Versek Tündének

Belőled, belőlem

Belőled valamim mégis megmaradt:
én maradtál meg belőled szívem.
Belőlem valamid néked is maradt:
te maradtam meg belőlem – tenéked.

Miféle tájakról

miféle tájakról indultál
miféle ágyakon keresztül
miféle vágyakon keresztül
miféle ágyakba jutottál

miféle ágyakból indultál
miféle vágyakon keresztül
miféle tájakra jutottál
miféle ágyak tájékára

 

Forgácsok egy fakeresztről

Miért ne

Még kettőt, esetleg hármat lépvén:
ott állnál pontosan a világ végén.
S onnét hová? Még egy lépést elébbre?
Hogy: nyaktörés!?
Ha megéri, s ha van miért: – miért ne!

Fogyó hold

Még egész az elejin
higgyétek el feleim
nem látszódott ki a vég
se enyém se a tiéd.
De már úgy a közepén
fogyó hold lett a remény
hogy aztán a végire…
– Hogy is lett a végire?
– Tudjátok mit kedvesek:
járjatok a végire!

Ugyanazok: ugyanazért

Az óra ütött. Szedelőzködj.
Nem mondom: tán szebb véged is
lehetett volna (ha volna szép vég
egyáltalán). – Hát most már hétrét
görnyedve indulj! S ne szájhősködj:
hogy igazad volt… s hogy téged is…
mint annyi mást… stb. stb. stb.
S hogy ugyanazok… S hogy: ugyanazért…

Amióta kerek a világ:
(nyugodj bele) hogy téged is
igen: éppúgy mint annyi mást!
S igen: mindig ugyanazok!
S igen: mindig ugyanazért!

 

 

(Illusztráció: Bubbles, Andrea Yajko)