupán egy ebédről lenne szó.

Milyen ebédet tudsz te nekem ajánlani? Ganéj. Ebéd itt lesz, de szerencsére te nem érsz rá, hogy maradhass. Mert dolgod van, halaszthatatlan és sürgős, ugyanis fel kell akasztanod magad. Ahol senki se lát, tararí-tararam. Azonban, ha jobban belegondolok, valójában erre sincsen szükség. Neked már véged. És hát van egy elegáns Berettád, amellyel bármikor szétloccsanthatod azt a hülye fejed.

Tudsz rá vevőt?

A te koponyádat még csak zsugorítani sem lehet, hogy láncon lógó bizsu legyen valami országjáró céllövöldében.

A fegyvert akarom eladni.

Nem az én dolgom, mondta Dórémi. Egyébiránt, tette hozzá, ha jól sejtem, az egyetlen értéked, melynek tulajdonjoga valószínűleg vitatható, de ez most nem is lényeges. Miért akarod eladni? Nehéz? Vér tapad hozzá? Esetleg szándék? Egyszóval félsz?

Egyszer már megijedtem.

Csak így tovább, majd. Én már lealjasodtam. Amikor az öltönyöm eltemettem. Neked kéne kiásnod, itt van a közelben. Igazi feltámadás lenne. Te és te, az öltönyöm és én. Ezt az egyet tedd meg nekem, aztán viszlát; hiányzik, hogy jobban nézzek ki, mint őfelsége. Négy ló, három szerető.

Rendben, de utána le kell táncolnunk a városba. Királyi ebéd vár és egy lakosztály.

Raboltál?

Nem tudom, miről beszélsz, inkább igyekezz. Nem szeretnék elkésni.

Meghívásos?

Igen, az imént hívtalak meg.

Hivatalos vagy magánjellegű?

Ne a céges uniformisban jelenj meg, ha lehet. Egyébként attól függ, hogyan alakul.

Úgy, ahogy alakítjuk, mondta és elindult egy közeli fa irányába, ott kaparászni kezdett, kisvártatva előráncigált egy kisebb csomagot a földből, aztán besietett a környék legnagyobb, de mesterséges hangyabolyába, egyszemélyes otthonába.

Hosszas káromkodások közepette került elő, melynek lényege az volt, hogy az elhantolt ruha valamiképpen összement és erről csakis az ország vezetője tehet, akinek, idézem, mérges vakond járja át a testét, miközben szabója kaján anekdotáin kuncog. A szitokáradat később tovaterjedt az egyházakra, sportolókra, az almaborra, és egy évekkel ezelőtt elmulasztott, ki tudja, milyen alkalomra.