Rába György versek

Dombormű

Földből földre születtem
kifejtetlen a kőben
mértana tagjaimban
orcámra aggodalmat
története rovátkolt
batyuja meggyötörvén
őt hordozva maradtam
minden porcikámban
én is határtalannak
törvényeivel egy test
sorsnak kirajzolatlan
belemetszve a térbe
kezdek s részt venni hívok
látszom és folytatódom

 

Az árnyék fohásza

Csupán egy vonalnyi kaput
sebkötésnyi ablakot adj nekem
csúcslevelek verdesését szemhatárul
egyetlen imádságom önmagamhoz
átrajzolni tegnapjaimat
hadd felejtem elhajított kövek
lételőtti híreit
vagy emeletek nagyra nőtt sírkövek
menekíthessem közületek
a hegesedő idejét
feltört tojásból kiolvasott
tájfunok útvonalára
ahol levetkeztem nehézkedésem
s boldog túllétem zsolozsmája paskol

 

Útjelzés

Szemhéjunkon ujjak éjszakája
nem vagy az igazi halál
zarándok lélek másik állomáson
s a végleges világtalanság
félreértett megváltás talán

 

Az ék

Mélyebbre szakadatlan
hasítva a föld sóiból
ridegedő tenyészet belébe
történik velem, hogy szoríttatom
boldog új évgyűrűkön át
egy születés ős éjjelébe
déltől délig személytelen
arcok istenítéletében
félig pőrén elemmé
bontva az elemek közt
s ropogtatva a kérget
gyönge háncson keresztül
félig az ölsötétben
önidőm vesztve célban
előre hátra sincs már
más utam a világban
rostban rost mozdulatlan
kövülök végtelenné

 

 

 

(Illusztráció: Transfiguration, Jaison Cianelli)

Vélemény, hozzászólás?