“Kerge kis versemre az adott alapot… ”

Kovács András Ferenc gyermeki átváltozásai a líra eszközével

Kortárs gyermekirodalmunk egyik ikonjaként tartják számon Erdély és Magyarország szerte Kovács András Ferenc író- költőt, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjét, aki a tavalyi év folyamán tett kalapot a líra buksijára, a Hajnali csillag peremén című gyermekvers kötetével, amolyan “kis vásott gyerkőcként”, aki megtréfálja a közönségét, gyermekverseiben egyszerre szórakoztat, fricskáz, kritizál, felemel, és labdázni kezd gyermekkel-felnőttel egyaránt.

Hogyan csinálja? Hogyan sikerül neki ez a játék? Miként tud hatással lenni az olvasókra? Milyen játékszereket faricskál a líra fájából? A gondosan kiválogatott szavak ismétlődése, közérthetősége és paradox mód egyszersmind többértelműsége szöget üt a felnőttek fejében is, hiszen annyira más szemmel tárul elénk a gyermeki világ, annyira kézzelfoghatóvá, egyértelművé, szinte tapinthatóvá válik a gyermeki hit és érzésvilág, az álmok, a vonzódás a természet kincsei iránt, egyszersmind mindaz, ami a gyerekszobát körbelengi, ami megmozgatja a tárgyakat, varázserőt ad minden gyermeknek. Alkalmasint kikandikál azonban a meglett férfi arca a sorok mögül, azé a férfié, kinek hatalmas tiszta szemében máig is élénken él a kisfiú, aki szinte önmagától kérdi: “ Merre repülsz, barna bogár,/ mondd, hova szállsz, mondsza, ki vár?”

Megkapó szavak, játszik a lelkünkkel, táncol és táncba hívja az olvasót. Amolyan rejtett színészként, ahogy önmagát is már nevezte, egyszerre valósítja meg a színpadi mimézist, amint átalakul a játszópajtásunkká, olykor visszatér a komoly felnőtt énjéhez, máskor meg mintegy rendező az olvasónak kínálja a főszerepet, megint máskor csak elmorfondírozik magában: “ Barna bogár, mért menekülsz, / ujjbegyemen mért le nem ülsz?” Ez már nem a gyermekkel-gyermekként játszani akaró költő hangja, ez már maga az ember, az örök, metamorfózisra kárhoztatott, menekülésre szorított ember kiáltása, halk puha pihébe burkoltan, az önmagát is megkérdőjelező, az életét újraértékelő felnőtt intellektüel kérdése hozzánk, önmagához, az élethez.

Felsejlik ebben a sorban a célkeresés problematikája, a céltól való elmenekülés, a vágy a megismerésre, önmaga megismerésére. Lehet az interpretáció pontatlan, hiszen a költőt személyesen nem sikerült megkérdeznünk, mindazonáltal, pontosan ebben rejlik KAF vitathatatlan egyedisége: úgy kérdez, hogy játszik, úgy játszik hogy él, és úgy ír, hogy továbbél bennünk. Humora átsegíti a bajokon: “A kecske hegyre megy, / s a farka megremeg, / mert az élet, kecske-élet, / élet oly remek!”

Másutt meg fanyar házassági karikatúrát kínál nekünk: “ Kilenc tyúk jut egy kakasra, / kikeri-kitt-kott, / hogy is hágna fel a kasra:/ kikeri-kitt-kott? Ha kilenc tyúk jut reája:/ kikeri-kitt-kott, / nem lehet nyugodt világa, / kikeri-kitt-kott. Mind a kilenc kárpál, kapar, / kikeri-kitt-kott, / mind a kilenc mást akar:/ kikeri-kitt-kott!” A politikának is odaprüszköl, csak éppen rímekbe ágyazza a kommunista daliák ideológiájáról alkotott véleményét: “ Mumuroa híres város: / felvirágzott főterén/ három hasas húsdarálón/ biciklizik négy tehén. (…) Két patával pedáloznak, / Kettővel meg fékeznek: / négyen negyven éve jönnek, / de meg mégsem érkeznek…” 2008 tavaszán, Nagváradon, a Törzsasztal vendégeként a következőket vallotta a költő erről a verséről: “ Kimondottan vegytiszta gyerekvers kevés van. Kányádi és nemzedéke is eljátszotta a bujócskát a rendszerrel, már az ötvenes évektől kezdve a gyermekversekbe rejtették azt a valamit, amit nyíltan nem lehetett kimondani, a rendszer ellenes érzéseiket, szóval mindazt, amit a felnőtt olvasóknak szántak. A nyolcvanas években írtam ezt a fricskámat a dicsőséges rendszerről. De hát a tehenek, bárhogy is pedáloznak, tudják, hogy végül úgyis a vágóhídon kötnek ki. A haza sólymairól kértek tőlem is verset, hát én inkább más állatokról írtam, ha már a sajtra éhező egerekről nem engedtek amolyan aesopusi verseket, meséket írnom.”

Ez a kötet Kovács András Ferencnek immáron a kilencedik gyerekeknek szóló könyve. Három évtized műveiből válogat, főleg az 1980-as és 1990-es években keletkezett verseket tartalmazza, mindemellett azonban új versek is fellelhetők benne. „Költészetét a hagyomány és történetiség modern megjelenítőjeként, az európai költészeti örökség és az újító szellem találkozásának egyedülálló változataként értékeli a kritika. Gyakran más személyiségek álarca mögé bújva szólal meg – ezek lehetnek hajdan-létezők vagy kitaláltak; néhány alteregót ő maga teremtett meg magának. Illik rá azonban a “tudós költő” (poeta doctus) kategória is, de épp így nevezhetjük nyelvbűvésznek, szenvedélyes filológusnak is. Versei szerteágazó kultúrtörténeti és művészeti utalásrendszerük miatt olykor felkészült, beavatott befogadót feltételeznek. De alapvető érzelmi és szellemi üzenetüket minden olvasó ember be tudja fogadni, aki olykor engedi magát beleveszni a végletekig kifinomult képrendszerbe, máskor meg hagyja, hogy magával ragadja őt a sodró erejű lírai beszéd.”

Vélemény, hozzászólás?