Szabolcsi Bence írta Kodály és a hegyek című kis esszéjében: „Közte [ti. Kodály] és a hegyvidék között […] titkos és szoros összefüggések, mély rokonsági szálak szövődtek; Kodály egész élete, egész műve a szabad levegőhöz, a földhöz, a tájhoz, de főleg a hegyekhez kapcsolódott.” A zeneszerző maga is vallott erről visszagondolva diákkorára: „A hegyek utáni vágy midig élt bennem…” S ezt a vágyat, amíg tehette, tátrai, svájci kirándulásokon, merész hegymászásokkal, de sokszor csak a népdalgyűjtő falujárások kapcsán be is tejesítette.

Később a kor – történelmi értelemben és életkornak értve is – behatárolta a lehetőségeket. Hatvan éves kora tájától, s különösen élete utolsó másfél évtizedében, a Mátra, Galyatető jelentette számára a hegyi menedéket. Menedéket, ahol pihenni, természet közelben lenni, elmélkedni, de zeneszerzőként és tudósként alkotni is lehetett.  Ahogy a szoboravatás alkalmából Kacsik Árpád c. kanonok, Felső-Mátra falvainak plébánosa mondta: Trianon adta az országnak Galyát, majd Galyának, az ott élőknek Kodály Zoltánt, azzal, hogy megszűnt az erdélyi és tátrai kirándulások lehetősége. A hegység lábánál elterülő falvak, (és néhány távolabbi falu) termette a részben még az első népdalgyűjtő utak idején, jobbára azonban az 1920-as években gyűjtött népdalokat a Mátrai képek népdalfeldolgozás tablójához (1931), de e vidék, Pásztó egy népdalénekesétől kapta Kodály az Esti dal (1938) melódiáját s részben szövegét is.

Galyatetőhöz azonban egy egyházzenei mű születése kapcsolja Kodály Zoltánt legerősebben: az 1940-es évek elején itt született meg, az akkoriban még egészen új kicsiny kis templom, kápolna harmóniumán a Csendes mise egy kényszerű kántori szolgálat során. Bölcs előrelátással úgy alkotta meg a darabot, hogy „egész csekély és lényegtelen változtatásokkal sikerült a tisztán hangszeres misét vegyeskarra és orgonára [később zenekarra] átdolgozni”. Így jött létre a Missa brevis.

A június 28-án tartott szoboravató ünnepi emlékmise egyik lélekemelő momentuma volt, hogy a mű kórus-orgona változata a Csendes-mise ősforma megszületésének helyszínén először hangzott el. Ezt a hitelességet fokozta, hogy a valamikor Kodály által is használt harmóniumon szólalt meg a mű hangszeres anyaga. Az Új Liszt Ferenc Kamarakórust Erdei Péter Liszt-díjas érdemes művész vezényelte, harmóniumon Fassang László Liszt- és Prima-díjas orgonaművész működött közre. A bensőséges, lelkiségében és zeneiségében is felemelő szertartás után került sor a pécsi illetőségű Sütő Ferenc szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően elkészült szobor felavatására és megáldására. E sorok írója mondhatta el köszöntésül gondolatait, három kérdésre keresve a választ. A szobor felállításának miértjét nyilván Kodály Zoltán galyai kapcsolatában kell keresnünk. Létrejöttében a hogyan? is fontos kérdés.  A helyi „Kodály kultuszban” fontos szerepet játszott a Fasang Család, közelebbről Fasang Árpád zongoraművész, kulturális diplomata, aki galyai tartózkodásai idején lutheránusként volt kántora a katolikus kápolnának. Az önkormányzat régi tervének megvalósításhoz az említett támogatás és nem utolsó sorban Antalné Zoboki Anna, a mátraszentimrei iskola ének-történelem szakos tanára szívós előkészítő munkája kellett. Végül a szobor valódi rendeltetését a mivégre? kérdésre adott válasz fogalmazta meg. A komoly, elgondolkodó Kodály Zoltánt ábrázoló ércszobornak az ércnél maradandóbb életmű örök érvényét-értékét kell hirdetnie az arra járók számára.

A szoboravató, melynek fővédnöke Kodály Zoltánné, védnökei Stuller András polgármester és Kacsik Árpád plébános voltak, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus énekével (Kodály: Köszöntő, Gömöri dal) és koszorúzással ért véget.

.A nap programját a Nagyszálló Szonáta termében délután megtartott nagysikerű kórustalálkozó tette teljessé. Az Egri Érseki Fiúkórus (karnagy Schiedmeiszter Szilvia, zongorakísérő Réz Lóránt), Gyöngyösről a Cantare Városi Vegyeskar (karnagy Kalocsainé Csillik Mária) és a Cantus Corvinus Vegyeskar (karnagy Holló Erzsébet), Budapestről a Kodály Férfikar (karnagy Pálinkás Péter, zongorakísérő Vékey Marianna) és Kecskemétről a Nemesszeghy Márta Vegyeskar (karnagy Smuta Attila, zongorakísérő Révész László) szerepelt. A műsorban természetesen döntő többségében Kodály-művek hangzottak el, köztük a már említett Mátrai képek (az egyesített gyöngyösi kórusok előadásában) és az Esti dal záró összkari számként.

(A Szerző a Magyar Kodály Társaság elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja / fotók: Varró János)