A szöveg és vizualitás, írás és testépítés viszonyát feltáró, kozmikus távokat is bejáró, de mindvégig az alkotó személye körül gravitáló beszélgetést oldott hangulatú, baráti közvetlenség jellemezte. A Látó Irodalmi Játékok 81. kiadásának meghívottja, Szöllősi Mátyás, Váltóáram című kötetének megjelenése kapcsán látogatott Marosvásárhelyre.

A kérdezői szerepkörben rutinos Szabó Róbert Csaba az ’in medias res’ kezdés helyett a körültekintő okfeltárást, a könyv megszületéséhez vezető előzmények fokozatos felgöngyölítését választotta. Az interjú felütése rögtön bizalmas hangot kölcsönzött azzal, hogy Szöllősi erdélyi kötődésére, Erdély-szeretetére irányította a figyelmet. Az író 1995-ben járt először Erdélyben, Parajdon, egy betegség kapcsán, majd később egyre több időt töltött a környéken, telket is vásárolt.
A fotósként, fotóriporterként is dolgozó Szöllősi prózáját képszerűség szövi át, vizuális elemekkel tűzdelt, filmszerűen pergő jelenetekbe rendeződik a szöveg. A vizualitás egyik legfőbb katalizátora éppen az erdélyi táj, de a tájleírás elkoptatott közhelyei helyett az alkotót ember és táj viszonya, az egyén elhelyezése a tájban érdekli inkább, és a közeg személyiségre kifejtett hatása. Az író és a fotós megfigyelései ugyanakkor egymást kiegészítve gyúródnak egységes tapasztalattá, gondolat és látvány keresztmetszetében képződnek vizuális hatású textussá.
Az alkotói önreflexióra késztető kérdéseket közben kellemesen fűszerezték a szerző személyes történetei. Fotóriporterként például Oroszországba kísért egy régészcsoportot, és a feltárás során a honfoglalás kor előtti, magyar őstörténethez kapcsolódó leletek után kutattak. A vizualitást implikáló legfontosabb projekt az életében a 2013 környékén, Humans of New York mintájára létrehozott Budapest Katalógus, amely hétköznapi emberek portréit, történeteit tartalmazza. A portré nemcsak a fényképezés technikájára, az arcközeliségre utal, hanem főként a koncepcióra, amely az átlagembert kiragadja a tömegből, s végül, nagyítással, nem átlagos részleteket mutat róla. Szöllősi izgalmas, néha sokkoló élettörténetek fültanúja lehetett, amelyek közül egy nénivel folytatott másfél órás beszélgetést emelt ki, aki többek között elmesélte, hogy tíz évvel ezelőtt fejbe lőtték. Ezek a kinagyított, mikroperspektívából megvilágított életmozaikok – bár közvetlenül nem kerültek a kötetbe – erős inspirációs forrást jelentettek.
A drámát is író, három verseskötettel rendelkező Szöllősinek – bár a prózaírás nem volt ismeretlen terep számára – első prózakötete a találkozón bemutatott Váltóáram. Szabó Róbert Csaba a drámaírásra rímelve világított rá az elbeszélések pontos, koppanó mondataiból és párbeszédeiből kiérezhető drámaiságra. Az elbeszéléskötetben szereplő kilenc történetet az Orion csillagkép fő csillagának, a Betelgeuse felrobbanásának kozmikus jelensége köti össze. A csillagrobbanás maradványa a szimbolikusan a szereplők életére rávetülő, a sorsukat megvilágító, égboltot beborító fehér fény. Ezt nem az írói képzelet szülte, csillagászati tény ugyanis, hogy a 430 fényévnyire levő csillag valamikor (ami lehet holnap vagy évmilliókkal később) fel fog robbanni, és ez – kísérőjelenségként – a Földről is látható, hetekig vagy hónapokig tartó fényességet idéz majd elő.
Szabó Róbert Csaba rátért a kötet értékelésére, amely – bár a díjak eddig elkerülték – nagyrészt pozitív kritikákat kapott. Az olvasók visszajelzése alapján ugyanakkor sok a nyomasztó történet a könyvben. Kétségkívül megjelenik a gyász, csalódás, vágyakozás, magány, kiszolgáltatottság érzése, de az író ezzel szemben a valószerűséget, hitelességet hangsúlyozza. A mindennapok érzelmi válságainak hiteles rajza mellett a túlnyomórészt szubjektív elbeszélő megszólaltatása fokozza az átélhetőséget, és megteremti a befogadói önreflexió lehetőségét.
Mintha csak a könyvben lennénk, és a teremben levő fényforrás az interjúalanynak egyszerre csak egy-egy oldalát világítaná meg, Szabó Robert Csaba újabb meglepő ténnyel állt elő: Szöllősi nemcsak író, költő, fotós, hanem kosárlabdázó is volt, sőt még most is játszik NB2-ben. A kedélyes hangvételű beszélgetéshez idomuló humoros lezárásban a kérdező testépítés és szövegépítés összefüggéseire volt kíváncsi. Az író humora tanúbizonyságául komolyan válaszolt a kérdésre, és a sportoló vízióját, a cél tudatát és az elérése mögötti kitartó munkát, küzdést összekapcsolta egy szöveg megalkotása mögötti sokórás bíbelődéssel, tépelődéssel. Szabó Róbert Csaba a felvetett analógia mentén összegezte frappánsan véleményét a kötetről, ami egy kigyúrt könyv, érett prózanyelvvel.

fotó: Oproiu Nicolette