Carpentier világa

„Kétségkívül ő a spanyol nyelv egyik nagy regényírója, de ha regényeitől függetlenül vizsgáljuk a prózáját (…), hát már nem is lehetne messzebb attól a stílustól, amely az én kedvemre való. Egy csöppet sem tetszik a merevsége, tanárossága és könyvízű modorossága, lépten-nyomon azt érzem ki belőle, hogy aprólékos szótárböngészésre épül, a régiességek iránt táplált ósdi rajongásra és a XVII. századi barokk írókhoz visszanyúló mesterkéltségre.” ­–írja a meglepő véleményt Mario Vargas Llosa Alejo Carpentier stílusáról a Levelek egy ifjú regényíróhoz című esszékötetében. Aztán így folytatja: „Mégis (…), lenyűgöző ereje van ennek a prózának, minden fenntartásom és ellenszenvem semmivé válik tőle, minden szavát vakon elhiszem. Hogy képes erre a csodára Alejo Carpentier nyakkendős, kikeményített stílusa? A rendíthetetlen egységessége jóvoltából (…), amely azt sugallja olvasóinak, hogy csak így ezekkel a szavakkal, mondatokkal, ezzel a lendületes írással lehetett elmondani azt a történetet.”

Én a fenti sorok olvasásakor, 2005 vége felé, Mario Vargas Llosa kis kötetében találkoztam először Carpentier nevével, majd hamarosan a kezembe került Az idő háborúja című Európa Zsebkönyv, amely szép válogatást adott elbeszéléseiből. (Itt kell köszönetet mondani Benyhe tanár úrnak (nyugodjék békében), aki az Európa Kiadó felelős szerkesztőjeként számos jelentős spanyol-amerikai író művének megjelentetésében döntő szerepet játszott a 70-es években.) Carpentier kubai író, és Kuba politikai berendezkedése segített abban, hogy a szocializmus évei alatt itthon megjelenhetett szinte az összes műve (ellentétben mondjuk a polgári Borges-szel). Az antikváriumok szerencsére, vagyis sajnálatosan, tele vannak a könyveivel. Pedig érdemes olvasni őt: időkezelése, nyelve, ahogy Mario Vargas Llosa is megfogalmazta, meglepő, szokatlan.

Alejo Carpentier a svájci Lausanne-ban született 1904-ben, nagyjából egy időben a vele rokonítható Asturias-szal, s a tőle nagyban különböző Borges-szel. Havannában nőtt fel, s noha sokat utazott Európában, Dél Amerikában, sőt 11 évet élt Párizsban, 14 évet Caracasban, Venezuelában, mindig is kubainak vallotta magát. Pedig a neve is árulkodik: apja francia, anyja orosz származású. Gondolkodására nagy hatással volt a szürrealizmus, de ezt sajátosan, dél-amerikai módon értelmezte. A valóság és álom helyett a valóság és a csoda együttállásának ábrázolására vállalkozott, felismerve a dél-amerikai földrész eme paradox jellegzetességét (világvárosok és őserdők egymás mellettisége, a nyugati életmód és az indián hagyományok, rítusok egymásba fonódása). És valóban: a földrész alapvető jellegzetességeit megtalálva, fölmutatva lesz hiteles a spanyol-amerikai irodalom, ezzel a különös és izgalmas együttállással, pontos megfogalmazással hoz újdonságot a világirodalomba. Az ő szava: a csodás való (Lo real maravilloso), amely később Rulfo művészetén át García Márquez mágikus realizmusához vezet.

Carpentier stílusa újbarokk, részletes, aprólékos leírásokkal ábrázolja a gazdag természeti környezetet. Íme egy részlet a Szent Jakab útja című novellából: „A fedélköz félhomályából félbevágott hordókba ültetett, vérvörös gyümölcsöktől roskadozó törpe narancsfákat hoztak elő, és a fák, amerre vitték őket, beillatozták a fedélzetet. A pompás gyümölcsökbe öltözött fák megjelenésekor átalakult a délután, és Juan, a gyümölcsnedv, a bors és a fahéj illatától elkábulva, letette a vállán lógó dobot a földre, és ráült lovaglóülésben.” Ahogy olvassa az ember, megjelenik orrában az illat, szájában az íz. Szinte túlcsordul a végletekig fokozott érzékiség. Igazi költői próza, ami azonban időnként különös, és váratlan epikai fogásokkal, történetek egymásba csúsztatásával, az idővel való játékkal operál. Azt hiszem, a mi Babitsunk is kedvelte volna Carpentier-t, az ő verseiben is fontos szerepet játszik az érzékiség és a zeneiség fokozása (pl. Ballada Irisz fátyoláról, Esti kérdés).

Carpentier kapcsolata a zenével rendkívül szoros volt. Maga is folytatott zenei tanulmányokat, kitűnően zongorázott, saját műveket komponált, modern zenekari művek (pl. Sztravinszkij, Ravel stb.) kubai premierjének megrendezésében segédkezett, értekezett a kubai zenéről, kutatta a kubai zene gyökereit. Talán legkülönösebb műve: a Magvető Kiadónál 1977-ben, bibliofil kiadásban megjelentetett Barokk zene című regény. Valódi könyvészeti ritkaság: a fejezetek kezdőbetűi díszes iniciálék, a fejezetek elején, s végén színes metszetek találhatók, a betűtípus, a betűméret, a sortávolság gondosan megtervezett: igazi tipográfiai csemegét kínál. A regény egy különös fikció: változat a Vivaldi-féle Montezuma című opera születésére, de ahogy Carpentier-nél szokás, itt sem a történet a fontos. Az enteriőr, a környezet, a káprázatos barokk koncert leírása minden eddigi Carpentier-műnél gazdagabb nyelvezetet eredményez.

Carpentier Párizsban halt meg 1980-ban, de Havannában, a nemzeti sírkertben (Cementerio de Cristóbal Colón) nyugszik. Európai műveltségű, de a dél-amerikai hagyományokra építő művész volt, aki nélkül a nagy dél-amerikai „boom” nem jöhetett volna létre. De műve nemcsak irodalomtörténeti ritkaság, a Barokk zene című kisregény és a novellái élő, élvezetes olvasmányok ma is.

Felhasznált irodalom:

Mario Vargas Llosa: Levelek egy ifjú regényíróhoz (1997 – Cartas a un joven novelista), (ford. Benyhe János, 1999) Európa Könyvkiadó Budapest

Alejo Carpentier: Az idő háborúja (1956 – Guerra del tiempo) (ford. Nagy Mátyás, Lengyel Péter, 1979) Európa Könyvkiadó Budapest

Alejo Carpentier: Barokk zene (1974 – Concierto barroco), (ford. Tóth Éva, 1977) Magvető Könyvkiadó Budapest