Halott és eleven műkincsek

– Mindent megtudott, róluk, Katika? – nevetett Hajdú. – Nem maradtak rejtélyek, titkok, homályok? Semmi handabanda, zizi, félóra, amivel azok a szegény gyerekek ne tudnának elszámolni? – Zizi? Katja felhorkant. – Ám állok elébe, hölgyem, ha engem is elszámoltat.

– Szaván fogom, Hajdú. Legyen egy óra múlva a Centrálban!

Arany falikarok, zöld bársonyszékek, aranykeretbe foglalt gobleine-képek, olyan hely, amit szecessziós ékszerdoboznak neveznek az útikönyvek. De hiába nevezik bárminek! Az osztrák turisták még nem fedezték fel Őrskutat, ahogy nem fedezték fel a franciák, az olaszok, a németek. És nincs az az őrskúti cukrászda, ami itt és most megélhetne ásványvizekből és tejhabbal összepancsolt kávékból.

Az Ide-Süss Pékség bérelte most is a helyiséget: nyúlós kelt tészták, bukták, sima és extra pogácsák, sima és extra fánkok, csütörtöki rendkívüli extra akciók. Kávé csak véletlenül és csak alkalomszerűen: ha van idő, ha a vendég ráér, és kivárja a sort.

Katja egy túrós batyuval helyet foglalt a bársonyszékeken. Megrándult a kis harang a pult fölött: csúcsra járt a tésztagyár: a vásárlók újabb hulláma tódult be, megérkezett a délutáni sütés.

Egy vidám csettintés az ajtóból:

– Nem illene egy söröző jobban mihozzánk?

Nem. A hely hangulata. És a rengeteg tennivaló. – Hadd kíváncsiskodjam! Lefülelte-e már műkincsrablókat?

Hajdú elvigyorodott: – Ha már itt kell rostokolnom, hadd haljak előbb a lányokról.

Katja bólintott, és a kávéját kavargatva lelkiismeretesen beszámolt Dohák Éva haláláról, az összecserélt útlevelekről és a csodálatosan bőbeszédű Szekeres Niki Princesse-ről és az ő következtetéseiről.

Az ósdi ventillátor fáradhatatlanul kavargatta a vaníliaillatú levegőt.

– Nem teljesen értem, Katja. Jött egy gonosz bácsi egy nagy merítőhálóval, és kihalászta innen az aranyhalacskákat. De miből gondolja, hogy az én műkincseim összefüggnek a maga lányaival? Egy gyerekkereskedő hálózat egészen más szervezettséget követel, mint az illegális műkincskereskedelem. – Töprengett egy kicsit. – Talán a megbízója sógora miatt gondolja így? Merthogy Dér Sándornak olyan sok a pénze?

– Hát épp ez az, hadnagy! A kulcsszó a másféle. Én rengeteg hálózatot ismertem meg Münchenben. De olyan jól szervezett hálózatot nem láttam, ahol a lányok életben maradnak, és néhányat haza is engednek a szüleikhez.

– Dohák Évának talán csak szerencséje volt. Vagy az a szabály a Lajtán túl, hogy a gyerekek nem kerülhetnek elő élve?

– Nincs ilyen szabály, nagyon jól tudja. De ha egy kislány bekerül, azonnal harminc vagy negyven kiló színhússá válik. Akkor is ledarálják, ha a beavatást túléli. Annyi kábítószert kap, hogy sehova sem tud visszatérni. Az ilyen lányoknak esélye sincs arra, hogy honlapokat indítsanak, felkutassák a többieket, és szép csendesen öngyilkosok legyenek egy szállodai szobában.

– Na de mi a helyzet ezzel a szép és csendes öngyilkossággal?

– Egyelőre még szép és csendes. Egyelőre. – Széttárta a kezét, és merengve bámulta a túrós batyú romjait. – Ezt az őrskúti hálózatot is profik irányították, de nem tőről metszett gyerekkereskedők. És az áru is egészen más volt: nem intézetből szökött lányok, hanem ápolt, középosztálybeli gyerekek. Az egyetlen bűnözői kör, aki a nyolcvanas években megfordulhatott a városban, azok a műkincscsempészek. Mert ne feledje, Őrskúton nincs olaj, nincs fegyvergyár, nincs atombomba, csak régiségek.

– No de melyik műkincscsempész vagy orgazda dobja oda a saját lányát a pedofiloknak? Az áldozatok közt van Dér Sándor kislánya is.

– Én csak nagyon keveset tudok erről a római városról, hadnagy.

Hajdú felnevetett. Ha ivott is – gondolta Katja –, ez a ventilátor vagy a förtelmes süteményszag már kijózanította.

– tudni akarja, 1982-ben túrták fel először a város keleti határát, hogy felépítsenek egy lakótelepet. A lakótelepből persze semmi nem lett, inkább kertes házak, virágnevű utcák épültek. No de a Kádár-korban is létezett titkos nyilvánosság, és ezen a helyen a titkosszolgák kénytelenek voltak hírmorzsákkal megelégedni. Mért megy olyan jól Józsi bácsinak, ha nincsenek német rokonai, és még a nagymamától sem örökölt semmit? Ha nincs a láthatáron gazdag nagymama, akkor hogy építhet ekkora házat a Tulipán utcában? És mért pletykálják itt a népek, hogy a piacon sestertiusokat árulnak? És néhány tény, amire egy szegény titkosszolga zsigerből felfigyel. Mért kóvályog egy porfészekben ennyi közel-keleti műkereskedő, ha hivatalosan el sem kezdődtek az ásatások?

–Talán csak túrós batyu-függők voltak… Vagy rájöttek, hogy mennyire megéri házhelyet venni a Kádár-rendszerben. Hiszen ezek a felparcellázott kertek tele vannak római emlékekkel. Jól gondolom, ugye?

Hajdú szárazon bólintott: – A most dolgozó régészek szerint a mai Jácint utca és a Platán sor között terült el a régi Valcum város temetője. És nem is volt annak idején nehéz dolga az ideköltözőknek! Akár a mesékben: ha jó mélyre ásott a szorgos gazda, ha alaposan kiásta a helyét a diófáinak, akkor aranyat talált a kertjében.

– És a maga titkosszolgái nem jöttek rá időben, hogy itt vannak Európa legértékesebb házhelyei?

– Nem számol maga az emberi tényezővel, Katika. A titkosszolgákat ügynökvadászatra képezték ki, nem a fürdőszobájukban, samponos flakonokban sestertiusokat rejtegető énektanárokra. És morcos város ez, Katika, és nagyon morcos város volt ez már a szocializmusban. Az emberek titokban gyóntak, titokban áldoztak, titokban leveleztek az osztrák rokonaikkal, és csak nagy titokban duruzsoltak a szomszédaikkal.

– Felteszem, hogy ezek a római kincsek mind külföldre jutottak. És azt is, hogy nem a szomszéd Frici bácsi csempészte ki a kofferjában.

– Bizony nem! Bizony nem a Frici bácsi! Na persze nem olyan könnyű egy nyugdíjas tornatanárnak elcsevegnie arany pecsétgyűrűs nehézfiúkkal, akikről már messziről szaglik, hogy nem a megfelelő öltönyüket hordják vasárnap. Ez egy kezitcsókolomos világ, ahol ha bűnöznek is, nem barátkoznak akárkikkel és nagyra tartják magukat. Így aztán tényleg mindenkinek kapóra jöhetett a maga Sanyija, ez a nyelveket tudó, izgága történelemtanár. Aki már a nyolcvanas évek végén konferenciázni járt ki Ausztriába… tudja, kis népek összefogása, közép-európai identitás. De maga azt gondolja, Katika, hogy ezek a derék libaboniak eleven műkincsek után is érdeklődtek, nemcsak amforák, hanem eleven, helyes kislányok után. És mért ne? Mért is ne? Ha fejreáll a világ, akkor ki vigyáz a gyerekekre? – Megint hallgattak egy sort és figyelték a forróságot kavargató ventillátort. – De még egyszer mondom, ez egy elég ingatag elmélet: Dér Sándor lánya is az áldozatok közt volt.

– Hát látja, hadnagy, ezért szeretnék én a lehető legtöbbet megtudni Dérné gyanús balesetéről. És mindenekelőtt az elsődleges gyanúsított, az apa, Dér Sándor viselkedéséről. Hiszen nem lehetséges, hogy a felesége halála miatt ő maga is a lányát hibáztatta? Akár szerette a lányát, akár nem, azt Dér nagyon jól tudhatta, nincs az a köztiszteletben álló történelemtanár, aki azután is köztiszteletben áll, ha a lányát gyilkossággal vádolják. Ráadásul anyagyilkossággal – micsoda förtelem! Vajon nem akart-e Dér a lányától mindenképp szabadulni? És egy gyerek hol tűnhetne el nyomtalanabbul, hol tűnhetne el biztosabban, ha nem a gyerekkereskedők kezében?

Hajdú döbbenten rámeredt.

– Persze én nem vádaskodok, nem vádolok senkit, hadnagy, távol álljon tőlem! Csak azokat a régi aktákat szeretném látni! Mert Dér Krisztina ugyan a világ egy távoli pontján tűnt el, de hogy miért pont ő, hogy miért akkor és úgy, annak az okai itt rejtőznek.

Régebbiek:

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/