Páracsipke, selyemfény

Szösz

Két szemöldök között behegedve
Pici, vörös rúzs-félhold.
Bíborszín ösztön ébreszti
Az alvót, elvakítja a gyönyör.
Lélek, idegek, én. Pulzusszám hallgatása.
Entrópia, szingularitás.
Egybesimul a reggel és az éj.
A végtelen elveszíti szabályos
Lüktetését Akkordok éhes cseppkövei
Bámulják a reflektálatlan öl finom ráncait.
Legszebb a második visszaalvás.
Jöhet a közlés eseménye.
Karizmatikus kedd. Keserédes írás.
Este tévedésnek tűnt,
Ami hajnalban erős telitalálat.
Csupán egy ötlet, ami kibontja szárnyait,
Mint rózsaszirmok közé esett vízcsepp.
A hernyó kibújik a sprőd pokróc
Kabátból, vége a háborúnak.
Jön a pillangó-lét. Fegyverszünet.
Azután játéknak tűnő birkózás.
A centrifuga megáll.

 

A befogadás utóélete

Ízlésalapzat

Mintha megannyi rejtjel és kulcs
Volna a lelkemben, melyek kódokat
Adnak a legféltettebb titkokhoz,
Mintha a szívemmel látnám,
Lényegem legbensőbb észlelésével
Fognám föl a szellemmel összefonódó harmóniát.
S érteném a tapasztalatot, amit eddig
Közönnyel fogadtam el a ráció szintjén.
Most továbbmegyek, belépek a ráérés,
A reflektálatlan figyelem dimenziójába.
Már az se izgat, miként találok vissza?
A sejtek konzisztenciája a jó ösztönt beissza.
Mintha ott lenne a cél, ahol a kezdet.
Nem látni mást, csak a keresztet.

 

(Illusztráció: Tammy Crawford: Raindrops on Rose)