Pszichoterápia

 

Ajánlom ezt az irományt az elesetteknek,

hogy még elesettebbnek érezzék magukat.

 

Továbbá: Az elhunyt Ramones tagok emlékére.

 

– És mikor feküdt le utoljára a feleségével? – Kérdezte ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér páciensétől.

Megjegyzés: Ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér igen megbecsült pszichológusnak számit szakmai körökben, sőt rengeteg kollégája, a legtöbb kollégája szerint, ő az egyik legjobb.

Annyit illik még tudni róla, hogy (elmondása szerint) kiegyensúlyozott, problémáktól mentes, idillikus, példaértékűen tökéletes, továbbá csodálnivaló családi életet él. – Bár ez sajnos nem egészen így van, mivel feleségének eddig tizenhét alkalommal volt idegösszeroppanása, amiket azonban szerencsésen sikerült férje elől eltitkolnia.

Amiről ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér szintén nem tud az az, hogy fia és leánya is több ízben öngyilkosságot kísérelt meg (a fiúgyermek hetet, a lány pedig nyolcat). Ezeket a szerencsétlen eseteket tovább tetézte az is, hogy a fiú nyolcadik öngyilkossági kísérlete, tragikusan sikeres kimenetelű volt.

 A családnak ez utóbbi szerencsétlen tényeket is sikerült eltitkolnia, a családfő elöl.

És mivel, amiről az ember nem tud, amiatt nem is bosszankodhat, ezért a doktor tökéletesen elégedett volt helyzetével, és önmagával is, önmagát ugyanis tökéletesen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tartotta. – De amint az hamarosan ki fog derülni, az ember nem feltétlenül olyan, mint amilyennek képzeli magát.

  – Hát úgy két éve. – Válaszolta a páciens, Töködnics Ödön, miközben elmélyülten pattanásait vakargatta.

 Azt hiszem érdemes néhány mondatban megemlíteni Töködnics Ödön életének, a történet szempontjából lényeges, momentumait is:

Ismerkedni világéletében igen nehezen tudott, ami talán (enyhénszólva) nem túl előnyös ábrázatának, azaz annak a ténynek volt köszönhető, hogy arcát még harminc éves korára is pattanások tömkelege borította. Ehhez még enyhe beszédzavar és retardált értelem is csatlakozott. Mindenesetre ezeknek az apróságoknak ellenére, egy (barátaival) átmulatott éjszaka után, arra a tényre ébredt, hogy házas ember lett. Bár ez a rossz nyelvek szerint nem Töködnics hatalmas vonzerejének (értsd: sármjának) volt köszönhető, hanem inkább annak a néhány üveg vodkának (az oroszok nemzeti itala, magas alkoholtartalom jellemzi, és leginkább ez utóbbi tulajdonsága miatt fogyasztják), amelyet az éjszaka folyamán a későbbi feleség elfogyasztott.

Sajnos Töködnics házassága – mint a hirtelen köttetet házasságok legnagyobb része – nem igazán volt sikeres. Főképpen a szexualitás terén voltak problémák a férjnek, mivel pattanásai sajnos gyakrabban ejakuláltak, mint a nemi szerve.

De mivel Töködnics nem volt (annyira) buta ember, ezért kétévi házasság után felfedezte a házasságában rejlő problémák okát, és úgy döntött pszichológushoz fordul.

A Dottore jegyzetfüzetet és töltőtollat vesz elő, és jegyzetelésre készül fel.

 -Rendben. Most pedig szavakat fogok sorolni, amire ön gondolkodás nélkül válaszolva mondja azt, ami éppen eszébe jut az aktuális szóról.

  • -Aha. Mintha dadaista verset írnék.
  • Hát végülis igen. Nos kezdjük:
  • Rendben kezdjük.
  • Akkor kezdem!
  • Jó.
  • Tehát kezdem: Kígyó
  • Béka – Jegyzetfüzet: egy pipa
  • Ágy
  • Alvás – Jegyzetfüzet: még egy pipa
  • Női mellek
  • Apám.
  • Micsoda? Magának a női mellekről az apja jut az eszébe?
  • Ja nem, csak a szomszéd lányra gondoltam, akit gyerekkoromban meglestem öltözködés közben.
  • Á vagy úgy. – Jegyzetfüzet: Gyermekkorban gyökeredző problémák > infantilis vonzódás a női mell iránt > esetleges orális dependencia > alkoholizmusra való hajlam is felléphet. – Újabb szó:
  • Felhő
  • Bárány – Jegyzetfüzet: újabb pipa
  • Égbolt
  • Termonukleáris felmelegedés, ami üvegházhatás formájában anyagiasul.- Jegyzetfüzet:?
  • Tejbetök
  • Maga
  • Én? – Enyhén felháborodott megrökönyödés…
  • Igen
  • Mért pont én? – Már némi düh érződése…
  • Mert olyan tejbetök szerűen tud nézni.
  • Miért milyen az a tejbetök? – Egyre fokozódó indulatok…
  • Nem tudom maga kérdezte.

Dr. Rugdalny felsóhajt, inkább állatias horkantásra hasonlatosan, majd úgy határoz témát vált. – Érezhetően megnyugszik…

  • Térjünk vissza a foglalkozás első kérdéséhez, és válaszoljon mindenképpen őszintén a következő kérdésre: mi ennek az oka?
  • Minek mi az oka?
  • Hát annak, amiről a terápia elején beszéltünk.
  • Ööö, mi is volt az?
  • Én azt kérdeztem mikor feküdt le utoljára a feleségével, mire azt felelte, hogy két éve, én most azt szeretném tudni, hogy ennek vajon mi is az oka.
  • Ööö…, szóval nem áll fel.
  • Micsoda?
  • Hát tudja, az ott.
  • Nem, nem tudom. Miről beszél?
  • Hát tudja, amivel azt szokták csinálni.
  • Mit szoktak, azzal csinálni??
  • Hát, azt!
  • De mit? Könyörgöm, mit?
  • Hát, amit egy férfi és egy nő szokott csinálni.
  • Na és mi a fenét szokott egy férfi és egy nő csinálni???
  • Hát, tudja!
  • Nem bazmeg nem tudom, mit szokott egy férfi csinálni és neked is közöd van hozzá te seggfej!

A mondat első felét még csak baljósan suttogta ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér, de a második fele már dühödt ordítás formájában hangzott el. Töködnics homályos utalgatásai teljesen kihozták a sodrából, nem volt semmi türelme a kitalálósdijához, főképpen azért nem, mert Rugdalny is legalább két éve nem hált már asszonyával. – És ez nem tett túl jót neki.

 Ifjabb Dr. Rugdalny Tihamér önkontrollja ebben a pillanatban teljesen megszűnt, és ezzel egy időben úgymond elvesztette fejét is. Elérkezett a pszichológus számára az a pillanat, amikor az agresszió már nem tartható kordában, átszakítja az önkontrol falait és megállíthatatlanul a felszínre tör. – Szörnyű és kiszámíthatatlan pillantok ezek.

 Rugdalny magáról már mit sem tudva, egy jólsikerült ugrással, átvetette magát íróasztala felett és mindkét kezével megragadta Töködnics nyakát, ezután pedig módszeresen és ritmikusan az asztalhoz kezdte csapkodni páciense fejét.

Töködnics először megrökönyödve és leginkább tehetetlenül tűrte, hogy orvosa precízen összetörje az orrát, de abban a pillanatban, amikor két elülső foga, hangos reccsenés kíséretében, kirepült szájából magához tért. Kétségbeesetten megragadta az első keze ügyébe akadó tárgyat, ami történetesen orvosa tolla volt, és Rugdalny felé döfött vele. A töltőtoll belefúródott a pszichiáter jobb szemgolyójába, ezután Töködnics, egy laza csuklómozdulattal kombinált, csavart mozdulattal visszarántotta kezét és eltávolította az orvos fejéből az emlitett látószervet.

A doktor hangosan felüvöltött és miközben a fájdalomtól, és egyéb körülmények miatt, vakon összevissza kapálódzott, kiverte támadója kezéből a szemgolyóba fúródott töltőtollat.

Dr. Rugdalny titkárnője azonban felfigyelt az orvosi szobából jövő ordítozásra, hörgésekre, és egyéb gyanús zajokra, és feldühödve attól, hogy körömlakozás közben zavarják, gázspréjével a kezében, a rendelőbe rontott.

 A titkárnő elé táruló látvány borzalmas volt:

 Töködnics törött fogaival a kezében éppen az ajtó felé oldalgott, miközben a doktor elveszett szemgolyóját kereste, de valószínűleg egyik szemének elvesztésével együtt az egyensúly érzéke is elveszett, aminek hatására imbolyogni kezdett, majd pedig megbotlott, és egy elfojtott sikkantás kíséretében kizuhant tizedik emeleti irodájának ablakán.

 Az üvegcsörömpölés hangjára a meglepett titkárnő kizökkent tehetetlen mozdulatlanságából, kezét felemelve, harci kiáltást – vagy inkább sikoltást – megeresztve Töködnics arcába ürítette gázspréje tartalmát, amitől, a már amúgy is igencsak rossz bőrben lévő férfi, méltatlankodva felhördült, majd az arcába fújt szertől vakon, menekülni kezdett, de mivel nem látott semmit, az ajtó helyett ő is az ablakon keresztül távozott.

A két férfi családja egy percig sem gyászolt.

De azért volt bennük annyi becsület, hogy virágot vigyenek, a tragikus körülmények között, elhunytak sírjára.

A Rugdalny sírjára a Töködnics család, a Töködnics sírjára pedig a Rugdalny család helyezett koszorút.

(Illusztráció: Szakállas Zsolt – Cédruskopók)

Grammatika; Melankólia; Ott

 

Grammatika

Egy mondatra vagyunk a
szótlanságtól. Visszalépnénk,
de röghöz köt a helyhatározó.
Állíthatunk bármit, az állítmány
akkor sem fog elveszni a
virágnyelvek egyre gazosabb
kertjében. Bár ki tudja, hisz a
mennyiségjelzők is mehetnek
a minőségjelzők rovására, s
még csak nem is rovásírással.

Meghatározott mondatrészek
időről-időre részben vagy akár
egészében módosulnak, s bár
az évszámok nem hazudnak,
mégsem a történelemkönyvek
jelzik a birtokos viszonyokat,
hanem a nyelvtankönyvek. De
van, mi nem változik a világ örök
históriájában; a felejtés tárgya
mindig a hétköznapok alanya.

 

Melankólia

Olvastam egy cikket arról,
hogy bizonyos társadalmak
elöregedése veszélyessé válhat
egy-egy adott dialektusra,
vagy akár a komplett nyelvre,
így az teljesen eltűnhet.
Kicsit olyan ez, mintha
maga a nyelv öregedne el,
míg végelgyengülésben
sírba nem hullana. S ha majd
az emlékezet utolsó
fejfájáról is lekoptatja a ráírt
szavak jelentését az idő; akkor
válna halottból kihalttá.

Erről eszembe jutott
a gyermekkorom.
Amikor még a keresztnevem
kicsinyítő képzős változatával
illettek a szüleim, és a rokonság.
A barátaim már becéztek, de a
bürokratikus idő betűről
betűre olvasta rám
a személyigazolványomban
szereplő formát. Manapság,
a családon belüli elnevezésem
leginkább “apa” lett,
s az, akit én édesanyámként
ismertem eddig, “mamivá” vált.
A nagymamám pedig “dédi” lett
egy olyan kislány ajkain, aki
személyes ismeret nélkül formálja
e szót. Hát így leszek én is majd
“papi”, aztán “dédapó” talán
egy olyan gyermek mondataiban,
akinek lehet, csak a családi
anekdoták lesznek az egyetlen
kapcsolódási pontjai velem.
Végül pedig idegenül csengő
névként tengődöm egy levéltár
rendezetlen adathalmazában.

Hiába foglalkozom írással
évtizedek óta, nem érzem a
súlyát a nyelvek elöregedésének.
Inkább az a melankólia
nehezedik a mellkasomra,
ahogy mi öregedünk el a nyelvben.

 

Ott

Odaértél. Ott tornyosul előtted,
megkerülhetetlen.
A csúcsa a láthatatlan
ismeretlenbe vész.
Hatalmas, tömör
és nyomasztó nyugalom;
nem így képzelted el.
Ez lenne hát az út vége?
Megfordulnál, de az árnyéka
végérvényesen rád nehezül.
Ha nekivágsz, az emléktáblák jelzik,
hogy sokaknak valóban
ez volt az út vége.
Akik visszatértek?
Ők is lezártak valami egykorit.
Vagy nyitottak valami újat?
Nézőpont kérdése.
Egy biztos, ők már
egy másik életet élnek.
Azt az egyetlent.

 

(Illusztráció: Kristine Griffith: Sunset Mountain Silhouette)

Béka

 

Van egy olyan szabad státusz az életében, hogy béká, és szeretné, ha én lennék neki az, mondja, miközben behajt a műszak végén a pályaudvar sarkába, ahol parkolni szokott a busza éjjelente. A sofőrfülkével átellenben ülök az első ülésen, érzem, ahogyan megnyúlik az arcom a padló felé, szabályosan kerekednek a szemeim, és azt kérdezem, a kisbékája legyek-e, vagy az, amit mások egyszerűen csak békávénak hívnak. Jujdecukivagy, hadarja, miközben sípol a lelke csálé fogai között, a kisbéka épp hozzád illik, mondja, de ha így ismerem, hogy békávé, hát az lesz az.

Az én sofőr exférjemnek is volt békávéja, azaz buszos kurvája, pontosan tudom, miről is van szó, pláne, hogy igen közeli barátság fűz az ő volt békávéjához. Fékolaj szag, kiállások, elhagyott placcok, ahova egy csuklós be tud ékelődni a kíváncsi tekintetek elől. Headsetekbe szexizve duruzsoló csajok, miközben a helyi kormányhivatalnok asszony épp jegyet kér, és a sofőr tökéletesen teszi, hogy csak őt hallja és a visszajárót keresi, közben a fülében a békája épp a merev micsodáját becézgeti, és arról álmodik, hogy a kövi műszak előtt melyik hátsó ülés korlátjába akasszák a lábát.

Várom a taxit hajnal négykor, az utca végére rendeltem, hogy ne ébresszem föl az alvó családot. Remélem, nem most hányja el magát valamelyik gyerek, amikor másfél órával előbb indulok, mintha dolgozni mennék, mert akkor a kedves (aki a másik hálóban alszik) nem értené, hogy a nyűgjükkel miért nem az anyjukat keresik. Mezítláb osonok le a lépcsőn, a telefonommal világítok, miközben azon bosszankodom, hogy beütöttem megint a lábujjam a lépcső szélébe, és ez mindig valami vészt jósol, lehet, hogy a mostanit is egyszerűbb lenne ex-státuszba helyezni, mint külön aludni és osongatni?… Jó kis béká vagyok, kb. 10 ezer lesz a taxi a város másik végében lévő buszállomásig. Amikor bemondom a címet, a taxisofőr rám néz, utazik tovább, kérdezi, úgy is mondhatjuk, mondom.

Pé már a kocsiállásra fordul, felszállok, ma több időnk van a szokásosnál. Mutassam a bérletem? Kuncogok. Nem kell, kisbéka. Gyere, ülj mögém. Senki más nincs a hajnali állomáson. Rövid ruha van rajtam, ne kelljen vetkőzni. A kelő nap bevilágítja a teret. Na nem a busz terét. Az pici ahhoz. Ahogy hozzám is. Egy busz pici. Mókás, mi? Békának is nagy vagyok. Vajon elég lesz ez így? Meddig? Hogy bírja a lelkem, hogy csak egy kis béka vagyok? A kis béka is szeretett volna a hercegnő ágyában aludni, nekem meg csak csukló, korlát, buszpadló meg négyes ülés jut.

Félreállunk. Pé a szám felé közelít, nincs csók, megmondtam, az nekem túl intim. Meghallja. Később mégis csókolózunk. Nem is akad belém a csámpás foga. Majd beszélünk? Kérdem egy óra múlva. Persze, kisbéka.

Délután faggatom. Az előző hat éves békád lebukásakor azt mondta az asszony, kirak, ha bármi hasonlót megtud. Még mindig félsz ettől? Hallgat a vonal. Igen, ötszáz lesz, hallom. Nekem tízezer a taxi. De nem mondom ki, csak gondolom. Ne félj, kisbéka, a lebukástól. Nem félek, mondom. De te félsz-e? Jó napot! Hallom a vonal másik végén. Lehet, hogy jobb, ha békaként egyszerűen lebukom. A víz alá.

(Illusztráció: Both Teodóra – Amikor a kék a zöldben)

irodalmi félreolvasások 76., 77.

 

irodalmi félreolvasások 76.

milyen titkokat őriz az aki minden szemetét filmre viszi?
(szerelmét)
*

Naszreddin bandzsa
(hodzsa)
*

A gyilkosság elmúltával
(Gyilkosság az Elm utcában)
*

Akut hasi körképek korai felismerése
(kórképek)
*

Ginsberg forte
(Ginseng)
*

Még nyalnak a völgyben a kerti virágok
(nyílnak)
*

így vált a frikciós regény valósággá a színpadon
(fikciós)
*

a kiállítás sütőtöktől vasárnapig tekinthető meg
(csütörtöktől)
*

a Biedermeier mindennapok – Művészet és párosodás a reformkori Magyarországon c. kiállítás
(polgárosodás)
*

sorszámozott dedikált irritált kiadás
(limitált)
*

a Négy Elemes Igazság
(Nemes)
*

a Négyelemis Igazság
(Négy Nemes)

 

irodalmi félreolvasások 77.

Az elcseszett erkélyek fosztogatói
(elveszett ereklyék)
*

lehányja kék szemét az ég
(lehunyja)
*

célirányos Hortobágyon
(délibábos)
*

az évente meghirdetett irodalmi pályázat rendre népszerű a fafaragó és a prózában kiteljesedni kívánó emberek között
(rímfaragó)
*

legényes munkák közül válogathattak
(igényes)
*

az évente meghirdetett irodalmi pályázat rendre népszerű a rímfaragó és a pózában kiteljesedni kívánó tejesemberek között
(prózában. emberek)
*

nehéz eldönteni hogy kinek való a valóság
*

eltűnt a főszerkesztő a lap pesszáriumából
(impresszumából)
*

ez történt Radnóti szerelőjével a költő halála után
(szerelmével)
*

A gonosz mosoda
(mosolya)
*

A jó vitéz veszettsége
(vesztesége)
*

így hiúsult meg Petőfi Sándor
(esküvője Prielle Kornéliával)

 

(Illusztáció: Butanese Wood Carving)

Az utód

 

Gábor dédszülei elhanyagolt sírja előtt állt. A roskadozó, egykor szebb napokat látott márvány közti földből, ahová a virágokat szánták az emlékmű emeltetői, két fa nőtt ki. Egyik szerteágazó gyökerű tuja. A másik fajtáját nem tudta meghatározni.

Az öregje próbálta okítani. Hogyan kell fát metszeni, melyik növény hasznos és melyik irtani való. Bele is tört a bicskája, hogy megtanítsa bármire, aminek köze van a kertészkedéshez.

Nem a reál, a humán érdekelte. Az irodalom és a történelem. Sokat olvasott. Kitalált történetek világában sétálgatott a könyvek és a fantáziája segítségével. A valóság, ahol hús-vér élőlények élnek, érdektelen volt számára.

Utazni szeretett. Az épületeket imádta fényképezni. Az égbe nyúló tornyú templomokat, a kastélyokat, várakat, a nagyvárosok belvárosait, főtereit.

Alföldi gyerek volt. Irigységgel vegyes utálattal hallgatta fiatal korában osztálytársait, akik a Balatonon nyaraltak. Ők soha nem mentek sehová. A szülőknek munka után művelni kellett a hatalmas kertet. Ahogy a két fiuk nőtt, bevonták őket is a kerti munkába. Mindketten gyűlölték a föld állandó túrását.

Testvére egy idő után beállt a földművelők sorába. Megszokta, hogy iskola után vet, kapál, gyümölcsöt szed. Hatalmas és gyönyörű kertje lett. Megtermelte családjának a betevő falatot.

Neki is lett háza. Kerttel. A kertet beépítette melléképületekkel. Az összekókányolt sufnik, fészerek tetejét csapkodta a rosszul összeillesztett deszkafalakon átfújó szél. A melléképületekkel területeket vett el a kerttől. Kevesebbet kellett a földdel foglalkoznia.

Édesapja sokszor mesélte, hogy a kerti munka szeretetét az apjától tanulta, ő pedig annak az apjától. Galambokat tartott. Néhány annyira szelíd volt, hogy a kezéből evett.  A srácait cseppet sem érdekelte, ki kitől tanult. Miután meghalt, Gábor még kijárt a temetőbe. Egyre ritkábban. A szomszéd településre költözött. Az átjárást bonyolultabb volt megoldani, mint hitte.

Utazásai alatt, mintha átkapcsoltak volna benne valamit. Elkezdte figyelni az élővilágot is. Elcsodálkozott a nyíló virágok látványán, percekig figyelte a számára ismeretlen madarakat.

Fogalma se volt, melyik a héja, melyik a vércse, melyik a kánya. Csak gyönyörködött bennük. A múló idő és a genetika elérte, amit a família egykori fejének egy élet alatt nem sikerült. Megszerette a természetet.

Önmagát győzködte, ha meghal, nem találkozhat a túlvilágon úgy a családtagjaival, hogy szégyenkeznie kell, amiért fittyet hányt a tanításaikra.

Megragadta a kézifűrészt.  Kivágta vele a két fát. Ágvágóval csapkodta el a tuja szerteágazó gyökereit. Elcipelte a temető kapuja melletti kukákhoz az összes vékony ágat.

Gereblyével elhúzta a faleveleket. Rátámaszkodott a szerszám nyelére. Elégedett volt. Eltüntette a bozótot.

A felesége meg fogja dicsérni, ha jönnek november elején gyertyát gyújtani. Látni fogja, milyen szépen eltüntette a minidzsungelt.

Gyerekkorában sokszor látogattak ki ide a faterral, ahogy a haverok előtt nevezte. Tizenegy éve egyedül jön.

Pár hónapja a testvére szívrohamot kapott. Nem élte túl. A régi öregek mesélték, hogy a bátyja nagyon hasonlított a dédnagyapjukra.

Megijedt és elment orvoshoz. Semmit nem találtak, ami szívelégtelenségre utal. A laboreredményei is jók. Alkoholt néha szokott inni. Az evésben se tudta, hol a határ. A mozgásban is elég alacsonyra tette a lécet. Meg is látszott rajta.

Elindult pár nagyobb vesszővel a kapunál álló szemetesedény felé. Biztosan büszkék rá a halottak odaát, amiért ilyen szépen rendbe rakott mindent.

Verébnagyságú madár jelent meg előtte. Kétségbeesetten csipogott.

Gábor elvitte a megmaradt gallyakat a kukához. A kupacba hajította mindet.

Meglátta a fészket a kivágott fán, amelynek lombjában új életek szökkenhettek volna szárba,  ha nem nyúl hozzá.

 Visszasétált. A madár még mindig elkeseredetten kereste a fészkét.

 A férfi tekintete a sír és az állat között vándorolt.

 Lehajtott fejjel állt.

(Illusztráció: Szakállas Zsolt festménye)

 

Nyelvi modell

A ködös Albion elfeledett szívében egykor még igazi erdők nőttek. Éger dinasztiák generációi uralták a lápvidékeket, csendesen igazgatva nyálkás udvarukat. Alattvalóik közé tartozott Albert, Köztesút falujának öreg tudósa. Orvosként és botanikusként kereste kenyerét, még az első telepesekkel érkezett, hogy megóvja őket a mocsár különféle lázaitól és bajaitól. Hosszú, fehér szakállát az évek bölcsessége fonta állára, kopasz kobakjáról az idő tépte ki a haját fizetségül. Ellenben ahogy a hold és a nap váltják egymást, úgy telnek az évek is, változásokat hozva és feledésbe taszítva a régi szokásokat.
Történt egy zord februárban, hogy az asztalos fia ágynak esett. Ismerte már Albert a kórt: délvidéki vándorok, átutazó kereskedők portékája. Tudta a módszert is, a gazt és a füvet, mely csillapíthatja a betegséget. Azonban szütyője üresen lógott. Tartalékait már felélte az utolsó virágzás óta és még hónapok voltak hátra a hajtások téli álmából. Nem volt mást tenni, mint imádkozni a gyermek lelkéért. Atyja végső kétségbeesésében lóhátra ült és vágtába kezdett, hogy elhagyatott termékeny mezőt, vagy ügyesen raktározó füvesembert keressen. Albert persze bolondságnak gondolta, de hiába próbálta visszatartani. A legközelebbi település három napi járásra volt. Az asztalos másnapra visszatért a faluba.
Nem füveket, vagy gyógyszert hozott, hanem titkokat, rég elfeledett ősi suttogásokat a mocsár legmélyebb bugyraiból. Az erdő asszonyának hírét, aki a bozótban fészkel és a csillagok nyelvén szól. Csodás tudást ajándékozott neki: balzsam keverését szűzhóból és pocokzsírból, mely gyermeke életét megóvja. Groteszk kezeléseket, melyek bárkit kigyógyítanak a kórból. A falusiak bűvöletbe esve hallgatták a beszámolót a túlvilági praxisról. Egyedül Albert hátrált undorral. Az asztalos hangja nem sajátja volt, torkából egy vénasszony karattyolása bugyborékolt fel. Az orvos azonban hiába rázta csontos ujját, hiába intette társait jobb belátásra, őket megmérgezte a sarlatán szavaiban rejlő kígyóméreg. Az öreg tudós tiltakozásai ellenére, kezelésbe vették a beteg fiút. Az hamarosan meggyógyult, ahogy jósolva is volt. Rövidesen egész Köztesútban híre ment az erdő asszonyának és földöntúli bölcsességének.
Asztalos, kovács, vagy egyszerű földműves – nem számított. A banya mindenki számára tartogatott titkokat. A lakosok közül egyre többen és egyre többször zarándokoltak a mocsár mélyére, hogy felkeressék a kunyhóját. “Az erdő csodálatos asszonya! Áldásokat oszt és semmit se kér cserébe!” – járta körbe a házakat a történet – “Gyönyörű, mint a decemberi csillagok és szelíd, mint a tavaszi szellő!”. Csak pár hét és megszűnt az utcákon a játszadozó gyermekek nevetése, ahogy a munkások morgása és a nők csevegése is. Helyettük brekegő kacagás és rotyogó karattyolás kakofóniája járta át a falut. Az emberek mintha észre se vennék: ugyanúgy töltötték napjaikat, mint azelőtt. Egyedül Albert érezte úgy, hogy egy rémálomba torkollott élete. A falusiak bolondnak nevezték, ha megpróbálta felfedni előttük az igazságot. Azt mondták, hogy megőrült vénségében. Egyre kevesebben fordultak hozzá orvosságért. Ha betegség ütötte fel a fejét a faluban, akik talpon maradtak, elmentek a banya segítségét kérni. Albert kitaszítottá vált, mesterségét fölöslegesnek, tudását nevetségesnek nevezték. “Mi szükség rád vén bolondra, ha az erdő asszonya megsegít minket?” – kérdezték tőle, a banya gúnyos hangján. Elérkezett végül a nap, amikor Albert büszkesége már nem bírta tovább. Véget kellett vetnie az őrületnek, meg kellett mentse önmagát és a falut is. Kését, melyet egykor a gyógynövények gyűjtésére használt, a ruhájába rejtette és útra kelt a láp szíve felé.
Mélyen a fák között, ahova a nap sugarai be nem törhettek, és már csak a lidércek fénye csalogatta az eltévedt lelkeket, ott talált rá a banya odvára. Formátlan volt, mégis felismerhető: nem hasonlított semmilyen más épületre, mégis háznak tűnt. Albert kopogni készült, de mire a mohás ajtóhoz ért volna, az kitárult előtte, mintha csak arra várt volna, hogy mikor érkezik a következő látogató. Bent sötét volt, de csak egy pillanatra. Gyertya fénye gyúlt, bevilágítva a kicsi helyiséget, mely egymagában alkotta az egész kunyhót. Egy ócska sámlin és egy korhadt asztalon kívül nyomát se látta, hogy bárki lakna az apró putriban.
Lélegzetét visszafojtva beljebb lépett, és remegő, csontos ujjait a kése markolata köré fonta. Sáros cuppogást hallott maga mögül. Amikor megfordult, egy asszony alakját látta megformálódni az árnyakból. Testét penészes köpeny fedte, idomai mégis jól kivehetőek voltak. Arcát egy meseszép, mosolygó nő mintájára faragott maszk fedte.
– Üdvözöllek, kedveském. Miben lehetek szolgálatodra? – kérdezte Alberttől ezer hangon egyszerre. Különféle nemzetiségű férfiak és nők szavai, gyermekek gügyögése olvadt eggyé, beszéd eltorzult paródiáját alkotni. Albert feljajdult és kését előrántva, nekitámadt. A banya nem védekezett. A kés végigszaladt a leplen, felfedve az alatta rejlő testet: kitépett nyelvek ezrei ficánkoltak és vergődtek férgekként egymásba kapaszkodva, hogy emberi alakot öltsenek.
– Sajnálom, de ezt sajnos nem értem. Fogalmazz pontosabban drágám. – szivárgott újra a hang, a mosolygó álarc mögül, de más mozdulatot nem tett a lény.
Alberten szörnyűséges rémület lett úrrá és kését elejtve rohant ki a viskóból, át a mocsáron, keresztül a bozótoson. Menekült, a faluval ellenkező irányba, messzire, bárhova máshova. Nem tért vissza többé.
Köztesútban semmi nem változott az öreg hiányában: a lakosok megszállottan borultak az asszony elé, hogy táplálja őket titkaival. Ellenben ahogy a hold és a nap váltják egymást, úgy telnek az évek is, változásokat hozva és feledésbe taszítva a régi szokásokat. Egy fülledt nyáron járvány sújtott le a falura, melyhez hasonlót azelőtt csak az ősök rémmeséiből ismertek. Fekélyes bőrüket kaparva, férgekként vergődtek az erdő asszonya előtt… de az nem kínált újabb titkokat. Csak mosolyogva szajkózta saját hangjukon ugyanazt a régi tudást – újra és újra.

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info