– Nem megmondtam, hogy semmi időnk nincs? Hátnemmegmondtam?!

Dér Sándor felesége a kertkapuban szikrázott. Sistergett, kiabált, rikácsolt. A hisztis nők, gondolta Katja,  már a rikoltozásukkal is rövidzárlatot okoznak.

– Hát nem érti? Nem érti? Mégmindignemérti? Nyár van, a tanároknak is jár a szabadság. Itt a két gyerek, nem érünk rá!

Meglengetett egy vérvörös fürdőlepedőt, jelezve, hogy nincs sok idejük: a Dér-család készül a Balatonra. 

– Sanyi már ott van, hogy felszereltesse a grillezőt estére. Nem tudna augusztus végén jönni?  Hát nincs tekintettel semmire? Nincstekintettelakétgyerekre?

Kockáztatva, hogy az asszonyság szikrákat hány és felrobban, Katja óvatosan betolta a kertkaput és belépett. A hisztérián nem csodálkozott. A férfiak vadásszák a jobbnál jobb, a változatosabbnál változatosabbnak gondolt nőket, hogy aztán egyetlenegy típust szeressenek egész életükben. Mint Dér Sándor a hajdani színésznőt, Rendi Juditot és ezt a zárlatos banándugóhoz hasonló, csúnya fiatalasszonyt. Markáns, csontos, fekete. Az a fajta, akit nem szabad felpaprikázni. Aki paprika nélkül is szikrákat hány reggel és este.

Ifjabb Dérné már a kerti ösvényen sistergett. Dühében majd megbotlott a térdénél játszó gyerekekben.

Hát maga nincs tekintettel rájuk? Nincstekintettel? Azt se tudja, hol a feje. Hogymithovahogyan. Épp indulni készülnek.

Húsz éve, hogy eltűnt. Hát ki a fene emlékszik erre?

Katja nem is Dérné ingerültségén csodálkozott, hanem a szinte tapintható jóléten. Csinos családi ház – amolyan palazzo, amiről a magyarok álmodnak – csinos udvar, garázs két személyautónak.

A gimnáziumi tanárok nem legendás nyomorban élnek?

Dérné csuklóján idegesen megvillant egy aranyóra. De Katjának feltűnt, hogy az ékszereihez kinyúlt, formátlan, agyonmosott pólót visel. A lélek számít, nemde? Dérné született Lehota Klára nem verseng holmi színésznőkkel. Jól szituált, boldognak mondott fiatalasszony… igen, fiatalasszony – na de ha fiatal, akkor mennyire?

Lehetne akár a lánya is Dér Sándornak…

– Ugye, korábban is ismerte Dér Krisztinát? Talán az iskolából?

Lehota Klári félreugrott. Idegesen makogni kezdett:

Húsz éve történt, húsz éve, vagy nem? Hát persze, hogy ismerte. Kriszti a saját jószántából lépett le. Nem jött ki az anyjával, azzal a rémes-borzasztó-rettenetes Rendi Judittal. Hát van ilyen, nem? Az a nő annyira borzasztó volt, hogy senki sem csodálkozott. Senki sem lepődött meg. Senki sem tartotta Kriszti szökését rendkívülinek…

Katja lelkesen bólogatott, mintha egyetértene.

Dér Sándorné (született Lehota Klári) lelkesen hadonászott a fürdőlepedővel. Mintha még jobban bele akarná magát lovalni a gyűlöletbe.

– Az a nő egy szörnyeteg volt. Mit szörnyeteg! Nem is normális, nem is átlagos szörnyeteg! Egy tipikus kiköpött-kibaszott szörnyeteg! Sanyit, a szegény Sanyit  mindenki sajnálta, az egész város, a rokonai, a barátai. A tanítványai is! Édes Erdély, drága Erdély… Sanyit ez szédítette meg. Sanyi történelemtanár, hazafias, minden, de semmi túlzás, érti? De azok olyan évek voltak, azok a nyolcvanas évek. És az a szörny ideköltözött Őrskútra, színésznő akart lenni. Örökösen szerepelni akart. Soha be nem állt a szája: hogy ő milyen szép volt Kolozsváron, hogy milyen okos volt, mennyire sikeres…

– De Kriszti csak az anyja halála után tűnt el!

Dér Sándorné meghökkent és még hátrább lépett:

– Hát persze… igen, igen. Tudja, először az a szörnyű anya. Utána a gyász. Az a szörnyű gyász.

A két kisfiú visszamerészkedett az anyjához.

Nemindulunkmostmár…?

Tűrhetetlen volt a hőség. De Dérnének esze ágában sem volt hellyel kínálni. Vagy felajánlani egy pohár vizet. Vagy csak barátságosabbnak lenni. Úgy tébláboltak az udvaron, mintha Katja csak azért jött volna, hogy kölcsönkérjen egy turmixgépet.

De mint a fiatalon férjhez ment, szigorú családban nevelt nőkből belőle is hiányzott minden igazi határozottság. Ellenséges volt, undok, közönséges, de soha nem tanult meg ajtót mutatni. Úgy téblábolt Katja előtt, mint egy harmadik osztályos tanuló, egy nagyon undok harmadik osztályos tanuló, akit megvádoltak valamivel.

És féltékeny volt, nagyon féltékeny. Az elrabolt kislányokhoz képest ez a Lehota Klári nagyon ormótlan gyerek lehetett. Az a fajta, aki mindig résen van. Aki mindenkit megmond. Akinek mindenkiről megvan a véleménye…

– Arra nem gondolt, Klári, hogy Krisztina eltűnésének ahhoz a négy másik kislányhoz is lehetett köze?

– A Krisztinek?! Hát ez egy vicc! Nem az a fajta volt, higgye el! Hogy őt elrabolták volna? Nemazafajtaérti? Biztos valahol éli a világát! Biztos jól megy neki. Az a másik négy lány tényleg lúzer volt. Az egyik beteg, a másik külföldi, kettő meg bolond. Na de Kriszti nem az a fajta! Nem az a fajta, hogy gyere, kislány, megmutatom a fotóalbumomat… Ravasz volt, talpraesett, a többi gyerek félt tőle…

Nyilván félt tőle a fürdőlepedővel csapkodó Dér Sándorné is.

– Hol volt az édesapja, amikor Kriszti eltűnt?

Erre Dér Sándorné nem tudott válaszolni. Hát persze, hogy nem! Hiszen iskolába járt. És az ő családjukban nem csámcsogtak ezen a sok szörnyűségen.

 – Hogy halt meg Rendi Judit? Hol is történt az a baleset?

 Az ifjabb Dérné felszisszent. Nem elég, hogy a férje múltjába kotorásznak? Hogy feltartják készülődés közben? Hogy semmire nincsenek tekintettel? Most talán a házat is meg akarják nézni!? Az ő házát? A házat, ahol ő neveli tisztességesen a gyerekeit? Ahonnan Sanyi kora reggel elindult, hogy időben felállíttassa a grillezőt?

 Eddig csak a Sanyi első feleségéről volt szó, a Sanyi ilyen-olyan életéről. De most már róla, az ő gyerekeiről.

– Hogy-hogy ilyen jól beszél magyarul? Az van az igazolványában, hogy német. Mit akar tőlem? Miafenétakartőlem? Éntőlem? Talán mutogassam meg az egész házat? Turkálni akar a holmiaimban? Fel akar forgatni mindent? Akkora feneket kerítenek ezeknek az eltűnt lányoknak, akkora feneket, akkora kibaszott feneket! Mindenki őket sajnálta 92-ben. Szegény gyönyörű-gyönyörű kislányok, talán már nem is látjuk őket élve! Arról meg persze nem beszélnek, hogy Dohák Éva itt sétafikált a városban három éve! És nem úgy nézett ki, mint akit egy háremben korbácsoltak? Nem úgy nézett ki, mint egy kibaszott szexrabszolga! Úgy járt-kelt itt, mint valami fotómodell!

Katja nyelt egyet: – Dohák Éva visszatért a városba?

– Vissza, bizony!Mi az hogy vissza! Itt sétafikált a városban.

– Talán keresett valakit?

 – Ugyan! Keresni valakit? Neki ahhoz sem volt elegendő esze! Csak nézelődött, fényképezte az épületeket. Lúzer volt, igazi lúzer!

Fröcskölt belőle a gyűlölet. Ezeket a lányokat azért rabolták el, mert szépek voltak, nagyon szépek. És mennyi érdekes dolog történt velük! Csupa olyasmi, amire grillezés közben nem is gondol az ember…

 – Úgy tudom, Dohák Éva anyja már elköltözött a városból.

  Ifjabb Dérné megrántotta a vállát. Ha igen, kit érdekel? Kiafenétérdekel?

– Lenne egy nagyon nagy kérdésem magához, Klárika. A férje kislányáról szeretnék egy képet. Olyan képet, ahol együtt játszik a barátnőivel…

 Elhárult a veszély – ami persze sohasem volt valóságos – hogy ez az öreg német nő, ez az átkozott magándetektív átkutatja a házat. De Dérné már nem tudott lecsillapodni.

 Hát maga nincs tekintettel rám? Nincstekintettelerreakétgyerekre? Hát hogy gondolja? Indulás előtt félredobok mindent?

 Kétperces üvöltözés után derült ki, hogy nincs is fotójuk Dér Krisztináról. Egy darab sem. Ő kidobta az első feleség limlomját, és Sándor nem tiltakozott, ő abszolút új életet akart, egy boldogat, egy nyugodtat, egy abszolúte másféle életet. Hát nem őrizgetett ő sem semmit. Mért tette volna? Talán valaki követ vet rá? Talán hibázott, Ő is csak saját családot akart. Sajátot. Boldogat. Nyugodtat. Hát ez baj? Vagymiazúristenvan?

 Katja kitámolygott az utcára.

Patika, cukrászda, néhány mindentudó fűzfa. Kondor László műszerész. Tóth Sándorné képkeretező.

Hogy lehet egy gyereket ennyire gyűlölni? Egy tizenkét éves gyereket, aki nyomtalanul eltűnik másik négy kislánnyal?

 De nem a rikácsoló Dérné volt az egyetlen, aki azt sugallta, Krisztina, a szegény kis Kriszti rosszindulatú és hatalmaskodó volt. Hogy nem is volt tipikus áldozat. Ám vajon csak a jó gyerekek érdemlik meg, hogy felkutassák őket?

 Katja nekidőlt a patika falának, és kortyolt egy kis ásványvizet.

 De hogyan is történt az a baleset, amely megszabadította Rendi Judittól a szegény kis Krisztit és Dér Sándort, a szegény, sokat tűrt tanár urat?

        

Korábbi részek:

 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/