A SZIGET

Így vagy úgy,
de ugyanaz
a föld és
ugyanaz a forrás,
ugyanaz az ágy és
ugyanaz a kerengő.
Hol itt, hol ott
feltűnő-eltűnő titkos liget,
váratlan, nevezhetetlen,
magasban derengő.
Meridiánján sétáló zenitje,
zümmögő égiteste,
keringő szívkörök,
szitáló naptollak,
csobbanó holdevezők.
Árboc narválszarvú táncosa,
hajladozó elefántcsont leányok,
vibráló tajték, gyöngyház bozótos.
Rejtett hajlatra kiülő párlat,
mézesedő tenger.
Egy csillagkosárban ringó lélek
babaillatú, tropikus éghajlatai.

A TAJTÉK LÁNYA

A Szépség
nem időszerű,
nem fejlődőképes.
Nem vágyakozik,
nem üresedik.
Nem játszik rá,
nem adja el magát.
Nem szépeleg és
nem fontoskodik.
Sosem fél, de
mindig egész.
Nem kétkedik,
természete teremtő maga.
Nem ésszerű,
de egyedül értelmes.
Ragyog – mert ragyog.

képek: Rocío Montoya