Sirály a Nemzetiben

Ha nem is minden tekintetben sikerült áthatóan megvalósítani a rendezői elképzeléseket, az a tény mégis kétségtelen, hogy eredetien megkonstruált, a jelenre reflektáló Sirály rendezést láthatunk a Nemzeti Színházban. Lehetetlen elvonatkoztatni a színházat érintő igazgatóváltás tényétől, így akaratlanul is áthallásokat érezhetünk a darabot nézve.

A ruhatári jelenetekkel sajátosan kidolgozott kezdés és zárás, színház és élet elválaszthatatlan benyomását kelti. Meghatározhatatlan egy olyan pillanat, ami a „Most kezdődik az előadás” érzését bizonyossá tenné. Nem alszanak ki a nézőtéri fények, nem nyílik szét a függöny, és az elsőként megszólaló színész szokásos antréja is elmarad. Összeolvad valóság és illúzió. Ebbe az összeolvadt világba ötvöződik a néző. A néző, akit a színpadtechnika és a színészi játék sajátosan bevon, és óhatatlanul is az előadás szerves részesévé tesz. A ruhatárra evokáló háttérdíszletnek az előadásra érkezők kabátjai adnak tartalmat. Az ötletes kezdést tekintve elhanyagolhatjuk azt a futó gondolatot, hogy míg télen vontatott a kabátok ilyen formában történő összeszedése és kiosztása, addig a jó idő beköszöntével már funkcióját is veszti. A struktúra mégis figyelemre méltó, hiszen a közönségbe érkezők, mint a Nemzeti Színház – személy szerint megkülönböztetett – vendégei részesülnek abban a figyelmességben, hogy a kabátjukat kedvesen elkérik a házigazdák, és a sajátjaik mellé akasztják fel, ebben a színészeknek otthonként definiálható színházban. Az ilyen apró momentumok máris azt a benyomást keltik, hogy a Nemzeti Színházba jó vendégségbe érkezni, hiszen kellemes, családias légkörben, segítőkész színész házigazdák fogadnak. Házigazdák, akik magukon viselik a csehovi karakterek minden báját és gyötrelmét, teli kényszerbetegségekkel és pótcselekvésekkel. Természetesen a pótcselekvések is leképezik korunk szokásait, hiszen már Mása sem tubákot szippant, hanem rögeszmés rágó pattogtatásba merülve beszélget Medvegyenkoval. Hiába, a zárt légterű helységekre érvényes dohányzási tilalom már egyébként sem tenne lehetővé szivarozást a Mását alakító Tenki Rékának.

Ha nem lennénk bizonyosak afelől, hogy Alföldi Róbert hangsúlyt fektetve a komikus elemekre, a vígjátéki olvasatot kívánja előhívni, akkor Szorin már-már parodisztikus belépője ezt minden kétséget kizáróan igazolja. Az előadás jól alkalmazza Csehov sajátos humorát, melyre időnként még rá is játszik, de – minden bizonnyal – a vígjátékként való értelmezéshez erősen ragaszkodó Csehov ezt egy percig sem bánná. Ha vígjáték, akkor is ott rejlenek benne a legnagyobb tragédiák, a félrecsúszott sorsok, és a meg nem értett művészek sztereotípiái. Kétségtelenül az egyik leghatásosabb jelenet Trepljov darabjának bemutatója, a színház a színházban, amit a végletekig elidegenítenek és messzebbi távlatokba helyeznek, amikor Nyina karaktere oroszul mondja el Trepljov drámájának monológját. Ez a megvalósítási forma hűen tükrözi azt az érthetetlenséget, ami Trepljov drámaírói működését övezi. A színház a színházban jelenethez foghatóan, emlékezetes Dorn megjelenése is, a karaktert alakító Kulka János amorózóként belépve énekli: „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám”, amely a legnagyobb jóindulattal is hatásvadász jelenet, mégis kevés hölgy mondana ellent invitálásnak. A Dorn által gyakorta felidézett slágersorok csak fokozzák ezt a szenvedélyt. Túl a szenvedélyen mégis akkor él a legelevenebben az előadás, amikor aktuális tud maradni. Egy ilyen dramaturgiailag jól megoldott jelenet Arkagyina és Trepljov vitája. Ahogyan az Arkagyinát játszó Básti Juli az új művészi formákkal kísérletező fiának már-már szitokszóként ordítja, hogy „alternatív” majd „független”, felidéződik jelenünk színházi helyzete, és az anyagi támogatások megvonása miatt kialakult feszültség a kőszínházak és a független társulatok között. Jelen vonatkozásban különösen kiéleződik Arkagyina elutazása illetve búcsúzása, hiszen tudatosan evokál a Nemzeti Színház igazgatójának és társulatának elköszönésére. Básti Juli Arkagyinaként a nézőknek mondja szavait: „Ha épségben megérjük, jövő nyáron találkozunk.” Jól érezhető, hogy nem valamiféle szövegre kényszerített áthallásról van szó, hanem ez egy őszinte búcsú a közönségtől, a társulattól, és a jelenlegi Nemzeti Színháztól. Ezt a tényt erősíti, hogy a Nyinát alakító Tompos Kátya is búcsút vesz néhány pillanat erejéig: „Tartsatok meg jó emlékezetetekben!” Szavai úgy hatnak, mintha a rendező szólna a közönséghez Nyina szerepe által. Izgalmas, ahogyan tágabb értelmet nyer – jelen kontextusban, illetve a körülményeket figyelembe véve – Csehov néhány alakjának a búcsúja.

A két évvel később visszatérő Nyina már nem az a naiv kislány, aki álmokat szövöget a sikerről, de Trepljov még mindig szereti. Kettőjük újratalálkozása felfedi félrecsúszott sorsuk minden gyötrelmét, és valami láthatatlan fonál átfordítja a komikus elemekkel vegyített előadást egy könyörtelen tragédiába. A távozó Nyinát fegyverrel követi Trepljov, és jól hallható az első, majd a második lövés zaja. Mása kiszalad, és a nyitott oldalajtón hideg szél fúj be.

Sirály

A Nemzeti Színház előadása

Író: Anton Pavlovics Csehov

Fordító:Makai Imre

Rendező:Alföldi Róbert

Színészek

Arkagyina- Básti Juli

Trepljov – Farkas Dénes

Szorin-Blaskó Péter

Nyina-Tompos Kátya

Samrajev-Szarvas József

Polina-Nagy Mari