Szofinak

 

Az öröm is, mint annyi más, ha
nem tudja megosztani magát,
összeaszódik – de cukrát veszti.

Önzésetek, mint az árpa pora:
viszket, csíp, bőrömön lángol –
szégyenletesre piszkolja új ruhám.
Bűzös vizek felett lebeg keresztségem.

Képtelen vagyok ekkora mélységben megmerítkezni…

*

Magunkhoz ölelni, mi átfoghatatlan:
játszani, kacagni, elpityeredni – tisztán;
sok világ legyél! feneketlen, apadhatatlan:
aki szeret, abban ragyogás van;
de féljenek téged, az ismeretlent,
és mert kitárulkoztál, te is féld őket.

Árnyékodon ickáznak majd
rövidlátók és féllábúak –
csak akkor érdemes az élet, ha
megtagad mindent, amin túlnőni nem lehet.