Párhuzamos dimenziók

Lipcsey Emőke „Cancel” című novelláskötetéről

Lipcsey Emőke új könyve a Kalligram Kiadónál jelent meg 2026-ban. A kötet tizenkét novellát tartalmaz, tizenkét különálló történetet. Hősei korunk emberei, akikkel olyasmik is megeshetnek, amik néhány éve még elképzelhetetlenek lettek volna. Novelláiban megjelenik a mesterséges intelligencia, a YouTube-vlogok világa, a kvantumelmélet, a plasztikai műtétek, a bőr alá ültetett mikrochipek és még sok más téma.

Ami elsőre feltűnik, hogy a „Cancel” nyelvezete nagyon modern, erre a modernségre egyes írásokban még rá is játszik, a tinik szlengét használja. Jó példa erre a „Sehol senki”, ami egy elhagyatott helyről bejelentkező live streamer élő adásának végig követése. Ennek során felmerülnek etikai kérdések, avagy, hogy mit ér meg a show, meddig mehetünk el a kattintásvadászat során. A videós elhagyatott erdei házakon navigál végig, lezseren, minden empátia nélkül sorolva, kik hogyan haltak meg a házakban, közben végig feliratkozásra és kommentelésre biztatja nézőit. Egy részlet: „Aztán el is tűnt innen a Kvick family, a kunyhó utolsó lakója John Olsson volt, és a családja, négy gyerek, az egyik vak, az anya 1902-ben meghalt, pár évvel később John is, akkor a két legidősebb gyerek valahol felszívódott, a vak lányt a szociális szerv árverésen eladta, a legkisebb lány, Alice, aki 1898-ban született, nevelőszülőkhöz került, később egyedül visszaköltözött ide, és itt élt 1989-ig. Ez a sztori is elég heavy, köszi a support emojikat.”

Az „Ajtók”-ban valósággá válik a science fictionből ismert dimenzióugrás, amikor is a nagymama szobájának ajtaja mindig máshova kerül, majd el is tűnik, egy foglyul ejtve a bulizó fiatalokat. Lipcsey Emőke novelláiban minden megtörténhet, úgy, hogy közben kicsit sem csodálkozunk, mert a mágikus realizmus teljes természetességgel szövi át a történetet.

Sokunk fejében megfordult már az a kérdés, hogy mi van, hogy valahol él egy hasonmásunk. Nos, a Szilícium-völgyben dolgozó Dav találkozott is a hasonmásával. Hogy jönnek ide a százával partra vetődő delfinek? A „Dav” című novellából kiderül.

A kötet novelláiban a test módosításának kérdése különböző aspektusokban merül fel. Férfi marad-e, akinek elvágják az ondóvezetékét, ölthet-e kóros mértéket a szépség iránti vágy? Megoldanak-e bármit a plasztikai műtétek, milyen jelentőséggel bírhat egy nő számára, ha visszaállítják vallási okokból megcsonkított nemi szervének épségét? A sebészeti témák mentén kapcsolati kérdések is felmerülnek: ha tökéletes a testünk, szerethetőbbek és boldogabbak leszünk? Milyen nevetséges kifogásokat találunk ki azért, hogy ne kelljen kötődnünk és felelősséget vállalnunk?

Közvetve felmerül a bevándorlás szintén aktuális kérdése, amikoris egy svéd édesanya azzal szembesül, hogy egyetlen lánya áttért az iszlám hitre, napi ötször egy szőnyegre térdelve imádkozik és feleségül megy egy arab férfihoz. A „Mikor a Hold eltűnik az égről” című novella egy anya belső útja az elfogadás és saját spiritualitásának megtalálása felé: „Három éve jógázni kezdtem, és meditálok. Mivel egyre komolyabb gyakorlatokat végzek a jógaszőnyegen, valamelyik nap azt találtam mondani Annának: Látod, te is megtaláltad a magad szőnyegét, meg én is… Mindketten nevettünk.”

A „Citromsárga és azúrkék” egy kisállatkereskedés kirakatától, egy papagájtól indul, és ott is végződik, közben beavatást nyerünk az appos randizás rejtelmeibe, abba, hogy mi van, ha a profil számunkra nézhetetlen színkombinációba öltözik, ráadásul csuromvizes és nem mosogat el. Mi jöhet ki ebből?

A „Cancel” nyelvezete bravúros, a kötet egyik fő erősségét képezi, viszont talán az idősebb korosztály számára nem minden érhető. Lehetséges, hogy az anyukák és nagyik gyereküket, unokájukat kérdezik meg arról, mi az a „spot” és a „sus”. Bevallom, egyik másik kifejezésnek nekem is utána kellett néznem.

A novellák végén, külön oldalon található egyetlen mondat, ami úgy vonatkoztat el az adott történettől, hogy közben a mélyére húz.

A kötet borítóját Hrapka Tibor tervezte, partra vetett delfineket ábrázol mozaikszerűen, a könyvhöz illő-és méltó modern, elgondolkodtató kép.

Szeretettel ajánlom a „Cancel”-t mindenkinek, aki szeretne friss, fiatalos, merész szövegeket olvasni, nem riad meg a húsbavágó társadalomkritikától, és be mer lépni a bárhol megnyíló dimenziókapun.

„MERGITUR  NON  SUBMERGITUR”; HEGYMENET

MERGITUR  NON  SUBMERGITUR

a széles kapubejárón besétálva hirtelen más világba lépek át
ódon városfal és magas tűzfalak ölelésében terebély gesztenyefa nyújtózik
késő délutáni napsütés, az udvar kockacsendjében semmi sem mozdul
időzárványok között titáni zöld lombkorona

merül, de nem süllyed
csendből font falak
ölelik mindenfelől
nem süllyedhet el

/Sopron/

HEGYMENET

nyoma sincs a patak jégpáncéljának, eltűnt már a hó is
agancsos király barna hátára dob csókot a nap
mogyoróbarkát hintáz a tavaszi szél
megindultak a nedvek a rügyekben rejlő csodálatos napmotorok felé
hóvirágok bókoló seregei kísérik a felfelé vezető ösvényt
előtted magasodik a kilátó betonhengere

bükkök gót ívén
lángoló monstrancia
a felkelő nap

/Csóványos/

(Illusztráció: Edith Holden: The Country Diary of an Edwardian Lady page 7.)

LUFI; OLGA; TEREGETÉS; XOXO

 

LUFI

Lufi virág, léggömbvirág,
jaj, de pici ez a világ,
magát tenné, ahogy mondja,
a legfelső égi polcra.

Nem gondol ő soha rosszra,
szépségének rabja, foglya,
megszólal az ovis Borcsa,
remélem, nincs túlhájpolva.

 

OLGA

Bízik bennem a kék
szemű Olga,
amit mondok, mindjárt
lecsekkolja.

Nagyon egyben van, ha
rám néz, fullos,
ha szétesnék, össze-
szedne biztos.

 

TEREGETÉS

Apu azt mondja,
anyu kiteregeti
a szennyest.

Ezt nem értem.
Igaz, hogy anyu tereget,
de a mosógépből,
ami az előbb
még mosott.

Hogy béke legyen,
anyunak a régi mosószert
ki kellene cserélni másikra,
apunak meg egy új mosógépet
kellene vennie, ami
már szárítja is a ruhát.

 

XOXO

Befrendelem
a fészbukon Elemért,
olyan trendi,
hiszen semmihez sem ért.

Nem győzöm meg,
felesleges idegbaj,
tenkölés csak,
csípje meg a darázsraj.

Megsajnáltam,
anyja akár a Karen,
rédzseli a
kamasz fiát, van ilyen.

Visszajelölt,
úgy látom, az Elemér,
de bannolt is,
többé a neve sem ér.

Nem random ügy,
sok van ebből, nem kevés,
vár reám
a megérdemelt csillezés.

Versolvasó,
lehunyva az ágy szeme,
eljött a nagy
semmittevés ideje.

 

(Illusztráció: Kaleigh Glover: The Washing Machine (2024))

A tíz zeusz

 

A barátom megunta. A barátom megunta, hogy félek tőle. Gyakran ejtek sebeket a testén, miközben felfedezem. Azt hazudom magamnak, hogy katona, ezért megszokta az egészet, de tudom, hogy a felfedezés mozdulatai fájnak, mert korábbi titkosabb sebeket akarnak kitapintatni és ha kitapintják az is fáj. Azt mondta, nem tudom mi a hűség, azt mondtam, sosem szavaztam rá, mert a hűség a győzelem. Figyelem hogyan reagál.

Nem reagál.

A barátom katona, de a második világháborúból, homokszínben jár és nem foltzöldben. Ezenkívül tiszt. Az ütközetek és győzelmek megváltoztatták: értő fejek szerint minden fordulatnál személyiséget cserélt.

De ilyenkor vitatkozni szoktam: nem kell mindennek bonyolultnak lennie, különösen az én barátomnak, a második világháborús tisztnek nem.

A kapcsolatunk történetét kloroform illatú vattakorongokon és műpergameneken adtam ki 1908-ban. Közösségünk, a kapcsolatunk, katasztrófák túlélésének okozata; a hibás tekintetű holland hadiorvos, a sírokról növényeket letépő magyartanárnő és a kamasz aki megátkoz, ha kiderül, hogy nem akarják a nevét a bőrükre tetoválni. Ezenkívül egy kis börtönszínű kutya és egy falusi vasútállomás alakú afta. A közös gyöngyláncolatunkat lerajzoltam. Album.

Azt hazudom magamnak, hogy katona, de tudom, hogy a felfedezés mozdulatai fájnak, titkosabb sebeket akarnak és ha kitapintják az is fáj. Nézd: a bajtársaim küzdenek a játék méltóságáért és bohóccá festik magukat, hogy eltereljék a figyelmet a halálról. Aztán önző kíváncsiságból mégis elkezdik újra eljátszani a halált, megijednek egymástól és ki ki maga mellé véve szövetségeseit bezárkózik a saját kapualjba.

Gyerekeiknek korán megtiltják a játékot, különösen egymással, gyerekeik küzdeni kezdenek egy egész élet méltóságáért és így telik el a játék. A barátom jól szórakozik a monológomon és azt mondja d-moll. A-mollban sokkal szomorúbb lenne és lenne benne betegség is. C-mollban vallásos lenne, h-mollban télies túlélésről szólna, e-mollban olyan lenne, mintha valóban én írtam volna és b-mollban olyan lenne, mintha valójában ő. F-mollban olyan lenne, mintha a többiek írták volna az egyetemen.

Figyelem a barátom, német katonatiszt ebihalszemét és az első barátnőjére gondolok, a Hanna nevű gyógytornász nőre, aki a gonosz egyszerűségéről írta a könyveit. Nem akarom kimondani a jelzőt, ami az eszembe jut, mert lealacsonyítana a barátom előtt.

Valójában lealacsonyítana a barátom előtt. Bekapcsolja a klímatévét és a készülékből csepegni kezdenek a hideg fújással a vértanúk.

(Illusztráció: Sylwia Wenska: Flowers in gold I (Poland))

PITYU; ÉHSÉG

 

PITYU

Pityu fekete,
Pityu erős,
a szeme fekete,
a haja fekete,
a bőre fényes,
mint a cigányoké.
Pityu vigyorog,
Pityu semmitől se fél.
Sárral dobál,
szétrúgja a homokváram,
letépi babám fejét.
Siklót fog a kertben,
felém hajítja,
te gyáva,
üvölti utánam,
ez nem mérgeskígyó,
élve maradsz,
ha megharap!

Pityu röhög,
biciklizni se tudsz,
ügyetlenség!
Pityu rám rivall,
na gyerünk,
tartsd a kormányt,
tekerd, tekerd, előre nézz!
Hátba lódít,
száguldok,
fejem csattan a kocsiúton,
rám szakad az ég.

Pityu fekete,
Pityu fekete,
reszketek, mikor hozzám ér.

 

ÉHSÉG

adjatok ennem
adjatok még
dupla ebédet
az egész sült csirkét
azt mondtátok mikor ide hoztatok
ehetek amennyi belém fér
hát akkor megeszem ezt a sajtot
a sonkát a vajat a szalonnát
a három szármát a tejes kenyeret

egyenek mást a macskák

utána müzlit ropogtatok
befalom mind az olajbogyót
a cseresznyebefőttet a kekszet
a mézet az eurokrémet
hasam fájdul
görcsöl csikar
nem baj
az én bajom
hogy csak falok és falok
én mindig éhes vagyok

mit óbégat a nagyi

ja értem a banános csokoládék
hányat talált vagy huszonötöt
a szekrény mögött
én gyűjtögettem ott őket
arra a napra
amikor majd
felbontjuk az egyezséget
volt már rá eset

ez tartalék
mit csodálkoztok

én mindig előre gondolok
ennyit tényleg illene tudnotok rólam
ha már örökbe fogadtatok

 

(Illusztráció: Jan Davidsz. de Heem: Table (c. 1670))

Egy obulust, semmi többet; A rab hegedűs; Vergilius-hatás

 

Egy obulust, semmi többet

Gótot, perzsát, vandált mind megvertem.
Itáliát hálátlan uramnak én visszanyertem,
most mégis a templom küszöbéről kiáltok.
Elhagytak immár rokonok s el a jóbarátok.

Emlékszik-e még valaki dicső fényére
hadjárataimnak és Belizár nagy nevére,
midőn kevély Jusztinián mellett álltam
pajzsommal a napfényes Ravennában…?

Szememmel hajdan messzire elláttam;
az ellenség táborát rendre megtaláltam.
Sem nyíl, sem penge nem fogott rajtam,
bár most egy kavicstól majd’ elhasaltam.

Hatalmas seregeknek parancsoltam egykor,
ám azóta polgár, gyermek, szolga, csavargó,
és még a kutya is magától undorral eltol,
mert egy ilyen leprás és vak koldusnak
ebben a városban senki sem kínál helyet –
legalább pénzem volna, de egy bolond
öregembert még az örömlány is kinevet.

Ha pedig meg is szánnak: hát abból
tele inkább üres gyomromat töltöm,
az utca magánya és az örökös sötétség
pedig nekem mindennél kínzóbb börtön,
amíg büszkén döngetem hörgő mellem,
hogy én még rómainak születtem;
hogy lelkemet híres diadalok
mennyei gőzében fürdettem,

bár azon vihog most a sok pimasz kölyök,
hogy ez itt már Bizánc, nincs többé Róma;
hogy cintányéros bohócként akasztottak
rá himbálózni erre a tudatlan utókorra,
így hát legalább te adj egy árva obulust,
vándor, könyörülj rajtam s tégy csodát!
Hisz’ tudjuk: hogyha a császár
nem is, de az Isten megbocsát.

 

A rab hegedűs

Az embereknek kívántál utat
mutatni fáklyáddal és feltárni
az ablakon túli, égi szépet,
most mégis te vagy az,
aki leláncolt szavával,
kötéllel nyakában, a mélyből
kiáltozva kérné a segítséget,
amióta meg vakmerően a királyok
és császárok táltos paripáját ülted.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Fölfedezni óhajtottad a világot
néhány elszánt társsal és sok tündöklő
csodával, hisz’ őszinte gyermek voltál –
amíg a többi lovag dőzsölt, henyélt,
te lantot pengettél s könyvet lapoztál,
de az összes húrt és sárga papírlapot
már réges-régen kopottra nyűtted.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Hitted, hogy daloddal a többiek szívéből
legalább egy apró, tüzes darabot nyersz,
de celládban azóta is egyforma,
suttogó fekete nappalokra kelsz,
és azt sem tudod már, elítéltek-e,
vagy tiltott kocsmanótáiddal
pokolra önmagadat küldted.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Felemelted volna a porból játékoddal
a senyvedő és reményvesztett népet;
bűvös akarattal nyitottad volna fel
a szemeket ahelyett, hogy te is inkább
megcsináltad volna önzőn szerencsédet,
jutalomból mégis odavetettek koncként
a vad hollóknak s a dölyfös keselyűknek.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Sem céhmester, sem nemes vitéz, de még
kalandor és vándordeák sem lettél igazán,
csak hagytad, hogy méltó kivégzés
helyett csavargóként lógassanak fel
a zord Feledés kiégett lámpavasán,
így azóta ábrándos kísértetként
követi tekinteted már csak a mit
sem sejtő, vidám járókelőket.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Inkább kellett a világnak
mindenféle figyelmet s rangot
kolduló olcsó, bazári komédiás,
mégis te vagy a bohóc, jobbágy,
szolga, akin már rongyként lóg
csak a kegyelemből adott libériás,
zubbonyod pedig, mint csörgőkígyó
fojtogat, már oly feszes és szűk lett.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Annyit harcoltál, hogy a bölcs
és fürge szeleket a Föld minden
sarkából végre vitorládba fogjad;
fejedet akkor is felszegted, hogyha
a csábító vihardémonok reszkető,
rideg hullámsírba nyomtak,
vagy szigorú ólomrostájukkal
a mindenhatót játszó sorsistenek
és létbírák azonnal kiszűrtek.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Nem muzsikálsz többé már
másnak csupán az egereknek
és a lemálló börtönfalaknak;
néha van csak, hogy tornyod
mellett a prágai polgárok
kíváncsiskodva elhaladnak,
amíg idebent a gúnyos
Némaság és a pribékek
szitkát kell, hogy tűrjed.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Magányod könnyezve vádol,
hogy amíg meddő daccal
ezt a sok ponyvaregényt
és hitvány eposzt megírtad,
te maradtál utolsónak hátra,
hogy ha már senki sem hallja
a zenét, te kapcsold le a villanyt,
miután remeteként morzsoltad
össze az ajándékul feléd
dobott koldus-esztendőket.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

Kedves, óvó kéz nincs számodra sehol,
csupán a bűntudat nyúz s a Csönd ölel;
minden új nap feléd nyújtott,
üres ígéret-serleg, amíg sem
a Szabadság, sem a Halál nem keres
itt, e zugban és érted sohasem jön el,
akárhogy dörömbölsz, tombolsz,
vagy ajzanád fel szilajabb énekekre
sebzett szarvasként vergődő erődet.
Hej Dalibor, rab Dalibor:
húzzad csak bús hegedűdet!

 

Vergilius-hatás

Ha egy kis szikra is kipattanna a dörzsölgetett fából;
ha érezném, hogy máglyám lobog, nem csak lángol,
és rabságom lágyan szenderegne a lélek csendjén:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Ha nem kellene folyton a húrok közé menekülnöm;
ha nem lenne a száműzetésem a legrosszabb börtön,
és ha nem kellene táncolnom a damoklészi pengén:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Hogyha valaki végre látni akarná őszintén arcomat;
ha lenne szerető kar, mi gyöngéden magához fogad,
és ha az álmokat ébren is virágos rétekről szedném:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Ha észrevennének akkor is, amikor a műsor véget ér,
és kimerült testem rázkódva magányos cellájába tér,
s ha nem csak a párna forgolódó hazugságait ölelném:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Ha nem csak műtárgy lennék az Emberi Múzeumban
érdekességként állítva ki az egyik pókhálós sarokban,
s ha féltő szemekben lennék helyette szerethető lény:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Ha megadná a sors, mi másnak nem is túl nagy dolog,
előlem viszont egész életemben a világ végéig futott,
s ha nem kellene körhintáznom drága balszerencsén:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Ha lenne tarka pillanat, amely édes meleget ont rám;
ha létem, ez a remény nélkül hagyott kórházi osztály
legalább egyetlen ápolót küldene, úgy lázasan fekvén
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Ha nem egy üres ígéret maradnék a délibábos jövőben;
ha megpihenhetne űzött gályám egy elrejtett öbölben,
s a boldogságot tovább nem poklok mélyén keresném:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném.

Ha egy bölcs ítélet kimondaná, hogy mindez a semmiért;
ha tudnám, hogy a mérgező babérillat többé nem kísért,
és ha nem lennék úgyis tintafolt az égieknek tervén:
minden dalomat és versemet rögtön tűzbe vetném,

de ha értelmet nyerne e megkésett, kínzó, keserű áldozat,
ha betemetném vele a szívemben tátongó tengerárkokat,
és az átkot, mint csuromvizes bundát, hátamról levenném:
dalomat és versemet tűzbe úgy is tán’ csak hiába vetném…!

 

(Illusztráció: MosaicNaturalLLC: Handmade Marble Violin Mosaic Tile)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info