Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén

Lacza Tihamér A tudomány apostolai című könyvével gazdagítja a magyar lexikon-irodalmat. A szerző arra vállalkozott, hogy egybefogja mindazt, amit érdemes tudni a mai Szlovákia, valamikori Felföld területén valaha élt és élő magyar, magyar gyökerekkel rendelkező vagy „magyarrá lett” személyekről.

Lacza törekszik az egységes kép megteremtésére, ezért az olvasónak el kell engednie a teljesség igényéhez fűzött elvárásait. Mégis lehetőséget ad arra, hogy órákon át böngésszünk a települések és annak valamikori tudós fiai, lányai, ma is tudományosan aktív személyei között: természettudósok, orvosok, mérnökök, történészek, levéltárosok, régészek, papok, közgazdászok, irodalomtudósok, a reál- és a humán tudományok művelői, képviselői kaptak helyet a kötetekben. Habár nem feltétlenül tudományos célú gyűjtést vehetünk kezünkbe, de ismeretterjesztő célkitűzését mindenképpen elérte. Ezzel a művel sikerült kitölteni egy űrt a felvidékről szóló irodalomban. Úttörőnek tekinthetjük a két kötetben megjelent, először A-tól K-ig (2013), majd L-től Zs-ig (2014) terjedő kiadást, hiszen korábban is voltak már törekvések a térség szellemi kincseinek gyűjtésére, de azok kisebb területek tudásának sűrítésére törekedtek csupán.[1]

A tudós személyek és munkásságuk mellett, szülőhelyük is hangsúlyt kap. Hiszen Lacza Tihamér arra a kérdésre keresi a választ, vajon az ember milyen részt determinált szülőföldje, lakóhelye által: „Tudomány- és művelődéstörténeti barangolásaim során gyakran szembesültem azzal a kérdéssel, vajon milyen szerepet játszhatott egy-egy tudós életében a szülőföld, az a szellemi közeg, amely elindította a tudományok felé, ösztönzést adott az alkotó munkájához.“ Akinek szintén felkeltette érdeklődését a lakóhely és az ember személyiségének összefüggése, annak remek kiindulópontot jelenthet a könyv. Viszont részletesebb információt, elemzést nem ad a település és hozzá kapcsolt ember viszonyáról, így a további tudás megszerzése az érdeklődő olvasó munkája marad.

A településeket abc sorrendbe rendezi, ezek alá sorolja a személyeket, akik születési sorrendben helyezkednek el. Általában néhány sorban, tömören, átfogóan jellemzi a településüket, mindegyiknél feltünteti a nemzetiségi viszonyokat, a magyarok arányát és két mérés alapján felállít egyfajta oppozíciót, ami feltételezhetően a 1910-es és a 2011-es népszámlálási adatok alapján készülhetett. A második kötetben a szerző kiegészíti az A-tól K-ig terjedő korábbi kiadványt, a megjelenése óta tudomására jutott további információkkal. A munka végén hely- és személymutató található, ami hasznos, ha egy konkrét személyre vagy településre vagyunk kíváncsiak.

Ha már Lacza Tihamér a környezet és ember viszonyára kíváncsi, érdemes vetni egy pillantást a szerző és a kötet viszonyára is. Beszéljen erről inkább a könyv egy hasábja, mely a szerkesztőről szól és arról, hogyan is ír szerző a szerzőről:

„LACZA TIHAMÉR (Bátorkeszi, 1948. november 29. –) vegyész, tudomány- és művelődéstörténész, irodalomkritikus, szerkesztő.

 Négy éves koráig lakott Bátorkeszin. Általános iskolai tanulmányait Köbölkúton végezte (1964), az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1967-ben. A prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán tudományos kémiából szerzett oklevelet 1972-ben. (1969–1970-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt.)

1972–1975-ben Pozsonyban a Szlovák Tudományos Akadémia Polimer Intézetének munkatársa, a polimerek elektron-spinrezonanciás spektroszkópiai vizsgálatával foglalkozott. 1975–1995-ben a pozsonyi Hét kulturális és közművelődési hetilap szerkesztője, 1989 decemberétől 1995 májusáig főszerkesztője volt. 1995–2013 között a Szlovák Rádió magyar adásának (Pátria Rádió) szerkesztő-riportere.

1997–1998-ban a pozsonyi magyar gimnázium óraadó biológiatanára, 2001–2005-ben a budapesti Műszaki Egyetem komáromi kihelyezett nappali tagozatának óraadó tanára, 2003–2009-ben a Szabad Újság hetilap kulturális rovatának szerkesztője, 2004–2008-ban a komáromi Selye János Egyetem óraadó tanára. Újságírói és szerkesztői tevékenysége elsősorban az irodalommal, a sajtótörténettel, a zene- és képzőművészettel, a művelődés- és tudománytörténettel, valamint a tudományos ismeretterjesztéssel kapcsolatos. Az 1970-es években elbeszéléseket, az 1980-as és 1990-es években ismeretterjesztő hangjátékokat is írt.

Mintegy 45 tankönyvet és több szakkönyvet fordított csehből és szlovákból magyarra. 1989–1993-ban a Csemadok OT Elnökségének tagja, 1990-ben egyik alapítója és 1996-ig alelnöke volt a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaságnak. 1990-től tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, 2008–2013 között a Tudományos és Ismeretterjesztő Szekció elnöke; 1990-től tagja a Szlovákiai Fordítók Társaságának.

Díjai: Madách Imre–nívódíj (1985); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Hevesi Endre-díj (2007); Palást község polgármesterének díja (2010); Magyar Köztársasági Aranyérdemkereszt (2011); a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja (2012). Jelenleg Pozsonyban él.

F. m.: Ember a szóban (irodalomkritikák), 1985; Ki kicsoda Kassától–Prágáig? (társszerző), 1993; A magyar tudomány évszázadai I–II. (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 1994; 1996; A magyar sajtó Szlovákiában 1945 után (In: A (cseh)szlovákiai magyar művelődéstörténete 1918–1998, II. Oktatásügy, közművelődés, sajtó, p. 378–426), 1998; Gondolatokból épült katedrális (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2001; A mi huszadik századunk (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2001; Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok (földrajztörténeti tanulmányok), 2003; Az ókor emlékezete. A sziklarajzoktól az ábécéig (írástörténeti monográfia), 2004; A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004 (társszerző) 2004; Séta egy kertben (irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok), 2005; Bűvös táblázat. A kémiai elemek kultúrtörténete (kémiatörténeti monográfia), 2006; Tankönyvek hősei I. (tudománytörténeti tanulmányok), 2008; A pálya szélén, avagy egy szigetlakó feljegyzései (irodalmi, művelődéstörténeti tanulmányok, publicisztikai cikkek), 2009; Hősök (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2009; A stresszelmélet megalkotója. Tudományos tanácskozás Selye János születésének 100. évfordulója alkalmából (szerkesztő és társszerző), 2009; A tudomány szolgálatában. A szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztői irodalom képviselőinek arcképcsarnoka (életrajzok, 2010); Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diák-kör története, 2012; Zsinórpadlás (Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2013.“

Az önvalóról történő nyilatkozás talán az egyik legnehezebb, legvitásabb feladatot jelentheti a szerzők számára. Lacza Tihamér objektíven ír munkásságáról, életéről, jóformán adatokat listáz. Úgy tűnik így jutott konszenzusra önmagával. A fenti idézet persze nem feltétlenül adja vissza hitelesen azt, ahogy más személyekről ír. Olykor kevésbé aprólékosan sorolja fel életpályájuk termékeit, többet megtudhatunk a személyesebb vonulatokról is.

A dupla kötet megérdemli helyét a városi, egyetemi, iskolai könyvtárak polcain, hiszen előkapva számtalan olyan információ tárul elénk, amit korábban még senki sem gyűjtött össze. Lacza Tihamér munkásságának hála, mára viszont már egy forráson keresztül is betekintést nyerhetünk a szlovákiai magyar értelmiség széles körébe.

___________________________________________

[1] Ilyen jellegű életrajzi-lexikonok Pukkai László Mátyusföldi lexikona vagy a Kassaiak lexikona, azonban egyik sem vizsgálja olyan átfogóan a tudósok sorát, mint A tudomány apostolai.