A Csáth Géza néven ismertté vált dr Brenner József könyvét, Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusát, ismertebb címén az Egy elmebeteg nő naplóját a szerző egyik legfontosabb műveként tartja számon a magyar irodalomtörténet. A mű egy, a Moravcsik-féle elmeklinikára beutalt páciens, A. G. kisasszony betegségét és annak okait tárgyalja az akkor még újnak számító freudi pszichoanalízis eszközeivel, kiemelt figyelmet szentelve a beteg tekintélyes terjedelmű naplójának és az abban lejegyzett tévképzeteknek, s kifejtve azok lélektani okait.

 

Figyelemre méltó az, ahogyan A. G. (a továbbiakban Gizella), a betegsége által sugallt idegen befolyásból kiindulva, egy teljes és egyéni világképet dolgoz ki. Ebben a világképben, és a hozzá társuló filozófiában rejlik ugyanis, meglátásom szerint, a mű irodalmi jelentősége. A világ trónján ülő, az emberek előtt istenként tetszelgő gonosz képéről a gnosztikus filozófiában akármilyen kis mértékben járatos olvasónak is bizonyára Ialdabaoth, a gnosztikus világkép Demiurgosza, az anyagi világot megalkotó hanyag és öntelt teremtő Lény jut eszébe. Nem érdektelen részletesen foglalkozni Gizella egyéni világképe és a gnosztikus tanok közötti kapcsolattal.

 

Lássuk tehát először a középirat tartalmát, és annak főbb gondolatait.

 

 

Isten mint az első élőlény, és a világ fölött uralkodó gonosz

 

 

Gizella középirata az őt állítólag irányító Lény felfedezésével kezdődik. A Lény valamilyen okból úgy dönt, hogy felfedi kilétét a fiatalasszony előtt, és beavatja a világ működésének titkaiba.

 

Az írás alapján, a fent említett Lény volt a világon az első élőlény, aki önnön létének tudatára ébredt. A rádiumból született, vagyis a rádium nevű fém által kibocsátott radioaktív sugárzásból és “villanyos anyagból” épül fel, azaz ugyanabból a láthatatlan anyagból, amelyből Gizella szerint a villamos energia is. ¹

 

A Lény, első öntudattal rendelkező élőlény lévén, kezdetben teljesen egyedül volt, és hozzászokott ahhoz, hogy azt tesz, amit csak akar. Óriási sebességgel önmaga körül kezdett forogni, aminek két lényeges következménye is volt: egyrészt nagy mennyiségű gázt fejlesztett, amely lehűlt, lecsapódott, és megszilárdult – ebből keletkezett az anyag, amelyből a földet és a csillagokat megalkotta; másrészt ő maga is megnőtt és képessé vált arra, “hogy tetszése szerint ágakra szakadjon”.

 

A változást a többi hozzá hasonló lény születése okozza. A Lény,  egyrészt hozzászokott az egyedüllétből eredő korlátlan szabadsághoz, amelyet nemsokára el fog veszíteni, azáltal, hogy alkalmazkodnia kell a többi hozzá hasonlóhoz,  másrészt úgy tartja, hogy az elsőbbség jogán különb, mint az utána következő lények és joga van felettük uralkodni. Hogy saját kiváltságos helyzetét megőrizze, az éppen tudatukra ébredő lényeket az anyag fogságába zárja – ezekből lesznek az emberek. Alsó része, amelyben a minden lényben meglevő rossz indulatokat rejti, ágakra, torz fejekben végződő karokra szakad. Mindegyik emberre jut egy, ezek segítségével irányítja a gondolataikat, befolyásolja a döntéseiket, hogy ne legyenek képesek neki ellenszegülni. A felső része maga a nap. Kifelé fényt és meleget ad, a föld fölött uralkodik, az emberekkel elhiteti, hogy ő a jó és igazságos Isten, akinek tisztelettel és alázattal tartoznak; belsejében a földi léttől szabadult lelkeket gyűjti össze és tartja állandó fogságban, az örök boldogság illúziójával ².

 

Korlátlannak tűnő hatalma ellenére a Lény valójában nem különb az embereknél. Kiemelkedő státusát csupán annak köszönheti, hogy első élőlény lévén senki nem akadályozta meg a kiteljesedésben, az utána született lényeknek viszont éppen ő nem adta meg ugyanezt az esélyt. Ebből két dolog is következik. Egyrészt bármely más lény is jó eséllyel cselekedhetett volna hozzá hasonlóan, ha az ő helyében lett volna, ennélfogva mindaz, amit az emberiséggel tett, részben megérthető és megbocsátható, mindaddig amíg el nem követi a megbocsáthatatlan bűnt: egy másik lény teljes elpusztítását ³. Másrészt bármely más ember, aki tudomást szerez róla és önmaga igazi természetéről, képessé válhat arra, hogy rá kényszerítse az akaratát, zsarolja, mint egy embert, sőt akár arra is, hogy a helyébe lépjen ⁴.

 

Az emberiség feladata tehát a következő: leleplezni az őket elnyomó zsarnokot, felszabadulni az igája alól, teljes lényekké válni, ahogy ő tette annak idején, törvényt ülni és ítélkezni fölötte, és végül megvalósítani egy tökéletes létformát.

 

Ezek a gondolatok alkotják a napló világképének alapját. A továbbiakban összefoglalom a gnosztikus filozófia legáltalánosabb tételeit, majd ezek tükrében elemzem tovább Gizella középiratát.

 

 

A gnosztikus teremtéstörténet

 

 

A gnoszticizmus alatt most nem a tágabb értelemben vett, Isten és a világ lényegének megismerését középpontba állító vallási irányzatokat megnevező gyűjtő fogalmat értem. A Krisztus előtti 2. században kibontakozó vallási mozgalomról van szó, mely az idők során a zoroasztrianizmusból, a platonizmusból, a judaizmusból és a kereszténységből is merített ⁵.

 

A gnoszticizmus és változatai dualista jellegű filozófiák. A dualista filozófiák elvetve a jó és gonosz fölött álló Isten képzetét, egy jóságos, mindenttudó és mindenható, minden tekintetben tökéletes Isten alakját igyekeznek összeegyeztetni a tökéletlen, szenvedésekkel és gonoszsággal teli világ tagadhatatlan tényével, úgy hogy a létet két ellentétes őselvre osztják fel. Egyfelől ott van Isten, a jó, a fény, az abszolút szellem, másfelől a gonosz, a sötétség és az anyag ⁶.

 

A gnosztikus világképben a gonosznak megfeleltethető elvet az anyagi világ megteremtője, Ialdabaoth képviseli, aki azonos az Ószövetség Istenével, de nem a tulajdonképpeni Istennel. A gnosztikus teremtéstörténetnek több változata is van, a különböző források több részletben is eltérnek egymástól. A továbbiakban, csak a leglényegesebb, legáltalánosabb tételeket foglalom össze.

 

A kezdet a Bölcsességnek (Sophia), Isten egyik kivetülésének a kiszakadása az isteni teljességből (Pleroma), és az oda való megtérése. Megtérése közben Sophia a Pleromán kívül hagyja a roszabbik felét, amely később életet ad az oroszlánfejű kígyóként leirt Ialdabaoth-nak, a világ teremtőjének ⁷.

 

Ialdabaoth nem ismeri sem anyját, sem a Pleromát, és egyes változatok szerint nem is hajlandó tudomást venni róluk. Egyedülálló lényként gondol magára. Fiakat szül saját magából és a Pleroma mintájára megalakítja az Archónok együttesét, a hét bolygó megtestesítőit, akiknek átadja energiájának egy részét. Így saját világot teremt, amely az isteni világnak a másolata. Minderre úgy képes, hogy az anyjától örökölt isteni szikrával együtt megörökölte a Pleroma rendszerének képét, de mint azon kívül álló, róla tudomást nem vevő csupán utánozni képes azt. Egyedülálló istennek nyilvanítja ki magát – ezt csakis azzal lehet indokolni, hogy ha nem is tudja biztosra, sejtheti, hogy nála hatalmasabb erők is léteznek – enélkül ilyen kijelentésre nem lenne szükség ⁸.

 

Sophia úgy dönt, hogy közbelép és megnyilatkozik Ialdabaoth-nak. Ezáltal a teremtő bizonyos tudomást szerez anyja kilétéről és a Pleroma létezéséről. Isten kivetüléseit látva, Ialdabaoth és az archónok az Isten képére és hasonlatosságára teremtik Ádámot, az első embert. De az archónok teremtménye esetlen, életképtelen marad, bárhogy is próbálkoznak, hogy életet leheljenek belé. Isten végül megszánja Ádámot, és Sophián keresztül megüzeni Ialdabaoth-nak: Ádám csak akkor kelhet életre, ha az Alkotó átadja neki az anyjától örökölt isteni szikrát. Az isteni szikra átvándorol tehát Ialdabaoth-ból Ádámba, aki ezáltal nemcsak életre kel, de hatalmasabbá válik maguknál az Archónoknál is ⁹.

 

Az Archónok, látván, hogy Ádám náluk magasabb rendű lénnyé vált, úgy döntenek, hogy végérvényesen az anyag fogságába zárják. A négy őselemből formázzák meg a  testet mint a lélek börtönét magának a léleknek a mintájára (egyes források részletesen leírják, hogy mindegyik testrész a lélek egyik hasonló részének mintájára készült), ebbe zárják az embert, és mellé egy úgynevezett hamis lelket (antimimon pneuma). Ez a hamis lélek a tulajdonképpeni forrása minden rossznak. Az Archónok bűneiből jött létre, és a bűnre bíztat, mert abból táplálkozik, abból nyeri az erejét. Minél erősebb valakiben a hamis lélek, annál nehezebben képes az megtalálni a Fényhez vezető utat. Aki nem képes legyőzni, annak, a fizikai halál után, lelke új testben születik újjá és a hamis lélek továbbra is a rossz út felé fogja terelni ¹⁰.

 

Ezek lennének a gnosztikus filozófia számunkra érdekes pontjai. Most ezek ismeretében térjünk vissza Gizella naplójához, és vessük össze a két kozmogóniát.

 

 

Gizella világképe a gnoszticizmus világképének tükrében

 

 

A két világképet összevetve azonnal feltűnnek a hasonlóságok a Lény és Ialdabaoth között. Elsősorban a betöltött szerepük az, ami szinte tökéletes fedésben van. Az anyagi világ teremtői ők, akik az embert féltékenységből zárták a test börtönébe.

 

Mindkét Alkotó magányosan jött a világra, egyedi, különleges lényeknek tartják magukat, és teremtő munka által fejezik ki önmaguk iránti csodálatukat. Legnagyobb félelmük, hogy korlátlan hatalmuk egyszer véget ér, és lesz majd valaki náluk hatalmasabb. Ialdabaoth joggal hiheti ezt, mivel annak ellenére, hogy ő alkotta meg az embert, önmagánál magasabb rendűvé tette, olyasvalakivé, aki természetétől fogva fölötte áll. A Lényt ez a veszély nem fenyegeti; neki bőségesen elég ok a féltékenységre az, hogy létezhetnek vele egyenrangú lények.

 

Mindketten testet építenek börtönül az éppen tudatukra ébredő embereknek, méghozzá pontosan úgy, hogy annak minden szerve megfeleljen a bele zárt lélek részeinek ¹¹  és elhitetik velük, hogy alsóbbrendűek, ő maga pedig az a mindenható Isten, akinek a létüket köszönhetik, illetve akinek engedelmességgel és alázattal tartoznak. Egyetlen, mindenek fölött álló istennek mondják magukat, pontosan azért, mert tudják, hogy ez nem igaz: Ialdabaoth fölött ott áll az egész Isteni Teljesség, a Lény mellett a teljes emberiség, akik természetüknél fogva vele egyenrangúak kellene legyenek.

 

De nem csak az alkotók szerepe és motivációja vág egybe, hanem a módszer, amivel a fogságukban sinylődő embereket a hatalmukban tartják. Analógia áll fenn a hamis lelkek és a lény karjai között. A hamis lelkek, amint azt fent említettem, az Archónok bűneiből jönnek létre. A bűn olyan számukra, mint a táplálék, ezért az embert a bűnre ösztönzik, hogy az ő bűnei által nőjenek és erősödjenek. A Lény karjai nem rendelkeznek ilyen fokú önállósággal, mivel csupán a Lény végtagjai. Minden embert egy ilyen torz fejben végződő (talán véletlenül, de éppen oroszlán fejű kígyóra emlékeztető) kar kísér, bár nem azzal a céllal, hogy rosszra csábítson, ennél sokkal közvetlenebb hatást fejtenek ki: a Lény akaratát kényszerítik rá az áldozataikra.

 

Érdekes módon a karok a Lény alsó testéhez tartoznak, amely teljesen kihült, és tele van rossz indulatokkal. Gizella említi, hogy az alsó testben nincsen lélek, ennek kapcsán pedig Csáth megjegyzi, hogy páciense gyermekkora óta iszonyatosnak tart minden szexualitással kapcsolatos dolgot, márpedig a nemi szervek az alsó testben találhatók ¹². A karok tehát a Lény bűnös feléből erednek, éppen úgy, ahogy a hamis lélek is bűnökből való.

 

A különbségektől eltekintve látható, hogy mindkét esetben a gonosz eredetű ezközöknek hosszú távon ugyanaz a céljuk: távol tartani az embert az igazságtól, létének kiteljesedésétől, a zsarnok uralma alatt tartani őket.

 

A hasonlóságok mellett fontos megemlíteni egy lényeges különbséget a két világkép között, méghozzá a Pleroma teljes hiányát Gizella világából. A Gnosztikus filozófiának lényeges eleme egy felsőbb rend létezése, amelyből Ialdabaoth kivált, hiszen pont ez a kiindulópont: a mindenható Isten birodalma, az isteni teljesség, mely fölötte áll az anyagi világnak, és az azt teremtő alsóbbrendű istenségnek, és amelynek az elérése minden emberi léleknek végső célja.

 

Gizellánál ez az elem teljesen hiányzik, nincs semmilyen felső hatalom a Lényen kívül. A Lény és az emberek azonos eredetéből, továbbá abból kiindulva, hogy lényegében hasonló lények, akik egyenrangúként születtek, ki lehet mondani, hogy Gizella elutasítja minden emberfölötti hatalom létezését, vagy legalábbis létjogosultságát. Csáth megállapítása, miszerint a betegnél a vallási komplex “atrophizált”, vagyis gyakorlatilag Gizella ateista, ezt szépen alá is támasztja ¹³.

 

Gizella szerint nincsen tehát kezdetektől fogva létező isten. A világ kezdetén nem is létezett egyéb az ősanyagon kívül (rádium). A Lény és az emberi nem ugyanúgy spontán módon született az ősanyagból felszabaduló energiából. Nem azért tud uralkodni az emberiség fölött, mert felsőbbrendű entitás, és olyan hatalommal bír, amitől különb minden más lénynél, hanem mert minden más lényt önkényesen megakadályoz abban, hogy hozzá hasonlóvá váljon, ezzel a kiteljesedéshez, a lét teljességéhez való joguktól fosztotta meg őket. Ennek a cselekedetének a féltékenységen és az önzésen kívül semmilyen egyéb indoka nem volt.

 

Ez a gondolat rávilágít egy másik lényeges eltérésre: a Lény nem teremtette az embereket. Hozzá hasonló lényeket tett tudatosan és jogtalanul a rabszolgáivá és azért, hogy hatalmát megőrizze, hajlandó lenne egy másik lény teljes elpusztítására, emiatt Gizella méltán nevezi gonosznak.

 

A Lénnyel szemben Ialdabaoth-ot nem lehet egyértelműen gonosznak nevezni. Ő joggal nevezhető az emberek teremtőjének, aki nemcsak a testüknek, hanem a lelküknek is a megalkotója, az emberek pedig a vele, pontosabban a hamis lélekkel való küzdelem során találják meg a teljességéhez visszavezető utat. Szükséges rossznak is mondható, de ezt a rosszat sem tudatos gonoszságként kell értelmezni, hanem esendőségként, gyarlóságként. Az emberekhez hasonlóan a Demiurgosz maga is egyszerű bűnös lény, akinek szüksége van a megváltásra.

 

Csáth úgy látja, hogy a rendszer felállítása Gizella részéről egymást erősítő lélektani tényezők eredménye. A beteg elfojtott csalódásai, a tarsadalmi helyzete, a figyelem és törődés igénylése, és nem utolsó sorban az ambíció, a megbecsülés vágya mind hozzá járultak kisebb, nagyobb mértékben. A modern orvostudományt valamennyire figyelemmel követő mai olvasó pedig Gizella tüneteiről a skizofrénia egy példájára ismerhet. Annyi viszont bizonyos, hogy önmagukban a lélektani tényezők, még az agyban fellépő fizikai elváltozások által okozott paranoiás képzetekkel együtt sem képesek egy, a Gizelláéhoz hasonló összetett kozmogónia kialakítására.

 

Érdemes Csáthnak a motívumokról tett megjegyzéseire is vetni egy pillnantást. Ezek szerint az Isten “lény”-ként való megnevezése a római katolikus katekizmusból származik, a Lény azon kijelentése, hogy “Én vagyok a te istenednek egy karja”, a Tízparancsolatot juttatja eszünkbe. Az emberi sorsokat számtalan karjával irányító Nap képe megegyezik egy illusztrációval, amely Komjáthy Jenő Óda a naphoz című verséhez készült (bár Gizella tagadja, hogy látta volna). A Lény keletkezése az ősanyagból a Kant-Laplace elméletre hasonlít, a villamosság és a radioaktív sugárzás bevonása pedig az akkortájt megjelent tudományos tanulmányok ismeretéről tanúskodik ¹⁴ (14).

 

Egyértelmű tehát, hogy a rendszer mögött egy nem hétköznapi műveltség áll. A gnosztikus filozófiával vont párhuzamból pedig nem nehéz megallapítani, hogy Gizella háttértudása nem merülz ki az általános vallási műveltségben és a természettudományokban.