-Minek jöttél ide, ha megint tökrészeg vagy?

Lita undorodva nézte a falat támasztó fickót. Lita szőke, száraz haja összevissza volt gubancolódva.

-Én már nem bírok nélküled létezni… Szükségem van rád! – David próbált közelebb hajolni hozzá. A pólója tele volt porral és száraz fűszálakkal.

-Úgy nézel ki, mint egy hajléktalan – Lita csípőre tette a kezét.

Kék kombiné volt rajta: előnyös ruha.

-Tudom. Ezért akarok visszajönni hozzád. Csak te tudsz egyenesbe állítani…

-Többször is megpróbáltuk, de be kell látnunk, nem megy. Miért tennénk föl állandóan a régi, lejárt lemezt?

-Szeretek nosztalgiázni.

-Pihend ki magad, David és szerezz egy állást – sóhajtotta Lita, és becsukta az ajtót.

David csak pár másodperc után jött rá, hogy egyedül van. Egy ideig csöngetett és dörömbölt még az ajtón, el is bőgte magát egy kicsit, majd lebukdácsolt a lépcsőn, és a kocsijához szédelgett. Jó ideig matatott a zsebében, mire megtalálta a slusszkulcsot, és szinte beesett a kormány mögé. Az anyósülésen papírba csomagolt whiskey, kinyitotta, ivott belőle pár kortyot, majd beindította a motort.

-Na jól van, akkor hagylak a francba.

Nagy lendülettel indult el, de hirtelen valami irtózatosat puffant a kocsi elején. David olyat fékezett, hogy majdnem lefejelte a kormányt. Egy pillanatig még ült, mielőtt kipattant volna a kocsiból, elkente szemében a könnyeket, hogy tiszta maszatos lett az arca. Aztán nagy levegőt vett, és kiszállt.

Majdnem leállt a szíve, amikor meglátta: egy gyerek. Egy gyerek hevert előtte az úton, sötét hajú, rongyos kisfiú. Baseball-sapkája jó pár méterre tőle. A fiú még nyögdécselt.

-Nem láttam a kurva könnyeimtől… nem láttam!

David leguggolt, de hatalmas testével majdnem rázuhant a parányi testre. A kisfiú felnyögött, és valamit mintha suttogott volna. David közelebb hajolt.

-Apu…ó, apu…végre…

David távolról hallotta saját eszelős ordítását, aztán nem bírta ki, felállt, és visszatámolygott a kocsihoz. Visszaszállt, belehúzott a whiskey-s üvegbe, aztán tolatni kezdett. Mintha puffant volna valami hátul is, mindegy. Mint egy idióta horrorfilmben! Rohadt macskák. David távolról hallotta, ahogy eszelősen dörömbölt saját, régi munkától megkérgesedett hatalmas tenyereivel Lita ajtaján.

Lita helyett egy férfi nyitotta ki az ajtót.

-Lita! Lita!!!!

-Nincs itt – mondta a férfi közönyösen. – Húzz el innen, amíg én mondom.

David nekitámaszkodott a falnak, és majdnem bőgni kezdett.

-Muszáj, érti, muszáj beszélnem vele!

A férfi beleszívott a cigarettájába, és ráhamuzott David lukas cipőorrára.

-Már engem sem ismersz meg, te szerencsétlen? Mindegy. David, figyelj ide, Lita egy emelettel följebb lakik. Én Dave vagyok.

David még mindig a falat támasztotta és nem válaszolt. Mire ismét kinyitotta volna a száját a vele szemben álló alak, ellökte magát és elindult a lépcsőn fölfelé, rohanva. Az ajtó halkan csukódott be mögötte. Minden egyes fokot egy örökkévalóságnak érzett.

Egy emelettel följebb ismét dörömbölni kezdett az ajtón.

-Litaaaaaaa! Litaaaaaaaaaaa! Nyisd ki, az ég szerelmére! Borzalmas dolgot tettem! Litaaaaaaa! –David bömbölni kezdett.

Egy ideig még cirkuszolt a bejáró előtt, aztán összegörnyedt és a földre ült. A kezén folyt végig a könny. Egy idő után már úgy tűnt, földöntúli nevetés az, amit kiad magából, olyan borzalmasan bőgött.

-Te jó ég, mi az istennyila van magával, fiatalember –nyitott hirtelen ajtót egy iszonyú öreg, szinte vak asszony.

– Litát keresem, ugye még itt van?

-Lita, az az aranyos kislány? –David bizakodva bólogatott. –Nos, nem, ő egyel alattunk lakik, fiam.

Davidben megállt az ütő. Mintha rendőrszirénát hallana. Otthagyta az öregasszonyt a kis kukucskálóján keresztül és kinézett a lift melletti, utcára nyíló ablakon. Onnan nézte végig, ahogy Lita és Dave kézenfogva futnak a kisutcán át. Aztán eltűntek a látószögéből.

Nem kevés időbe tellett, míg David össze tudta magát szedni annyira, hogy újra megtaláltja a lépcsőt. Már szinte kóválygott, feje neki-nekütődött a hideg falnak, és ez fura mód rettenetesen jól esett neki, mintha magát büntethetné. Egy pillanatra lenézett a lukon, amit körülfolytak a lépcsősorok, de aztán annyira megszédült, hogy bele kellett kapaszkodnia a korlátba. Hirtelen valaki megérintette a vállát. -David, mit keresel itt?!

Lita már nem kék kombinét, hanem sportos tréningalsót és kapucnis pulóvert viselt, a vállán bevásárlószatyor csüngött.

David térde megrogyott, gyomra furcsán kezdett remegni a látványtól. Össze kell szednie magát.

-Lita… – kezdte. Aztán újra könnyek szöktek a szemébe. – Lita, a fiunk…

Lita mintha megszédült volna, homlokára tapasztotta a kezét, aztán kisimította a kócos szőke tincseket a homlokából, és mély levegőt vett.

-David, te jó ég, miről beszélsz? Nekünk nincsen gyermekünk. Nem volt, és nem is lesz soha! Mit tegyek veled? Már megint én fürdesselek, ahogy eddig? Én zuhanyozzalak le hideg vízzel? Én tömjem beléd másnap a savanyú uborkát?!…

Távolról szirénák vijjogtak fel.

-Lita… -sóhajtott David. – Lita, ha én felmegyek oda hozzád, megint kezdődik minden elölről, mert megint elfelejtek valami iszonyú fontos dolgot, mint a múltkor, és másnap ugyanúgy fogok felkelni, ahogy eddig mindig: elviselhetetlen lelkifurdalással, amiről nem tudom, hogy miért érdemlem.

-Ez mindig is így lesz. –válaszolta közönyösen Lita.

-De én nem akarom így. Egyszerűen csak újra akarom kezdeni. Úgy, ahogy van, mindent. El akarom felejteni, milyen hülyeségeket és ocsmányságokat csináltam veled.

– Istenem, David, gyere… – a nő kinyitotta az ajtót Davidnek, lerakta a csomagot a konyhában és betámogatta a nagyszobába. Leültette a kanapéra és melléült. David kicsit könnyebbnek érezte magát, hogy mellette foglalt helyet. –Szevasz, Dave. –bólintott oda az előtte elhaladó alaknak.

A férfi megállt David előtt, értetlenül ránézett, majd Litára:

-Ki a franc ez, Lita? Honnan ismer ez engem és miért hoztad ide?

Lita mintha kicsit elmosolyodott volna, aztán felállt, odalépett az alakhoz, és a fülébe súgta, de úgy, hogy David minden egyes szót kitűnően hallott:

-Dave, ne szórakozz már vele, légy szíves. Olyan meggyötört és fáradt. Mindjárt elintézem.

A férfi gúnyos pillantást vetett Davidre, és mielőtt átment volna a fürdőszobába, rákacsintott: -Szevasz, te skizofrén állat – és megpaskolta David roggyant vállait.

David nem bírta tovább.

-Lita, én elcsaptam egy gyereket! Elcsaptam a fiunkat!!!

Lita ingerülten beletúrt a hajába, és fölülről nézett Davidre, mint egy szigorú szent.

-Elég legyen, David! Elég! Igen, tudom, múltkor is elcsaptál egy gyereket, csak történetesen kislányt, igaz?! Ott bőgtél a whiskey-s üvegedet szorongatva a kocsi hátsó ülésén, és állandóan a nevemet ordibáltad. Aztán meg meg akartad hívni a szomszédomat, az öreg hölgyet a kocsmában egy felesre, mert rájöttél, hogy jaj, hiszen csak az ő macskáját gázoltad halálra! Csak egy macska volt, David!..

Lita fel-alá járkált a szőnyegen, és egyre idegesebbnek tűnt.

-…David, hányszor kell még elmondanom, hogy nem akarok tőled gyereket. Ez az egész egy kurva olcsó és nagyon átlátszó fogás! Kihúztunk téged a szarból párszor már Dave-vel, de úgy látszik, hiába, teljesen hiába, te skizofrén áll-…

-Sssssss – Dave odalépett Litához, mintha csak egy szellem volna, akit Lita hívott életre a kétségbeesésével, és megsimogatta a lány vállát. – Nyugodj meg – s csókot adott a homlokára.

Dave másik kezében egy csurig töltött whiskey-s poharat tartott. Odanyújotta Litának, aki egyből, habozás nélkül felhajotta.

David szájtátva bámulta a jelenetet.

-Még – sóhajtotta Lita. – Kérlek, Dave, hozz még egy üveggel. Igen, egy üveggel. A pohár felesleges – és Lita leejtette a kezéből a poharat, ami ripityára tört a padlón.

-Mennem kell. –pattant föl a kanapéból és mire Lita oda tudott volna nézni, a bejárati ajtó becsapódott David mögött.

Sebesen szedte a lépcsőket, páron meg is csúszott, de szerencséje volt, hogy reflexből azért rámalkolt a lefelé vezető kövek szegélyezte korlátra. Aztán megállt, ahogy leért a Lita lakása alatt lévő emeletre. Leült a lépcsőre és a falat bámulta.

Nem véletlenül, hiszen meglátta Litát, ahogy az ajtóban áll a kék, csipkés kombinéjében.

-David, azt hiszem, mondanom kell valamit. –mondta a nő az ajtófélfát támasztva.

Pár másodpercig teljes csönd vonta be az egész lépcsőházat.

-Tudod mit, Lita? Nem érdekel. –simította át az egész arcát David. –Tudom, hogy nem vagy itt. Már nem lehetsz itt.

-De itt vagyok, nagyon is. –fogta meg David vállát. Tényleg ott volt. Tényleg érezte. –Gyere be. –hívta beljebb úgy, hogy a kezén fogva kezdte húzni. David nem állt már nagyon ellen. Ereje nem volt hozzá.

-Ülj le, szépen. Így, ni. –szorította le a kanapéra Lita és ült mellé szorosan. Valamivel ismét könnyebbnek érezte magát, hogy ott van mellette Lita.

-Daveeeeeeee! Kérlek, gyere egy picit! Itt van ismét! –kiáltotta a nő vékony, sipító hangjával.

Dave lehajtott fejjel kullogott be a szobába. Rá se nézett David-re.

-Mondd el neki, kérlek. Tudom, hogy nem könnyű, de muszáj. Rajta. –szugerálta Dave-et Lita.

Pár másodpercig csönd lett, majd nagy sóhaj után Dave belekezdett:

-David. Be kell vallanom valamit. Én igazából te vagyok. Szó szerint, csak jó pár évvel fiatalabban. –mondta, miközben a barna, szépen összerakott parkettát bámulta. –Csalódott vagyok, hogy nem ismertél föl. Csalódott vagyok, hogy nem ismerted föl magadat.

Akkor Lita hirtelen felnyerített. Úgy kezdett röhögni, hogy a hasát fogta, és közben nyálcsöppek fröccsentek szét a szájából. – Dave, hozz egy whiskey-t!

-Jézusom – suttogta David maga elé. De ezzel már nem ért el semmit.

Forogni kezdett a szoba körülötte. Látta, hogy Dave óvatosan és gyöngéden megcirógatja Lita combját, és az ujjai feljebb csúsznak a csipkés kombiné alá. Látta, hogy Dave haja jól ápolt, feketén csillogó, a koponyájára simuló; látta, hogy Dave karjai erősek, nem ahogy az övéi, amik már gyengék és puhák voltak. Dave fantasztikusan jóképű volt: felkapta Litát a levegőbe, és David orra előtt a szőnyegre fektette, aztán ő is ráfeküdt, de gyöngéden, nehogy összeroppantsa. Lita elejtette a whiskey-s poharat. Mielőtt újra csókolózni kezdtek volna, mindketten mélyen belehúztak az üvegbe. A whiskey szaga belengte a szobát, ahogy a meztelenre vetkőztetett testek és a pina szaga is…

-Ne! – David a saját ordítását hallotta, de eleinte úgy, mintha a kocsin kívülről érkezett volna.

Nagy lendülettel elindult, de hirtelen valami irtózatosat puffant a kocsi elején. David olyat fékezett, hogy majdnem lefejelte a kormányt. Egy pillanatig még ült, mielőtt kipattant volna a kocsiból, elkente szemében a könnyeket, hogy tiszta maszatos lett az arca. Aztán nagy levegőt vett, és kiszállt. Távolról mintha szirénák hangját hallotta volna. Ennek sosem lesz vége?! Mint egy idióta horrorfilmben. David leguggolt, de hatalmas testével majdnem rázuhant a parányi testre. A kisfiú felnyögött, és valamit mintha suttogott volna. David közelebb hajolt.

-Apu…ó, apu…végre…