Micimackó barátai

„Vádolom, én vádolom azt az időt,
ami ilyen helyekre űz,
j’accuse, j’accuse, j’accuse!”

PG csoport

Történt sok-sok évvel az előző történet előtt…

A kertkapura cinke röppent, nyújtózott egy jó nagyot. Csőrét égnek tátva várta, hogy kifújja felborzolt tollából a telet a szél. A Nap egyre hosszabb sugarakkal csalogatott és kergetett. A házat támasztó öreg tölgy görcseiből előbújt az újzöld. Tucatnyi, mélyfagyasztásból kiolvadt giliszta kezdte furkálni a földet. Nyamánál, a dagadt bukméker verébnél már nem lehetett arra fogadást kötni, hogy ki nem éli túl a telet. Felkerült viszont a palettára, hogy meddig húzza a kerítés árnyékába menekült hókupac.

Tavaszodott a Százholdas Pagonyban.

Már zöldellt a nyárfa az ablak előtt, és kíváncsian kukkantott be Micimackó ablakán. Mackó mézes csuporba dugott manccsal szorongatta a fejét és a számítógép halványkék arcába bámulva gondolkodott. Mézes, mézes, mézes. Hogyan lesz a mézből mézes? Mézeskalács. Mackó a gép oldalára ragasztott lapra nézett. Zöld: bekapcs és kikapcs. Kék: megkeresni valamit. Sárga: levelezés. Piros: levélbeszélgetés. Micimackó az asztalon mackórendbe szórt zöld, kék, sárga és piros lapocskák közé nyúlt. Nekem most a segítség kék, dörmögte és összeszedte a kék lapokat. Ez a kék lap azt mondja, hogy www.IDE ÍRJ VALAMIT, MICIMACKÓ.hu, olvasta a mackó. És még azt is, hogy a NAGY BETŰK helyére írd azt, amit meg akasz keresni! Akkor, hajolt a számítógép betűfogacskái fölé Micimackó, www.mézes.hu, pötyögte a gépbe. A számítógép pislantott egyet, nincs ilyen oldal, szólt aztán egykedvűen. Igazából úgyis mézeskalácsot szeretnék, mondta Mackó és mancsa máris a w-foghoz közeledett, www.mézeskalács.hu. Nincs ilyen oldal, mondta újabb pislantás után a gép. Kedves számítógép, remélem nem feledkeztél meg a mézes dolgokról!, nézett Mackó aggódva a gép szemébe. Mit tanácsol a következő kék lapocska? Ha meg akarsz találni valamit, Micimackó, írd be ezt: www.google.hu, máris írom, g-o-o-g-l-e, meg is van, aztán a keresett szót írd a GOOGLE felirat alatti üres mezőbe! Ajaj … akkor … aha, ide! mézes, írta Micimackó a keresőbe. Nyomd meg az ENTER feliratú billentyűt!, mondta még a lapocska. E-n-ter…, keresgélt Mackó, mekkora fog!, majd nagyot fújt és megnyomta. Mézes alma, mézes csók, Mézes Csaba, mézes szex, mézes receptek, mézes kalács, mézes borleves, mézes lapocskák, dr Mézes Éva szdsz, mézes masszázs, mézes süti…, eredt meg a számítógép nyelve. A nemjóját! 32 434 mézest ismersz!, kiáltott fel Micimackó és nyomott egy barackot a gép búbjára. A mackó szájában összefutott a nyál. Homlokán meg a tanácstalanság ráncai. Kell nekem egy lap, amiről megtudom, hogy megy az arcodról a tepsimbe a mézes, bökte meg a gép oldalát Micimackó, majd fölvette a következő kék lapot. Vidd a kis nyilat az egérrel arra a szóra, amelyiket a legjobbnak, a legmegfelelőbbnek találod, és nyomd meg az egér bal gombját!, látod mit kell tennünk, egérke, mutatta Micimackó a kék lapocskát az egérnek. Szerinted melyiket találom a legjobbnak?, hümmögött a mackó. Hááát, mézesnek mindegyik mézes, akkor csakis a második szó alapján dönthetek. Alma, csók, Csaba, szex, receptek, kalács… Te leszel az! Kalács. Megtaláltalak! Kedves… katt, katt … kedves Finom Mézeskalács, nagyon szép neved van. Igazán rendes vagy, hogy elmondod, hogyan kell megsütni téged, örült meg Mackó a mézeskalács receptjének. Bizonyára örülni fogsz, hogy megsütlek, még akkor is, ha a sütés nagyon fárasztó dolog, megér oda-vissza cammogni a szoba és a konyha, az olvasás és a megcsinálás között a mackó. Ha majd megsülsz, a barátaim és én meg fogunk enni téged, biztatta Micimackó a gép szemében úszó kalácsot, ugye jó lesz így?

No, lássunk neked, kedves Finom Mézeskalács!, mondta Mackó és a monitorról olvasta: 25 dkg mézet…, majd magában brummogva, 25 dkg mézet, 25 dkg mézet, 25 dkg mézet, a konyhába cammogott és mancsával jó adag mézet lapátolt egy lábasba. Nyamm, egy mancsnyival közelebb vagyunk hozzád, Finom Mézeskalács, nyalogatta a mancsát Micimackó, miközben visszament a szobába, hogy folytassa a recept olvasását. … és 5 dkg vajat, mancsnyi (méghozzá bal mancsnyi, mert fene tudja hogyan, de a jobb ragadt a méztől) vaj is került a lábasba, langyosíts meg!, Mackó a lábas alá gyújtott. Egy másik edénybe tegyél 3 egész tojást … egész?!, nahát! … egy másik edénybe tegyél 3 egész tojást, hm, tényleg egész tojás!, ropogni fogsz, Finom Mézeskalács, dehát te csak tudod, milyennek kell lenned. Potty, potty és plutty! 10 dkg porcukrot, hopp!, 1 evőkanál fahéjat, slitty!, 1 kávéskanál szegfűszeget, slutty!, 2 dkg szalalkálit, sutty! Máris kész a sütemény, barátimnak sütöm én, dudorászott Mackó. Turmixgéppel jól dolgozd össze, brr, brr, brrr-brrrrrrrrr, majd öntsd bele a langyos mézbe, zutty! Újból dolgozd össze, brrr-brrrrrrrrr, majd gyúrj bele kézzel 60 dkg simalisztet! Vajon a mancsom szőre ragad a mézesbe, vagy a mézes a mancsom szőrébe? Nyam, de finom!, nyalt a mackó a tésztába, nem, a mancsába, nem a tésztába… Takard le, terítő, és pihentesd szobahőmérsékleten egy napig. Mackó gondolkodóba esett. Pihentesd egy napigegy napig. Az ám, de a barátaim ma este jönnek! Hogy érnénk rá pihenni, mikor téged fognak megenni!, nézett Micimackó aggódva a képenyőre. Kedves Finom Mézeskalács, mi lenne, ha azután pihennél, ha már készen vagyunk veled?, kérdezte Mackó és várt, várt, várt, és mert válasz nem érkezett, és mert a hallgatás igenis beleegyezés, elégedetten halasztotta el a pihentetést. Meglátod, munka után mézes a pihenés, brummogta a receptnek. Nyújtsd kb. 2-4 mm vékonyra, juj!, lik, luk, lyuk, lyik, formázd, mézescsupor alak!, ha sikerül, tedd alumínium-fóliával bélelt sütőlemezre!, plotty. Tetejét felvert egész tojással, jaj, már megint egész tojás!, kend be, hogy fényes legyen, az ám!, és ropogós. Forró sütőben süsd mogyoróbarnára (kb. 4 perc), sssz, a kezem!, a kezem!, a kezem!
A kalács sült, a sütéstől meleg lett. Micimackó a melegre való tekintettel énekelni kezdett.

Keverem és kavarom,
Nem kímélem a karom.
zitty-zutty
pitty-putty
Máris kész a sütemény,
Barátimnak sütöm én!

Micsoda illat! Mackó abbahagyta az éneklést, hogy a szájába tömjön egy darab frissensült mézest… Huh, ff, ffff, fohorró vagy! Várj csak, megfújlak, ph-phh-phh, alaposan megfújlak. Nyam, nyam, kellemesen ropogsz, csámcsogott a mackó, és jó ízed van. Köszönöm szépen, hogy ilyen finom lettél, Finom Mézeskalács! Most már jöhettek, drága barátaim, nem várlak benneteket üres manccsal!, mondta a mackó és fújkálni kezdett egy nagyobb darab mézest.

Micimackó homlokát ráncolva turkált az asztalon heverő lapocskák között, egyiken sem talált olyan tanácsot, amelynek segítségével ripsz-ropsz rakhatott volna rendet a konyhában. Lapocska nélkül nem tudta a számítógép segítségét kérni. Nem jól van ez így, jaj, ajaj, ballagott fejét csóválva a konyhába, és mindenféle segítség nélkül, saját két mancsával tüntette el a sütés nyomait. Sokáig tartott, dohogott a mackó. Számításai szerint legalább hat ripsz-ropsznyi idő ment kárba. Ennyivel kevesebbet levélbeszélgethetek, huppant keseregve a számítógépnél álldogáló fotelbe. A gép oldalára ragasztott lapra nézett. Piros: levélbeszélgetés. Mackó mindent úgy csinált, ahogy a piros lapokról olvasta: www.chat.hu … az egér bal gombjával rá kell kattintanod a BELÉPÉS szóra (bal oldalon, egészen fent, zöld téglalapban van) … Felhasználói név: ide azt kell írnod, hogy MICIMACKÓ! … Jelszó: ide meg azt írd, hogy JELSZÓ! Micimackó pár percig a kezét tördelte, majd engedelmeskedett az utolsó piros lapnak. Nyomd meg az ENTER billentyűt! Mackó, le sem véve szemét a számítógép szeméről, az asztalfiókba nyúlt és elővett egy füzetet, amelynek az volt a fedelére írva, hogy Micimackó barátai.

Mackó a térdére tette a füzetet, mancsa a betűfogak felé indult.

Közösbe:
16:02 <>: Szép napot kívánok nektek, kedves barátaim! Megérkeztem, itt vagyok veletek!

Privát:
16:05 <>: szia
16:06 <>: Szervusz, kedves Hancúr!
16:07 <>: honnan
16:09 <>: Azt hiszem, a számítógép ördöge ellopta a kérdőjelet, amit írtál. Semmi baj, kedves Hancúr, nyugodj csak meg, én így is értelek. A Százholdas Pagonyból írok, mert ott lakom. Helyesebben csak neked ott, mert a Pagony mégiscsak itt van.

Mackó izgatottan nyitotta ki a füzetét, a-á-bé, skandálta és lapozott, cé-csé-dé, lapozott, é-ef-gé, és lapozott, há- … há, mint Hancúr, igen!, jól sejtettem, még nem ismerem őt!, kiáltott fel Micimackó és ceruzájával apró pöttyöt nyomott Hana Strilgova és Füles közé.

16:11 <>: korod
16:12 <>: Az ördögbe, megint elcsente! Szerencse, hogy elvitte a pontot is a girgegurba jel alól, ha itthagyta volna, nem biztos, hogy megértenélek. De … ajaj … mi van akkor, ha csak a pontot vitte el, girbegurba jel nem is volt? Akkor a mondat végére nem kérdőjelet tettél, hanem pontot! Vajon melyiket kéne ott látnom? Fogas kérdés. Ezt fejtsd meg, Micimackó!
16:13 <>: korod?
16:15 <>: Ezek szerint az első feltételezésem igaz. Megnyugtattál, kedves Hancúr, köszönöm. A legutóbbi születésnapomon 12 gyertya volt a tortámon, el is fújtam mindet. Ezért azt hiszem, 12 éves vagyok. De mert a születésnapom már jó pár hete elmúlt, ez egyáltalán nem biztos.
16:16 <>: :((
16:18 <>: Meg azért sem tudom biztosan, mert az egyik barátom … akinek most nem jut eszembe a neve … de biztos, hogy a barátom, mert beírtam a füzetembe, szóval … szóval ez a biztos, hogy a barátom egyszer azt mondta, hogy én tulajdonképpen nagyon öreg vagyok, mégis fiatal. Nem egészen értem, hogy lehet ez. De elhiszem neki, mert a barátom. A mérvadó akkor is az, hogy hány gyertya van a tortámon. Nincs igazam?
16:19 <>: :((((
16:20 <>: Most jut eszembe! Akiről az előbb beszéltem, tudod, aki biztos, hogy a barátom, azt is mondta, hogy Micimackó, te mindig 12 éves vagy. És tényleg, tavaly is 12 gyertyát fújtam el, és úgy emlékszem, hogy tavalyelőtt is. Akkor egyértelmű, hogy évek óta 12 éves vagyok.
16:21 <>: :(((((( brrrrr
16:22 <>: Múlt héten én is krákogtam. Jaj, Hancúr, aggódom érted! Kérlek, próbálj meg vigyázni magadra, hideg még az idő! Szerintem, be kéne csuknod az ablakot, nem jó túl sokat szellőztetni! Nehogy még jobban megbetegedj! És mindenképpen igyál mézes teát!

hancÚr kilépett

16:24 <>: További szép napot kívánok neked, kedves Hancúr! És gyógyulást is!

Mackó a Hana Strilgova után ejtett pötty helyére írta szépen gömbölyített betűkkel: Hancúr.

16:31 <>: f/l?
16:32 <>: Szervusz, kedves Adonis. Nem értem, mit kérdezel?
16:32 <>: fiú vagy lány vagy?
16:33 <>: Micimackó vagyok.
16:35 <>: f/l?
16:36 <>: Micimackó.
16:37 <>: pasi vagy?
16:38 <>: Sajnos ezt sem értem. Kérlek, Adonis, magyarázd meg nekem azt a szót, hogy pasi! Úgy látom, hogy nehezen tudjuk folytatni a levélbeszélgetést addig, amíg nem tudom meg, hogy mit jelent.
16:39 <>: szórakozz a jó édes anyáddal

adonis kilépett

16:40 <>: Neked is jó szórakozást! Nagyon örülök, hogy levélbeszélgettünk, viszontírásra Adonis!

Kedves Adonis, igazán előkelő helyre kerültél, nézett föl Micimackó a füzetéből a monitor adonis kilépett feliratára, Aariel Bronxton után te vagy a második Micimackó barátai között. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a második legjobb barátom vagy. Én mind a 798 barátomat egyformán szeretem, érzékenyült el a mackó.

16:45 <>: szia mici!
16:47 <>: Üdvözöllek, kedves Dömper!
16:47 <>: hogy ityeg a fityeg?
16:50 <>: Hát, ez a lap a számítógép oldalán tényleg csak úgy ityeg-fityeg. Meg kell majd erősítenem. Jó erős ragasztóval, mert nagyon fontos lap. Először rajzszöggel akartam idetenni, de … valaki … a csudába! hirtelen nem jut eszembe, hogy ki … szóval valaki azt mondta, hogy rajzszöggel ne.
16:51 <>: :))
16:53 <>: Azt hiszem, hogy rossz betűfogakat nyomogatsz.
16:53 <>: :)))) vicces csaj vagy mici. mikor voltál utoljára pasival?
16:55 <>: Adonis, a barátom ismeri azt a szót, hogy pasi. Sajnos azelőtt kellett elmennie, hogy elmondhatta volna nekem, mit jelent.
16:55 <>: mi van?
16:57 <>: Nem ismed véletlenül Adonist? Ő a 798. barátom. A füzetemben a második, pont az első, Aariel Bronxton után jön. Ez bizonyára azért van így, mert ábécé sorrendben írtam be a barátaimat. Persze az is lehet, hogy Adonis és Aariel Bronxton ismerik egymást. Majd megkérdezem.
16:59 <>: nem vicces, fárasztó vagy

dömper kilépett.

17:01 <>: Köszönöm a beszélgetést, kedves Dömper. Remélem, ki tudod pihenni magad. Mennem kell lassan, de holnap is eljövök, majd levélbeszélgetünk. A viszontírásig!

Közösbe:
17:05 <>: Drága barátaim, szépen kérlek benneteket, ne haragudjatok meg rám, amiért most elmegyek. Tudjátok, vendégeket várok. Mézeskaláccsal. Nagyon finom Finom Mézeskalácsot tudok sütni! További szép napot és jó együttlétet kívánok!

Micimackó kilépett.

Tik-tak, tik-tak, tik-tak, ismételgette a falon csüngő óra. Furcsa, hogy nem unod meg állandóan ezt a verset mondogatni, nézett az órára Micimackó. Persze tudom, hogy ez az idő mutatáshoz tartozik. Amikor nem mondogatod a verset, elfelejted az idő mutatását, már legalábbis a pontos időét. Ha hallom a versedet, nyugodtan leolvashatom rólad az időt, mert az biztosan pontos lesz. Tik-tak, tik-tak, tik-tak, szólt az óra. Öt óra ti-ti-ti…, a mackó arra várt, hogy a legvékonyabb mutató a tizenketteshez érjen, a pontos idő, legyen pontos idő, …ti-ti-tizennyolc perc! Kis időm van még, amíg megérkeznek a barátaim, morfondírozott Micimackó és a számítógépre ragasztott laphoz fordult. Sárga: levelezés. Mackó követte a sárga lapocskák utasításait: www.freemail.hu … Felhasználónév: ide írd azt, hogy MICIMACKÓ! … jelszó: ide írd azt, hogy JELSZÓ! Nahát, negyvenkét levelet kaptam! Sajnos most nem tudom mindet elolvasni, pillantott a falra Mackó, tik-tak, tik-tak, tik-tak, azért párat mégis… Ha szépen megkérlek, fordult újra az órához Micimackó, nem járnál lassabban egy kicsit? Akkor hát: Nagyon szépen megkérlek! Tik-tak, tik-tak, tik-tak, az óra szemmel láthatóan, füllel hallhatóan nem akart lassabban járni. Jól van, sóhajtott Micimackó, most csak egy levelet olvasok el.

Martin Greenwell, írta Micimackó Malacka és Mónika közé. Ma tőled kaptam az első levelet, és ezzel te lettél a 800. barátom. 800 barátom van! Micimackó arca megnyúlt, szájára halvány mosoly, szemébe apró könnycsepp ült. Boldog volt. Vajon mit írtál nekem, drága Martin Greenwell, mondta elcsukló hangon és megtörölte a szemét, hogy el tudja olvasni barátja levelét.

Aztán elkezdte írni a választ.

Kedves Martin Greenwell!

Nagyon örülök, hogy megismertelek. Már be is írtam a neved a füzetembe, Micimackó barátja lettél. Tehát az enyém. Méghozzá a 800.! Ugyanis mielőtt megismertelek, pontosan 799 barátom volt.
Sajnos leveled nagy része külföldiül van, én meg úgy se beszélni, se olvasni nem tudok, így nem sokat értettem belőle. Kérlek, legközelebb próbálj meg nem külföldiül, hanem belföldiül írni.
Penis Enlargement-et és Viagrát üdvözlöm. Sokat gondolkoztam azon, hogy őket is beírjam-e Micimackó barátai közé. Végül úgy döntöttem, hogy egyelőre csak pöttyel megjelölöm a nevük helyét a füzetemben.
Remélem mindannyian jól vagytok.
A mielőbbi viszontírásig!

Szeretettel,
A Te új barátod:
Micimackó

Mondd csak, Finom Mézeskalács, te nem izgulsz?, tessékelte a kalácsot egy tálcán a szobába Micimackó. Vajon ma kik látogatnak meg minket?, Mackó megtörölte a kerek asztalt, mielőtt rátette a tálcát. Nemsokára megtudjuk, 17 óra 29 perc, ideje, hogy megnyomjam a gombot, nézett a falióráról a televízió talpára Micimackó. Thik, gyulladt értelem a televízió óriási szemében. Középen leszel, Finom Mézeskalács, úgy illendő, hogy mindenki könnyen hozzádférhessen, mondta Mackó és kalácsostul húzta az asztalt a televízió és az azzal szemben lévő fotel közé. Így ni, igazította meg a kalácsot, aztán befészkelte magát a fotelbe.
Mackó az ölébe húzta Micimackó barátait és énekelni kezdett.

Tom, tom, tom,
Gyere bará-
Tom.
Tim, tim, tim,
Jönnek a bará-
tim!

Tim, tí-ri-rí-ri-ri, tiri-ririmtím, dúdolta a televízióval együtt Micimackó a Mónika show szignálját. Zzzz-züm, húzott el mackó füle mellett egy légy és a készülék szemére szállt. Nem mennél arrébb, te légy!, szólt Mackó szokatlanul ingerülten, majd udvariasabban hozzátette, légy szíves! A légy szívtelen és szenvtelen volt, olyan területeken mászkált, amelyeken bármelyik pillanatban megjelenhetett Mónika. Televízió, ha pislantanál egyet, egészen biztosan elrepülne a légy, mondta Mackó a televíziónak. A készülék szemhéja azonban nem mozdult. Micimackó már úgy elhelyezkedett a fotelben … tik … befészkelte magát … tak … kényelmesen … tik-tak … kezében egy darab mézes … tik-tak-tik-tak… Nem mozdul a légy, tik-tak-tik-tak, muszáj leszek a saját kezembe venni a dolgot, tik-tak-tik-tak-tik-tak, méghozzá gyorsan, bosszankodott a mackó, tik-ta…, és feltápászkodott és hatalmas pofont kevert le a televíziónak. Abban a pillanatban lépett be Micimackó szobájába Mónika. Feje pont a mancs alatt. Jaj!, kiáltotta Micimackó, nem akartam, Mónika, annyira sajnálom, ne haragudj, én…

((Mónika, Mónika, Mónika, énekelte a Bëlga.))

Mónika a pofonra rá sem rántva kezdett a mondókájába.

Köszöntöm Önöket! – fordult Mónika Micimackó felé.
– Szervusz, kedves Mónika! – köszönt a mackó halkan. Pár centiméterre állt Mónikától, és moccanni sem mert. – Kérlek szépen, ne haragudj a pofon miatt, én…
Mai vendégeink azért jöttek el hozzánk, mert kapcsolatuk a barátjukkal igencsak megromlott, és sehogy sem értik, mi vezethetett idáig. – Mónikának sem a hangján sem az arcán nem látszott medvemancs nyoma. Micimackó lassan megnyugodott és visszaült a fotelbe. Közelebb tolta Mónikához a kerek asztalt.
– Mónika, egyél a mézeskalácsból! – kínálta Mackó Mónikát. – Én sütöttem, tele van mézzel. Finom a neve miatt és ropogós a receptje miatt. Igaz, hogy kicsit kemény, de akinek jók a fogai, az könnyen elropogtatja. – ámuldozott a mackó Mónika mosolyán.
Mai témánk: A barátomnak többé nincs szüksége rám. – zökkentette ki Mónika Micimackót az ámuldozásból.

A barátomnak többé nincs szüksége rám, ismételte halkan Mackó és ránézett a füzetére.

Elsőként egy apró állatka következik, aki nem érti, hogy legjobb barátja miért szakított meg vele minden kapcsolatot. – minden rendben a vinnyogóssal?, kérdezte a szemével Mónika a rendezőtől. Jó kezekben van, vigyorgott a rendező hangja Mónika fülébe.

… legjobb barátja … minden kapcsolatot … ennél rosszabb dolgot … elképzelni … sem tudok, suttogta Micimackó és megszorította Micimackó barátait. Mancsa elfehéredett. Csak ezt nem lehetett látni a szőrtől.

Első vendégünk Malacka! – mondta Mónika.

You are my best friend, énekelte Freddie Mercury, amikor Malacka bedugta a fejét az ajtón. Jobbra nézett, balra nézett, jobbra nézett, balra nézett, eltűnt. Pár pillanat múlva olyan hangok szűrödtek a szobába, mintha valaki lépkedne, sietne, futna, aztán egy halk visítás, furcsa vinnyogás, meg egy puffanás. Mónika a szájára parancsolt, ne merjen mosolyogni! Két vastag kar jelent meg Micimackó szobájában, közöttük Malacka lógott ernyedten. A két kar Mónika elé, egy piros fotelbe nyomta Malackát. Mackó szobája megtelt tapssal, visítozással, sikoltozással, dobogással és dübögéssel.

Malacka, Malacka, Malacka…, motyogta Micimackó, ismerős név, nagyon ismerős, a-á-bé-cé-csé, lássuk csak, … ká-el-ely-em, em!, itt is vagyunk … Ma-lac-ka, Malacka!, igen ismerem Malackát!, Malacka a barátom!, ugrott örömében egy picit a mackó.

Szervusz Malacka! Köszönöm szépen, hogy eljöttél! – köszöntötte Mónika olyan kedvesen és bátorítóan Malackát, amennyire csak tudta.
– Szervusz Malacka! A barátom vagy! – köszönt Micimackó és megmutatta Malackának azt az oldalt, melyen ott volt, hogy Malacka.
… – Malackának nem volt elég ennyi kedvesség és bátorítás, magánál is kisebbre húzta magát, szemhéjait görcsösen szorította és nem mukkant.
Malacka, nincs félnivalód. Megígérem, hogy senki nem fog bántani. Hogy is bántana! Nézd, a közönség odavan érted! – mintha minden malacok anyukája lenne, úgy próbált meg Mónika Malackára nézni.
– … – Mónika szavai elérték a lehetetlent, Malacka kisebb lett.
– Egyél egy kis mézeskalácsot, Malacka! Biztosan azért félsz, mert éhes vagy. Ilyesmi könnyen előfordul. – tolta Micimackó közelebb Malackához az asztalt.
Malacka – szedte össze minden tudományát Mónika –, neked ugye volt egy nagyon jó barátod, a neve…
Megígérted, hogy nem mondod ki a nevét! – suttogta rémülten Malacka.
– De fura kis vékony hangod van! – kacagott fel Micimackó.
Persze, nem is mondom…. – megtört a jég, most már tudom irányítani, mosolyodott el Mónika – beszélgessünk, Malacka! – és a füle mögé tett egy előreugró hajtincset.
Beszélgessünk. – motyogta Malacka a kijáratot nézegetve.
Szóval, Malacka, volt neked egy nagyon jó barátod, az egyszerűség kedvéért nevezzük M-nek… – folytatta gyorsan Mónika, kettőt lépve a kijárat felé.
M. – nézett Malacka lefelé.
– Az ly és az n között vannak az m betűs barátaim. – lapozott az m-hez Micimackó.
… akivel nagyon jóban voltál. – gyerünk, Malacka, gyerünk, kezd már el végre!, biztatta magát Mónika.
I-i-gen. – nyögte halkan Malacka.
De most már nem vagytok jóban. – menten felrobbanok, ha nem kezdesz el beszélni, te malac!, mosolygott bátorítón Malackára Mónika.
N… – Malacka valószínűleg azt mondta, hogy nem.
Malacka, kérlek mondd el nekünk, milyennek ismerted meg M-et? – mi lesz, ha nem boldogulok vele?, nézett a rendezőre Mónika.
… … hát … … mindig jókedvű volt … – kezdte elhaló hangon Malacka. – vicces … sajátosan vicces … szerette a mézet … ez mondjuk nem változott … szeretett sütni … le kellett írnom a receptet … nem tudta megjegyezni … újra és újra le kellett írnom … mindig elveszítette … mézeskalácsot…

((Lá, lá, lá, lalalá-lalá. Rád vár már a diós kalács, énekelte Tereskova. Mézes, nem diós, mézeskalács, javította ki Micimackó. Rád vár már a dióskalács, Tereskova nem zavartatta magát, neked sütöttem délután, ne tétovázz, kapd be babám!))

…sütött nekünk … és … szeretett minket … azt hiszem az volt a leginkább jellemző rá, hogy szeretett minket. – halt el az elhaló hang.
– Sajnos nem tudom, hogy ki az az M. Pedig lehet, hogy barátom, mert Micimackó barátai között 89 m betűs van. – vakarta meg a fejét Mackó.
Kérlek, meséld el nekünk, hogyan romlott meg a kapcsolatod M-mel! – pontosan ez a mondat volt Mónika egyik lapjára írva.
Az egész úgy kezdődött – sóhajtott nagyot Malacka, és apró csülkeit mustrálta –, hogy Mi … jaj … szóval M-nek születésnapja volt…
– M… – lapozott ismét a füzetben a mackó – … ez akár még te is lehetsz, Malacka!
Értem, és ott történt valami? – Mónikának mondania kellett valamit, mert Malacka elhallgatott. Segíts már, nem azért kapod a pénzt, hogy csak ülj ott!, förmedt Mónika pillantása a rendezőre.
Juj! – Malacka tudott halkan kiáltani, rózsaszín csülkén hatalmas ujjak nyomai piroslottak. – I-i-gen. Vagyis ne-e-em…
Sipsap-sip… – Mónika idegesen harapdálta a száját, kérlek, kérlek, kérlek, ne tedd ezt velem! Ledöflek, kivéreztetlek, megperzsellek, megnyúzlak, ha nem szólalsz meg rögtön! Feltrancsírozlak! Nyugi, mindjárt belekezd, nyugi, nyugi, érkezett Mónika fülébe a segítség.

Trancsírozásra nem volt szükség, Malacka folytatta.

Mindenki elment hozzá. És … szóval azt hiszem, akkor kezdődött. – mondta Malacka és a fotel legbiztonságosabb redőjébe bújt.
Azt akarod mondani, hogy a születésnapján vesztetek össze? – paskolta Mónika a langyos vasat.
Nem, tulajdonképpen nem vesztünk össze. – ingatta a fejét Malacka*. – Szép születésnap volt, tortával, 12 gyertyával és sok-sok ajándékkal. Az … az ajándékok okozták a bajt.
– Ki lehet ez az M? – törte a fejét Micimackó. – Születésnapja volt, akárcsak nekem. Tortája volt, akárcsak nekem. 12 gyertya volt a tortáján, akárcsak nekem. Egészen biztos kezdek abban lenni, hogy M a barátom! – keresgélt Mackó a 89 m betűs között.
Az ajándékok okozták a bajt? Hogy érted ezt, Malacka? – kacsintott Mónika a rendezőre.
Oh… – sóhajtott Malacka.
Tőled mit kapott? – tette föl Mónika a kérdést, amit a rendező súgott a fülébe.
Egy füzetet. – inkább elképzelni lehetett Malacka hangját, mint hallani.
– … lehet, hogy ő az … vagy ő … esetleg ő … talán ő … netalán ő … – szűkítette Micimackó a névsort.
És kitől kapott még ajándékot? – Mónika Malackának képzelte az arcába ugró hajtincset, megtépve vetette hátra.
Mindenkitől. – Malacka a kezét tördelte, és szaggatottan folytatta. – A barátaitól. Bagolytól. Tigristől. Nyuszitól. És Róbert Gidától. Meg Kangától és Zsebibabától. És Fülestől.

Micimackó roppant komoly ábrázattal lapozgatta a füzetét. És skandált.

Szóval ők mindannyian ott voltak M születésnapján? – fújt le Mónika kazalnyi hajszálat a kezéről. Totál kivan a kis görcs, hívd be a következőt, mert ki fog borulni!, teljesen kész van, mindjárt kezelhetetlenné válik!, kiabált Mónika fülébe a rendező.
I-igen. – Malackából kifutott a rózsaszín.
Köszönöm, Malacka! Kérlek, ne menj el… – kapta el Mónika a fotelből félájultan kieső Malackát – … maradj még velünk! – és nyomta vissza a fotelbe. – A következő vendégünk szintén résztvett azon a bizonyos születésnapon, mert neki is nagyon jó barátja volt M. Tőle talán megtudhatjuk, hogy mi történt M születésnapján. A következő vendégünk, Tigris! – nézett Micimackó szemébe Mónika.

Benne leszek a TV-ben! Benne leszek a TV-ben! – énekelte Hajós András, miközben Tigris, arcán széles mosollyal ugrált be Micimackó szobájába. Jobb mancsával csókokat dobált, a balban jókora szatyrot szorongatott.

Köszönöm, hogy eljöttél, Tigris. – üdvözölte Mónika Tigrist.
Már hogy ne jöttem volna! Még sosem voltam benne a TV-ben, pedig ahhoz a tigrisek kiválóan értenek. – Tigris 5 perces csókdobálás után meghajolt és hangos puffanással a Malacka mellett lévő fotelbe vágta magát.
– T-i-g-r-i-s. Szervusz, Tigris! – igen!, jól sejtettem, Tigris is a barátom, ért Micimackó a füzetben Tigrishez.
Piros?! – Tigris nem volt elégedett a fotel színével. A piros ugyanis nem arról híres, hogy kiemeli a tigrisek csodálatos csíkjait**, éppen ellenkezőleg!, morfondírozott Tigris, és a szatyrából előhúzott égszínkék törölközővel letakarta a fotelt.
Malackától tudjuk… – mondta Mónika.
Malacka? – nézett körbe meglepetten Tigris.
Szervusz, Tigris. – jött egy vékony hang a Tigris jobbján lévő fotelből.
Te is itt vagy? Szervusz. – meresztgette Tigris a szemét a hang felé.
Szóval Malacka azt mondta, hogy te is ott voltál M születésnapján. Így volt? – kezdte újra Mónika. – Megkérlek, hogy Malackára való tekintettel ne mondd ki az illető nevét, helyette csak M-et mondj!
Felőlem! – legyintett Tigris. – Hát persze, hogy ott voltam, Mici…
Ssss! – torkolta le Mónika. – M!
Ja, persze. M születésnapján. Én voltam a díszvendég! – Tigris felállt és olyan pózokat vágott, amiket a testépítők szoktak a versenyeken. Csak Tigris a csíkjait mutogatta.
M Malackától egy füzetet kapott ajándékba. – mondta Mónika óriásira kerekedett szemekkel. – Tőled mit kapott?
Egy gyönyörű, csodálatos, vadonatúj, valódi, igazi minitort! – fújtatott Tigris, kicsit kimerült a csíkmutogató pózoktól.
Monitort. – sóhajtotta Malacka.
Igen, igen, egy valódi motornit! – nézett a beszélő fotelre Tigris. – Csak úgy csillogott és villogott, pikkegett és pukkogott, sercegett és durrogott! Mondhatom, nagyszerű ajándék volt. A legjobb, amit egy tigris a barátjának adhat.
Malacka azt mondta, hogy az ajándékok okozták a bajt? Milyen bajt okozhat egy füzet és egy monitor? – na, most már oké lesz, iszom egy kávét, pillanat és itt vagyok, súgta Mónikának a rendező.
Ne haragudj, Mónika – nézett körbe Micimackó szobájában Tigris –, nem bírok egy helyben maradni, mikor ennyi kedves rajongóm vár! –, aztán a farkára pattant és irdatlan nagy szatyrával körbe és körbe ugrándozott a szobában.
– Nahát! Nem is gondoltam, hogy ennyien elférnek nálam! – ámuldozott Micimackó a sok embert látva.

Az első körben Tigris mindenkinek a kezébe nyomott egy lapot, amin rajzolt tigriscsíkok voltak, meg a következő írás:

Kedves Rajongóm!
Köszöntelek életed legszebb napján!
Lerajzoltam Neked a csíkjaimat!
Nagyon örülök, hogy láthattál!
Tigris

A második körben még egy lapot kapott mindenki. Ugyanazzal az írással.

Tigris, visszajönnél, kérlek! – nem hiszem el, ez teljesen meghibbant!, szólt kedvesen Mónika. Itt vagy?, itt vagy!?, hol vagy?!, integetett a rendezőnek.
Még egy perc! Még egy perc! – kezdett a harmadik körbe Tigris.
– Hahaha! Nagyon vicces vagy, Tigris! – kacarászott Mackó, keze meglehetős gyakorisággal járt a kerek asztal és a medveszáj között.
Tigris, kérlek… – próbálkozott Mónika, de a hangját elnyelte Tigris igazi tigrisüvöltése, amivel egy kislánynak kedveskedett. Állatot nem hívok többet a műsorba, túrt Mónika kétségbeesve a hajába, még nem történt velem ilyen, mi a fenét csináljak? Oké, itt vagyok, szólalt meg a rendező a fülében. Mi a történt? Ja, értem. Micsoda!? Ez bolond. Hívd be a következőt! Agyamra megy ez a félőrült csíkos. Tudod mit? Hívd be a maradék hármat egyszerre, hátha úgy hajlandók lesznek végre elmondani, mi történt azon a rohadt születésnapon!
Íljihiúúú! – hallatszott még egy igazi tigrisüvöltés.
Következő vendégeink szintén nagyon jó kapcsolatban voltak M-mel. Ennek a jó kapcsolatnak azonban véget vetett valami, ami azon a bizonyos születésnapon történt. Hogy mi volt ez, azt remélhetőleg hamarosan megtudjuk. Következzen most a Bagoly nevű bagoly, a Nyuszi nevű nyúl és a Füles nevű szamár.

Elég szélesnek tűnt az ajtó ahhoz, hogy Nyuszi és Bagoly egyszerre lépjen be Micimackó szobájába. Bagoly csőre mégis Nyuszi bundájába akadt, Nyuszi felordított, csőrön vágta Bagolyt, Bagoly felordított, rálépett Nyuszi lábára, Nyuszi felordított, Bagoly ágyékába boxolt, Nyuszi és Bagoly felordított… Ha jön a rézfaszú bagoly, sa-la-la-la-la-la-la, énekelte egyszerre a Spatzen Jodler Sextett, óóó honeybunny nekem is, kell egy kis puszi nyuszi, és Postássy Juli.

Depresszióztál, fejedre húztad a szoba sarkát, énekelte Sziámi, amikor Nyuszi és Bagoly után becsoszogott a szobába Füles.

– … b-a-g-o-ly … szia, Bagoly! … n-ny-nyu … szervusz, Nyuszi! … f-ü-l … szervusz, Füles! – üdvözölte Micimackó a barátait.
Most tehát mindannyian itt vagytok. – lapozgatta Mónika a lapjait. – Mindenki, aki M barátja volt.
Nem mindenki, Róbert Gida, Kanga és Zsebibaba nincs itt. – tolta föl a szemüvegét Bagoly.
Igen. Persze. – hülye!, hagyta rá Mónika. – Malacka azt mondta, hogy minden azon a bizonyos születésnapon kezdődött. Füles – fordult Mónika Füles számára váratlanul Füleshez –, meséld el, hogy mi történt M születésnapján!
Meséljem el? – rezzent össze a szamár.
Ne légy csacsi, szamár komám, mondd csak el Mónikának! – bökte oldalba Fülest Tigris.
Hát jó. Aznap – kezdte és folytatta nagyon lassan a szamár***–, akárcsak máskor, céltalanul kószáltam a Pagonyban, hátha találkozom valakivel, akivel beszélgethetek, valamiről.
Nocsak… – igazította meg a szemüvegét Bagoly. Füles a szokottnál némileg gyorsabban beszél, halvány mimikai mozgást is látok az arcán, és az előbb mintha fölfelé nézett volna: ezek alighanem adtak neki valamilyen kedélyjavítót, állapította meg Bagoly. Természetesen ez csak annak tűnhet fel, aki ismeri Fülest és a depresszióról is a megfelelő ismeretek birtokában van.
A tisztáson botlottam Malackába. Szószerint belebotlottam. Mert ő olyan kicsi, és mert a fejemet lehajtva poroszkáltam. Majdnem eltapostam. – folytatta vontatottan a felgyorsult szamár.
Mit csinált Malacka a tisztáson? – mondtam, hogy adjatok neki valami antidepresszánst!, nézett Mónika Fülesre kedvesen, a rendezőre egyáltalán nem kedvesen. Háromfélét is kapott!, érkezett Mónika fülére a válasz.
Feküdt. – Füles majdnem Mónika szemébe nézett. – És írt valamit.
Hüp-hüp. – zokogott fel Malacka.
Hogy lehetsz ilyen tapintatlan, Füles! Nézd, a szegény, érzékeny jószágnak máris könny szökött a szemébe! – förmedt Tigris Fülesre, és biztos ami biztos, rá is vicsorgott. Mindenki látta? Vagy mutassam meg mégegyszer?, pillantott rögtön a közönségre. – Semmi baj, kis öregem, ne félj, amíg engem látsz! – csapott jókorát Malacka hátára és nagyon kihúzta magát, csak úgy feszültek a csíkjai.
Nem akartalak megbántani, Malacka. – fordult Malackához Füles. – De tényleg így kezdődött. Aztán Nyuszi dobozokat rakott a hátamra, abban voltak az ajándékok.
Mit írtál, Malacka? – kérdezte a rendező Mónika hangján. A szamarat ne engedd többet szóhoz jutni!, lejár az adásidő, míg képes kibökni valamit, kapott utasítást Mónika.
Nagyon rossz érzés arra a napra gondolnom. – lehet, hogy ezek voltak Füles utolsó szavai, legalábbis Mónika úgy nézett rá, hogy ezek legyenek.
Mit írtál, Malacka? – kérdezte újra Mónika.
Egy füzet szép, kemény fedelére írtam. Azt, hogy M barátai. Mennyire örült neki! – sóhajtott Malacka.
Persze, hogy örült neki! Mert az volt az egyetlen ajándék, amiről tudta, hogy micsoda. A többiről azt sem tudta, hogy mi fán terem. – jegyezte meg epésen Nyuszi és elég vicces grimaszt vágott. Tigris röhögni kezdett.
Nyuszi, légy szíves, ne bohóckodj! – szólt Mónika Nyuszira, mert attól tartott, hogy Tigris megint elszabadul.
Elhiheted, hogy a bohóckodásnál semmi nem áll tőlem távolabb. – dühöngött Nyuszi.

Füles Nyuszira nézett, nem tudta bohócként elképzelni.

Emlékszem, amikor M megkapta Malackától a füzetet – dörmögte Füles, hiába tépte a haját Mónika és a rendező –, azt mondta, hogy köszönöm, drága barátaim, nagyon köszönöm, mindjárt be is írlak benneteket az új füzetembe, mert ti vagytok M barátai. És ábécé sorrendben beírta a nevünket a füzetbe. Én, Füles, a második helyre kerültem, Bagoly és Kanga közé. Ez nagyon kedves volt M-től, biztos voltam benne, hogy engem kifelejt. És M sok helyet hagyott a nevek között, mert ha lesznek új barátai, őket is be kell írnia a füzetbe.
Köszönjük szépen, Füles, kérlek most már hagyj mást is szóhoz jutni. – kövér izzadságcsepp fenyegette Mónika sminkjét.
Nagyon sajnálom, hogy megszólaltam. – Füles a padlónál is mélyebbre nézett, szervezete mind a háromféle antidepresszánst leküzdötte.
Nyuszi, tőled mit kapott M? – fordult Mónika Nyuszihoz.
Televíziót! – tárta szét a kezét és nézett a plafonra Nyuszi. – Eddig mindig répatortát sütöttem neki, abból még sosem lett baj. De ezek itt – mutatott először jobbra, majd balra Nyuszi****–, azt mondták, hogy már elegük van a répatortából. Most meg tessék, nesze neked televízió! Nesze neked… – csípőre tett kézzel szemrehányóan nézett körbe, majd Tigrist utánozva folytatta – …edd meg a répatortádat!
Figyelj, Nyuszkó, ugye te is tudod, hogy mindenki utálja a ronda, sárga répatortádat? – nézett Tigris szelíden Nyuszira.
Persze, hogy sárga! Tele van A-vitaminnal! Nagyon egészséges, egy csomó nyavalyára jó! – Nyuszi csípőjéről a feje fölé emelte a kezét és kidülledt a szeme.
Ami azt illeti, valamire tényleg jó: falramázolásra! Olyan szép sárgán fog! – röhögött Tigris.
Szóval… – vágott még időben közbe Mónika. – M Malackától egy füzetet kapott, Tigristől monitort, Nyuszitól televíziót. És a többiektől?
Róbert Gidától számítógépet. – szólalt meg Bagoly.
Zsebibabától meg magyarázatokat. – vetette oda foghegyről Nyuszi.
Micsodákat? – lepődött meg Mónika.
Magyarázatokat. Zsebibaba elmagyarázta M-nek, hogyan kell használni a készülékeket: kikapcsolás, bekapcsolás, internet, egér, billentyűzet, levelezés, keresés, chat … ésatöbbi, ésatöbbi, amelyek felsorolásától most eltekintenék. – mondta Bagoly, miközben jobb és bal szárnyát méregette, vajon aerodinamikailag alkalmasak lesznek az új vadásztechnika kivitelézéséhez?
Kanga meg dudorászva hallgatta. Magyarázás és dudorászás. Ez volt az ő ajándékuk. A kenguruk mindig tudták, hogy kell olcsón megúszni az ajándékozást! – ugrott Nyuszi dühe Tigrisről Kangára és Zsebibabára.
Tőlem drótokat kapott a kompjúterhez. – sóhajtotta Füles. – És az én hátamon érkeztek a dobozok, amikben az ajándékok voltak. De ezt már mondtam. Sajnálom, igazán sajnálom.
Füzet, monitor, televízió, számítógép, magyarázatok és… – Mónika megigazította a haját, és meg ne próbáld! nézéssel nézett Fülesre – …drótok. Nem tűnnek túl veszélyes dolgoknak!
Pedig azok, Mónika, hidd el! Roppant veszélyesek a barátságra! – Nyuszi úgy nézett Mónikára, mintha most venné észre, hogy egy vandál párnának használja a veteményese salátáit, lábpolcnak a káposztáit, és hogy ne unatkozzon, répákat huzigál a földből. – Sose adj a barátodnak ilyesmiket!
Badarság. – legyintett Bagoly a szárnyával.
Régen mondom, hogy az összes ilyen készülékre figyelmeztetést kéne tenni! – leginkább te tehetsz arról, hogy feldúlták a veteményesemet!, mondta Nyuszi Bagolyra vetett pillantása.
Badarság. Ostobaság! – legyintett Bagoly a másik szárnyával is.
Ahogy a cigarettás dobozokra. Mert igenis ezek is veszélyesek! – Nyuszi dühe fészkelődött, lehet, hogy megint irányt vált?

((Rohadt fogakat a Tibi csomagolásra! , énekelte a Bëlga.))

Badarság! Ostobaság! Szamárság! – zárta le a vitát Bagoly. – Hogy lenne veszélyes egy füzet? Egy monitor? Egy televízió?
De látod, hogy mi lett belőle! A barátságunk vége! – a dühkitörés elmaradt, Nyuszi szemében könnycsepp csillogott.
Még mindig nem értem, hogy vethettek ezek a dolgok véget a barátságotoknak? – próbálta Mónika visszaszerezni az irányítást.
Az az igazság, hogy az én ajándékom nélkül nem lett volna semmi baj. – Bagoly levette a szemüvegét, ráhuhuzott és megtörölte. – Egészen eddig az esetig az volt az álláspontom, hogy a butaság a legveszélyesebb dolog a világon. Nos, fölül kellett vizsgálnom ezt a nézetemet. Ami igazán veszélyes, az az ostobaság eloszlatásására tett próbálkozás. Ép elmével föl sem lehet fogni, milyen galibát okozhat!
Mi volt a te ajándékod, Bagoly? – Mónika tényleg kíváncsi volt.
Tudtam, hogy Zsebibaba magyarázata teljesen hiábavaló, M képtelen lesz használni az ajándékait, mert hülye… – folytatta Bagoly.
Nem hülye! – nyöszörgött Malacka.
De az. – Bagoly oda sem fordult.
Nem! – jött éles hang Malacka szájából.
Jó. Akkor mondjuk úgy, hogy csekély értelmű. – mondta Bagoly*****, és megropogtatta a nyakát és a vállát, megpróbálta a karmait, csőrével megélezte a csőrét, mintha különösen nehéz vadászatra készülne. – Lapokra írtam neki, hogyan kell kikapcsolni, bekapcsolni a készülékeket, hogy kereshet meg dolgokat az interneten, hogy levelezhet, chatelhet. Színkódolt cédulákat írtam, mert … M … hm … igen csekély értelmű. Őszintén szólva még így sem hittem, hogy képes lesz használni az ajándékait, de el kell ismernem, hogy tévedtem.
De hogy vesztetek össze? – nem gondoltam, hogy pont a madár fog bepöccenni, csodálkozott Mónika, és biccentett a biztonságiaknak, azelőtt kapjátok el, mielőtt szétszaggat valakit!

Ugrásra készen álltak a biztonságiak. Éles csőrrel és bejáratott ízületekkel ült Bagoly. Nem találta a szavakat.

Másnap a lapjaim segítségével használni kezdte a készülékeket… – rozsdásították Bagoly szavai az ízületeit, csorbították a csőrét. – … és attól kezdve…
Mi történt attól kezdve? – Mónikát is meglepte kérdése egyszerűsége.
Figyelj, Mónika, képzeld el, hogy meg sem lát! Egy tigrist! Amikor a televízió előtt álltam, és mondhatom, igyekeztem a legérdekesebb részeknél oda állni, simán átnézett rajtam, hiába mutogattam a csíkjaimat! – idézte fel a legfelkavaróbb emlékét Tigris.
Húzzátok ki a televízió zsinórját a konnektorból! – tanácsolta Mónika.
Hidd el, Mónika, én már azt is megpróbáltam – szipogott Malacka –, de nem történt semmi. Tudod, ez már olyan modern készülék, amit nem lehet kikapcsolni, érzékeli, hogy nézi valaki, és akármit csinálsz, az adás csak megy tovább.
Jó, én ehhez nem értek, de valamit csak ki lehet találni! – vonta meg a vállát Mónika.
Nem tudom. – Bagoly úgy mondta ki két kedvenc szavát, ahogy eddig még soha: egymás után.
Mi történt azóta? – drámát akarok!, drámát akarok!, kiabálta a rendező Mónika fülébe.
… attól kezdve nem törődik velünk. – mondta csendesen Bagoly.
Ránk se ránt. – hajtotta le a fejét Tigris.
Hozzánk se szól. – érzékenyült el Nyuszi.
Észre sem vesz minket. – suttogta Malacka.
Belém se rúg. – tette hozzá Füles.
Ha nem a televíziót nézi, akkor a számítógépnél ül és levelez…
… vagy levélbeszélget…
… a barátaival…
… az új barátaival…
… és kezd megtelni a füzete.

((Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni? , énekelte Sziámi.))

Szerintem álljatok elé, és küldjétek el a csudába! – tört ki Mónikából. Iiigen!, ez az!, gyomrozd még egy kicsit őket!, ujjongott a rendező.

((Egy, két, há… , énekelte a Bëlga.))

Nem, nem, nem! – sikoltott fel Malacka. – Azt nem tehetjük!
Ugyan miért nem? – kérdezte Mónika.
Mert … én … én … még most is… – motyogta Malacka.

((Tudom, hogy szeretsz titokban, kezdett rá a Heaven Street Seven.))

Hát … ez nagyon szomorú történet … én … azt tanácsolom nektek, hogy menjetek haza … és … – segíts már!, mit mondjak?, kérdezte kétségbeesve a rendezőt Mónika – … szóval rettentően sajnállak benneteket … és remélem, hogy ki tudtok találni valamit, de attól tartok, hogy ez … – kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek, dúdolta a kávézni induló rendező Mónika fülébe – … azt hiszem, jót tenne … kellene … kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek… hülye! … elnézést! … köszönöm nektek, hogy itt voltatok…

Kedves nézőink, a mai adásban egy barátság felbomlásáról volt szó. Sajnos az, akinek nincs szüksége a barátaira, nem tudott eljönni. Biztos most is a televíziót bámulja, fordult Mónika Micimackó felé és mélyen a szemébe nézett. Remélem, Önök sosem lesznek olyanok, mint M! Tartsanak holnap is velem! Viszontlátásra!******
Nagyon sajnálom, hogy mennetek kell, drága barátaim! De megértem, esteledik, és én is félek a sötétben. Legyetek óvatosak, siessetek, de csak lassan! Köszönöm szépen, hogy meglátogattatok! Biztosan jól éreztétek magatokat nálam, mert a Finom Mézeskalács mind elfogyott. Egészségetekre, drága barátaim! Olyan jót beszélgettünk, máskor is gyertek el hozzám! Vigyázzatok magatokra! Szervusztok!, integetett Micimackó a stáblistának, a Mónikát öltöztető Nem A Ruha Teszi Kft.–nek és a Mónika haját készítő Torzon 2007-nek. Jaj, majdnem elfelejtettem! Remélem minden rendbe jön közöttetek és M között! Hozzátok magatokkal legközelebb, szeretném megtudni, hogy Micimackó m betűs barátai közül vajon melyik ő, kapott észbe Micimackó, aztán együtt dúdolta a televízióval a Mónika-show szignálját, tim, tí-ri-rí-ri-ri, tiri-ririmtím.

Pizsama, te napról-napra kisebb vagy, próbálta meg Micimackó a pizsamafelsőjét szabadon kandikáló pocakjára húzni. Mit csináljak veled? Holnap megkérdezem a barátaimtól. Ha egyszer annyival leszel kisebb, hogy már nem is látlak, nagyon nehéz lesz belédbújnom, tette félig csupasz fenekét a mackó az ágyra. A mézesség lefekvés előtti majszolása árt a fogaknak, fordult lassan a hátára, figyelve, ki ne csöppenjen a jobb mancsában tartott bögréből a langyos akácméz. Ezért vagyok ennyire óvatos, dugott vastag szívószálat a bögrébe. Nyam, nyam, nyam, szívogatta Micimackó a mézet, vigyázva, nehogy egy csepp is a fogához érjen. A harmadik mézkorty csurrant lefelé a medvenyelőcsövön, amikor a mackó mellére vette a füzetét. Aariel Bronxton, Adonis, Aisa Ramirez, Alberto Magnini … Arcraspricc, Arline Greenwood, Axel Börnhorf, Babygirl, Bagoly, Banáán, Bisrác81, Bernard Bianciardi, Bertrand Carra, Bpsrác … Filippo Malorni, Fujiwara S., Fullos Csaj, Hana Stirgova, Hancúr, Harci Maca, Füles…, mormolta Micimackó egyre lassabban, egyre halkabban. A bögre csendben csúszott ki a mancsból, a füzet megbillent, és a mackó egyenletesen süllyedő és emelkedő mellkasára pottyant. A kaptármintás takaróra.

Friss, tiszta és szép csend volt, csak Mackó horkantása rondított bele néha.

Dör, bumm, dörrr!, ébredt rettentő zajra Micimackó. Jaj!, nem tudom kinyitni a szemem!, ijedt meg másodszor. Sötét van!, jött rögtön a harmadik ijedtség, mikor Mackó mancsa kitapogatta, hogy de bizony, ki tudja nyitni a szemét. Mi történt a lámpámmal?, próbált a sötét mögé nyúlni Micimackó, sutty, hol van?, csatt, nem hagyhatsz cserben, lámpa, állt fel Mackó, csörrr, juj, de megszúrt valami! Micimackó a legsötétebb sötétben találta meg a televíziót, nyomkodta, de a készülék nem szólalt meg. Még sötétebb sötétben tapogatott a számítógép után, de az sem mukkant. Sötét, sötét, sötét. Egy aprócska fény, bárcsak gyúlna valahol egy aprócska fény!, vacogták a mackó fogai.

Jaj! … mi … mi volt ez a villanás?!
Dör, bumm, dörrr!

F- fff-ff- félek … segítsen nekem valaki … barátaim … Micimackó barátai … segítsetek!

Dörrr!

Macsek79, Madlaine Shokhen, Malacka, Martin Greenwell, Mónika … Nyugata Akari, Nyuszi, Nyuszkó69, Obataya I… suttogta Micimackó egyre halkabban, egyre kétségbeesettebben.

Dörrr!

Micimackó mindent megértett. Reccs-bumm, félelmetes szörnyeteg járkál odakint. Fffú-fuúú, úgy vesz levegőt, hogy beszippantja a fákat. Dörrr … éhes … bumm … nagyon éhes … durr, bumm, dörrr, nagyon-nagyon éhes … fffuuú, mérgesen üvölt … fuuú, mert éhes … puff, keresgél … bum, csatt, puff … kedvére való ennivalót keresgél … dörrr-bumm-dörrr … mackóhúsra éhes! … bum-bumm-dörrrr … mackóhúsra éhes … a félelmetes, mackóhúsra éhes szörnyeteg egy mackómarcangoló!

– Reccs-ropp! – roppantak gallyak a szörnyeteg lába alatt.
– Sss. – húzta Micimackó a fejére a kaptármintás takarót.
– Kopp-kop-kopp! – dörömbölt az ajtón a mackómarcangoló.
– Hip-hip-hip. – kapkodta a levegőt a rémült mackó.
– Én vagyok, Micimackó! Ne félj! – súlytott a rémség hatalmas mancsával újra az ajtóra.
– K-kkk-ked-dves Micimackómarcangoló, kérem szépen, tessék kintmaradni! – dadogta Micimackó Mikó István hangján.
– Nálad sincs áram, Micimackó? A vihar miatt ment el. – tombolt odakint a szörnyeteg.
– Hh-hp. – állt le Mackó légzése.
– Nyiíii. – nyílt csikorogva az ajtó.
– Puff. – tartóztatta föl a küszöb a szörnyet.

Az éjszaka sötétjéből némán szakított ki darabokat egy villám.

– Ááááá! – látta meg a falon az óriási mackómarcangolót a mackó.
– Dörrrrrrr! – üvöltött a faliszörny.
– Tik-tiki-tikk. – válaszolták a reszkető mackó fogai.
– Tudom, hogy mennyire félsz, amikor dörög az ég, Micimackó. – bukdácsolt át szörny a küszöbön.
– Egyáltalán nem vagyok finom, kimondottan rossz ízem van. – inkább gondolta, mint mondta a mackó.
– Aggódtam érted. Ne félj, én vagyok az! – mondta vékonnyá változtatott hangján a micimarcangoló és apró zseblámpájával karnyújtásnyiról megvilágította magát.
– Malacka! – szakadt fel a sóhaj Micimackóból.

Tengerpart, homok, naplemente, stb., meglátja egymást a rég nem látott ő és a rég nem látott ő, megtorpanás, tétova lépések, futás, futás – mint a filmekben, úgy indult Micimackó Malacka és Malacka Micimackó felé.

Az egyik kezében zseblámpát lóbáló Malacka Micimackó könnycseppén keresztül egész nagynak tűnt. De egyébként teljesen a régi Malacka volt. A majdnem elfelejtett, az egyetlen, az igazi: MALACKA.

Mackó boldogan szorongatta malacnyi barátját, akinek recsegtek-ropogtak a csontjai.

Boldogok voltak. És úgy is éltek, míg meg nem haltak.

Helyesbítve: Természetesen addig éltek, míg meg nem haltak. De boldogan? Boldogan nem addig.

* Malacka: Nagyon régen, 1926-ban született Piglet néven. 1936-ban tanult meg magyarul, azóta él nálunk Malackaként. Ideje nagy részét aggódással tölti, nagyon fél attól, hogy mi lesz.

** Tigris (Tigger, két évvel fiatalabb Malackánál): Roppant módon ügyel a csíkjai barnaságára. Egyesek szerint ez fogja a vesztét okozni.

*** Füles: A depresszió diagnózisához megkívánt tüneteket, ill. azok konstellációját az Amerikai Pszichiátriai Társaság Füles, nekik Eeyore, viselkedése alapján dolgozta ki.

**** Nyuszi (Rabbit): Minden percet elvesztegetettnek érez, amit nem a zöldségeinek ápolásával tölt, így a Mónika-showban eltöltötteket is.

***** Bagoly (Owl, Malackával azonos nyomtatási napon látta meg a napvilágot): Arra a kérdésre, hogy mit kérdezne egy nála okosabbtól, egyszerűen csak felhúzta a szemöldökét.

****** Ha ismer olyan embert, aki hajlandó lenne pénzt áldozni egy olyan könyvecskére, amelyben a mai adásban elhangzottak is benne vannak, egy pillanatig se habozzon, hívjon minket a 06/30-501-9943-as telefonszámon, vagy írjon nekünk a barokm@dote.hu drótposta címre! , jelent meg a felirat a képernyőn.

Memoire – Buddha mosolya

Az emberi lélek halhatatlan. Legalábbis azé, aki elhiszi. Az élet vagy akár a kozmosz igazságtalan. Az emberek nem egyenlők: vannak köztük hívők és vannak akik nem. Ugyanakkor semmi nem fekete vagy fehér. Az európai időszámítás szerinti i.e 483-as halálomat követően, az elsőről senki nem beszél szívesen, a halhatatlan lelkem újjá született. Ez egy „buddhista” számára nem újdonság. Azonban az, hogy az élet kereke Európában dobott partra a Krisztus utáni ezernyolcvanadik esztendőben, már jóval inkább. Főleg, hogy nem valamilyen biblikus kígyó formájában, hanem emberként. Ezek szerint a kozmosz igazsága mégis felettébb bűnösnek tarthatott valamiért. Ezzel egy olyan utazás vette kezdetét, amely a lelkem halhatatlansága nem, de tisztasága mindenképpen sérült, miközben megértettem létem új aspektusát, a fekete és fehér, a jin és a jang vékony európai határvonalát, az iróniát. Innentől vette kezdetét a tisztulásért folytatott harc, amelyben az élet tényeivel szemben már az elején vesztésre kezdtem állni.

A Franciaországnak nevezett, korábban nyugati frank, területen születtem és ébredtem öntudatra a mi Urunk (inkább az ő uruk) 1080. esztendejében. Állítólag minden emberi öröm mások bánatából születik. Anyám belehalt nyolcadik szülésébe, amely mindenkin más nyomott hagyott, bár nem volt szokatlan. Az élet öröm, a halál bánat. Apám hittel fogadta ezt a közhelyes igazságot, és a statisztikát, hogy az asszonyok jó fele belehal a szülésbe. Én dadával, majd nevelőkkel nőttem fel. Akiktől emberséget kaptam, és azt a keménységet, amellyel őket is nevelték. Lelkem halhatatlan és érinthetetlen volt, testem nem. Így pofonnal neveltek emberségre. Volt közte jogos és tanulságos egyaránt. Erőt és tiszteletet adott az élet nehézségeihez. Tanultam latint, a zene alapjait, a hitet és a vas igazát.

Egy olyan világban élve születni és megélni a tizennyolcadik életévet, amelyben ez mindössze tízből két embernek sikerül, szerencse. Férfiként születni kegyelem. Végül pedig nemesként látni meg a napvilágot egy olyan országban, ahol az emberek zöme jogtalan, napszítta bőrű, földtúró paraszt, már-már az élet finom egyensúlyának felborulását jelzi. Márpedig ennek mindig ára van. Harmadik fiúként látni meg a napvilágot pedig az európai népi kultúra meséivel ellentétben nem jelentett plusz szerencsét, csak annyit, hogy emelkedett lelkem nem apám örököseként vagy egyházfiként, hanem rablólovagként tengette életét. Az is szép mesterség. De a lélek törekszik a jóra. Általában. Többszöri fosztogatás és rablás után egyetlen kiút látszott a lelki és anyagi fertőből, az első, később nagyként titulált keresztes hadjáratban való részvétel. II. Orbán pápának igaza volt: lelkem „megbocsátást nyert” és később újabb földi létre ítéltetett, megint csak emberként. Lovagtársaimmal Magyarországon át vonulva, Croatia partjaitól hajóztunk át a Szent Földre. Az út során megtisztulva bűneinktől készültünk a szent háborúra. Persze fosztogatásra amúgy sem volt lehetőség, mivel a magyar király, László, halálbüntetés terhe mellett tiltotta és a keresztényi bizalom jegyében lovagjaival kísérte át csapatainkat országán. Öltük hittel a hitetleneket a hitért. Majd ők tették ugyanezt. Kik kezdték? Francia születésűként hősként tartottuk Martell Károlyt, aki 732-ben legyőzte Poitiersnél a Spanyolországból észak felé nyomuló mórokat. De ez a kérdés annyira már nem számított. A küzdelmes évek a hit és a harc rítusa mély hitet vájt belém. Lancelot, a kerekasztal lovagjai, Szent György és a sárkány romantikus történetei véres valósággá váltak. Nem láttunk sárkányt, sem szüzeket. Csak a sivatagot és a délibábként felderengő oázisokat. Harcoltunk és éltünk. Sosem éreztem létem kettősnek és nem merengtem tetteim kettősségén. Európai birodalmat építettünk a Szent Földön. Hogy miért tettük ezt, mikor odahaza sem sikerült, nem tudtuk. De a harcban jobban megértettük magunkat és keletet, mint a nyugatot.

Ezeregyszáztizennyolcban II. Gelasius pápasága idején ellátogattam Rómába, amely hosszú, veszélyes és fáradtságos zarándoklat volt hitem és nyugati szülőföldem központja felé. Jó év volt ez Európának. Nem pusztán látogatásom miatt. Valamikor e tájt kasztrálták féltékenységből Franciahon egyik legnagyobb filozófusát, Pierre Abelardot, akit később eretnekséggel is vádoltak, továbbá alapították meg a tiszta lovagok rendjét, a Templomos Lovagrendet. Később, két újjászületésem között utolsó nagymesterüket Jacques de Moleyt máglyán égették meg 1314-ben. A szerelem és a szenvedély tüze már csak ilyen. Gelasius alatt az egyház és Róma a dőzsölés bűne helyett másik szenvedélyének hódolt, a hatalmi harcnak: a VIII. Gergely ellenpápával és a német-római császárral, V. Henrikkel folytatott harc kötötte le a figyelmet. Miközben körülbelül negyvenmillió buzgó hívő tényleg igyekezett keresztényi életet élni. Így hát nem zavart sok vizet római zarándoklatom nemesi körökben.

Utazásom és ottlétem két évet emésztett fel életemből. Először életem utolsó napjaiban, a Szent Földre való visszaérkezésem után egy évvel, értettem meg a létemet átszövő iróniát, mikor immár gazdag emberként, jeruzsálemi birtokaimon ugyanazzal a fogóval húzták ki gennyesen fertőzött fogamat, amellyel előtte egyik szolgám fogát és lovam lábából egy patkószöget. A fájdalom hitet, az azt követő vérfertőzés megértést adott. Az utolsó kenet pedig belépőt a mennyek kapuján. Életem negyvenegyedik évében az Úr ezeregyszázhuszonegyedik évében mosolyra húzott vicsorral arcomon tettem meg a nagy lépést.

Harmadszor emberként születni egy korban, amelynek jelképe a nap, amelynek hangadói végtelen arroganciájukban a hitet tagadva a józan ész jegyében felvilágosítani akartak mindenki mást, ez tényleg ironikus. Hogy erre rájöjjek, már nem kellet életem végéig sem várnom, éltem közepén eljutottam a következtetésig. A sötétség viszonylagos. Európa ezen sötétség egyik oldaláról billent a másikra, akár egy rosszul összeszerelt inga.

Később, negyedszerre, Freud tanácsát megfogadva eldöntöttem, hogy kiírom magamból ezt a létélményt. Bár háromszor egymás után ugyanoda születni, és ugyanazt a leckét megtanulni, már több, mint szorgalom. Inkább létállapot. Európai. Így megírtam lelkem memoireját. Emlékezetből…

John Wilmot: Séta a Szent Jakab parkban (részlet)

Borral s vitával folyt az éj,
beszéltük, ki kivel kefél,
s én, ki arra mindig ügyel,
hogy a szeszt dugás váltsa fel,
ekkor a Saint James parkba mentem,
hogy állapotom rendbe szedjem.
Bár Szent Jakabnak jár imádat,
itt farkakat találsz s pinákat;
megannyi korcs fa terem itt,
buján ölelnek ágaik,
minden gallyuk úgy tekereg,
mit Aretino szeretett;
s terem alattuk éjszaka
erőszak, pederasztia,
szodómia; és persze, kurvák
járják a szent parknak sok útját;
és van sok hölgy, előkelő,
és szobalány meg rongyszedő;
papok és nagyurak teszik,
amit a költők és stricik;
piperkőc jár a fák alatt,
smasszert sodor a forgatag.

(Horváth Viktor fordítása)

A sirály ideje (Bálint Tamás, A pap leánya, birtokostul)

Új lendületet látszik venni a kortárs erdélyi irodalom transzközépként (ön)aposztrofált iránya, a Helyőrség-könyvek sorozatszerkesztői legalábbis bizonyítani igyekeznek, hogy a 90-es évek kezdeményező ereje – amelyről ki lehet jelenteni, hogy termékenyen nyúlt az irodalom státuszának kérdéseihez az ezredfordulón –, átmenthető a fiatalabb, most induló nemzedékbe. A folyamatosság megteremtéséhez azonban másfajta, úgy tűnik kevésbé látványos, poétikailag azonban talán kifinomultabbnak mondható utak látszanak alkalmasnak.

 

Bálint Tamás debüt-kötete amellett, hogy meg- és felidézi a (persze nem egynemű) „irányzat” egyes stílus- és formai jegyeit, mégis a maga útján jár, amennyiben egy hangsúlyozottabban „lírai”, kevésbé travesztizáló és szatirikus, mégis távolságtartó és finoman ironikus versnyelvet igyekszik kialakítani.
A barna csomagolópapírt imitáló kötetborító hátlapján olvasható önironikus szerzői megnyilatkozás a „transzközépesek” ismerős, erősen önaffirmáló gesztusát is felismerhetővé teszi: „…először érzem, hogy súlya van annak, amit írok!” A „csomagolópapír” ellenére azonban egy igen ízléses, keményborítójú könyvet vehetünk kézbe, melynek tartalmát három – mind az egyes ciklusbeli szövegeket, mind a ciklusokat illetően – csak lazán összefüggő ciklusszerkezet alkotja. A kötetet a cikluson kívüli Vászon halakkal című szöveg nyitja egy igen tetszetős, bizonyos értelemben „klasszikus” hajóút-metaforával: „Az áramlat kedvező, és a horgony sincs sehol, / mi a reményt megtartaná, hogy ne bontson vitorlát.”
A „reménykeltő” kezdés utáni ciklus (A vikomt) érzésem szerint nem túl szerteágazóan kidolgozva idéz meg hagyományokat: a villoni-faludyas balladát (a „transzközép kánonban” már ismerős módon), illetve tágabban a középkori szerelmi költészet szerepjátékait. A Bálint Tamás által preferált forma itt a hétsoros (a/b/a/b/b/c/c rímszerkezetű) balladastrófa az ismétlődő strófazáró sorral, amelyet az egész kötet során gyakran és biztosan használ. A stílusjáték az alteritásban elterjedt allegória-párok (a szeretkezés ütközet, a női test beveendő vár) használata, illetve a hölgy-főúr-hódoló szereplői-szerelmi háromszög működtetése, az Ajánlásokban használatos megszólítások („Herceg”, „Hercegnőm”, „Uram” stb.) révén bontakozik ki. A ciklus egyes darabjai (pl. A hajdan volt vígságról, Az örömlányhoz), biztos forma-, nyelv- és témakezelésük ellenére sematikus paneleket mozgatnak, afféle formagyakorlatok, számomra legalábbis nem igazán tűnik nyilvánvalónak a megidézett hagyományokkal való dialógus (?) hozadéka, sőt a sodró villoni szarkazmus és a könnyelmű halálmegvetés többnyire el is marad, utóbbi helyett inkább csak egyfajta modoros nosztalgiát érzek. Ezek a szövegek valahogy „fáradtak” (talán a tematika elhasználtsága miatt is), így akár ki is maradhattak volna a kötetből. Megkapó viszont a kötet címadó versének felütése, ahol mintha kibukkanna a szerepjáték mögül egy „alanyi” hang is: „Az erdő, a szemet nyugtató lomb / hiányzik, a fennsíkok és a dombok / ölén a felhős ég játéka, vagy a / völgy, melytől kisimul a homlok”, majd az utolsó sor frappáns megoldása: „mindig a nő jut eszembe a földről.” A kissé frivol feudális „vágygépezet” nyelvezetét itt egy személyesebb hang ellenpontozza, de talán nem is ez, hanem a „nő” és a „föld” hiányként való megjelenítése az, ami ebben a tekintetben érdekes lehet. Hiszen mind a „főúri lét”, mind a „nő” „eltaszítja” a beszélőt (Véletlen bolyongás, Jog az első éjhez), s különösen a nő által felbontott/megszegett „birtokviszony”, tehát a beszélő periferikus szituáltsága miatt indul be néhol egy agresszívebb retorika: „Felejts bár gyorsan, szerét / ejtem, hogy szűklátókörű, / ostoba fejedbe verjem, / magad becsapni nem egyszerű, / és megérzel minden mozdulatban, / vágyban, szívedbe égve mozdulatlan.” (Jog az első éjhez) Túl a szerepjátékon, a megszólított „te” érzései, tehát a „másik” nyelvének kognitív vetülete fölötti rendelkezés vagy uralom nyilvánítódik itt ki, ami még első személyű beszéd esetén is problematikus, hiszen aligha képes egy én tanúskodni versben akár saját érzéseiről sem. S mivel a „másik” szintén képtelen tanúskodni saját érzéseiről, veszélyessé válik a kijelentés performatív hatékonysága, hiszen egy valóságos beszédhelyzetben az agresszió nyelve ténylegesen is birtokviszonyt hozhatna létre az agresszor és „áldozatának” érzései között, kiszolgáltatottá (szolgává?) téve voltaképpen mindkét felet. Itt sikerül a szöveg segítségével rálátnunk a „feudális vágygépezet” mélyebb indítékaira, noha egyáltalán nem biztos, hogy a trubadúrköltészet esetén működne ugyanez a képlet…
Hogyha a „nő” és a „föld” mint önmaguk hiányának jelölői lesznek tárgyai a vágynak, s hogyha mondjuk Roland Barthes-ból indulva ki a műveket az „írás vágyára” próbáljuk visszavezetni – a kötet első ciklusa kínál erre lehetőségeket – egyfajta önmagát elveszejtő beszélő alakja bontakozhat ki. Az erre kiindulópontként kínálkozó A vikomt című szöveg előtextus-imitációjából értesülünk a vikomt haláláról, akit „egy agancsos” (vélhetően: „felszarvazott”) hívott párbajra. Maga a szöveg az utolsó strófából kiérthetően egyfajta tiszteletadásként jelenhet meg a vikomt, illetőleg tágabban a főúri lét nagyvonalúan önmagát is felszámoló magatartásmintája előtt, ám egyéb szövegekben (pl. Őrölthús) a beszélő éppen a főúri magatartással járó belső vívódások első személyű hangadójaként áll elő.
Ezt a lehetőséget, azaz az írás és a nő/föld utáni vágy egybemosását vezeti tovább a második ciklus első, címadó szövege, amely ismét a párbaj-szituációt idézi meg, ám úgy, mintha a költő szó szerint már csak „párbajtanú” lenne ennél az esetnél: „Elült a puskaporszag, de nem alvad / még, átüt a vörös pecsét az ingen, / az orvos izzad, s hátralépve hallgat, / kezemben penna, folytatom hát innen”. Az önértelmező beszélői megnyilvánulások (pl. „Soraim olvastán, ne szűrd betűim, / A zár vagy kulcsa nem lapul a szóban,”) és a visszatérő utalások a sebre, például a Ne keresd hol a szép s a jó, hiszen című szövegben („még nem fagyott meg a sebben a sár”, „Még nem bírna el senkit a karom”), ebben a ciklusban túllépnek az első ciklus nosztalgikus, életútra visszatekintő szerepjátékain, és többször is utalva, mint föntebb, a beszélő fiatal életkorára, saját jelenének, a bejárt helyszínek, szobák, tájak tanújaként fellépő költői attitűdöt sejtetnek.
Ezen a vonalon viszont, az én olvasatomban legalábbis, sokkal izgalmasabb szövegeket találunk. Ilyen például az Itt a piros… című, amely nem eljátssza, hanem mintegy témává emeli a költői szerepjátékot, illetve tanúskodást: „Ma más leszek, kiszállok útközépen, / megnézni jól, amit naponta látok”. Itt sikerül a kötet eddigi képi utalásrendszerét is gazdagítani. A cím például egyszerre utal a városi szcénát játékba hozó „itt a piros, hol a piros”, illetve a párbaj „szerencsejátékára” a seb, a vér színének megidézésével, s az utolsó sorban az önmagukat felszámoló szerepek végső állomásaként maga a tanú, a beszélő is felszámolódik, amikor saját gyilkosát játssza el: „s mögöttem állva már a kapunál / is lennék – látva, ki sunyin lelő.” A szerepjáték szemantikai értékeit igencsak gazdagon vonultatja föl a szöveg a „máz”, a „kétszínű inas”, „tükör” , a „színházias cukrászinas” emlegetésével.
Ugyancsak a második ciklusban olvasható A sirály című szöveg, amely azt hiszem, igazi „nagy vers”, a „költői pillanat” szüleménye. Minden sikerült benne és nincs benne semmi zavaró fölösleg. Maga a beszélő vissza is húzódik, hogy a maga tisztaságában, kételyek nélkül mutathassa fel a mellékes, mégis valamiképpen az idő foglalatává váló képet:
„A parti sík homokpadjára vijjogó sirály
ereszkedett, apály alatt, ahogy teszi gyakorta,”
Az igazán lényeges itt vélhetően az, hogy a narratív elbeszélés, az „eset” elbeszélésjellege csak látszólagos, amit a vers rögzíteni kíván, az nem valamilyen történés, hanem a pillanat egyszerisége. Azért is fontos ezt kiemelni, mivel elég gyakori a kortárs költészetben az az eljárás, hogy a vers töredékesen, kihagyásokkal, az elemek szétrendezésével ugyan, mégis valamilyen narratív eseményt, szituációt próbál „elbeszélni”, amihez viszont a próza hatékonyabb eszközöket kínál. A líra ideje ugyanis vertikális, míg a prózáé horizontális.
Ez a vers, noha narratív és „tárgyias” elemek kerülnek bemutatásra, az utolsó sorban is megismételt „ahogy teszi gyakorta” kitétellel a pillanat egyszeri-, ismétlés-jellegét emeli ki. Ez a pillanat (ismét csak látszólag) felbontható ugyan különféle mozgásokra, narratív történésekre („hidegtől reszketett (…) / a szerteszórt kagylókat szűk halomba hordta.”), mégis a maga egységében lesz megragadva. Hiszen amit a vers megragadni próbál, az nem a sirály mozgása, megérkezése vagy távozása, nem olyasmi, ami látható vagy érzékszervileg tapasztalható, hanem maga a pillanat, ami mindezeknek a történéseknek azok háttereként „helyet” ad. Hogy a sirály mindig visszatér ebbe és ebbe a térbe ekkor és ekkor, azt mondhatnánk: csak „jelenség”, hiszen ami folyton visszatér, egységenként ismétlődik, az maga az idő.
A vers rögzített pontja a jelenbeli pillanat. Innen nyílik kitekintés a múltra és a jövőre is. A múltra – s ez ismét telitalálat – egy magára a költői tevékenységre utaló önreflexív gesztus által nyílik rálátás:
„… s hóka színe nem mutatta,
hogyan ihletett meg egykor annyi zengő éneket.”
Ezáltal viszont a rögzített pont maga a „költő pillanat” lesz. Azt a pillanatot énekli, ismétli (?) a szöveg, amit a múltban bármikor bárki, többnyire mégis egy (vagy több) költő is meg kívánt örökíteni: a költészet pillanatát, az örökös jelent. A szöveg beszélője ebben a pillanatban, ebben a jelenben tartózkodik, mely mindig elmúlik, de mindig újra eljön.
A jövőre az utolsó sorban nyílik rálátás. De az, ami visszatér (a sirály vagy maga az örökös jelen) nem jöhet bejáratott utakon, nem követi előző pillanatok „lábnyomát”, mindig új jelenként jön el. Hiszen ez (vagy valami ilyesmi) lenne maga az idő:
„(…) (elmosódnak bár a fövenyen a lábnyomok)
hat óra múlva visszatér, ahogy teszi gyakorta.”
Folytathatnám a kötet további, jól vagy kevésbé jól sikerült szövegeinek boncolgatásával. Minek? Azt hiszem, hogy A sirály egyáltalán nem „korszerű” szöveg, nem dönget kapukat, nem „transzközép”, nem is „posztmodern”, nem is „modern”, nem csinál nyelvi forradalmat, egyszerűen csak, számomra legalábbis: költészet. Rokonai talán a romantikusoknál keresendők. Köszönöm a Költőnek.
(Bálint Tamás, A pap leánya, birtokostul, Erdélyi Híradó Kiadó/Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár, 2007.)

„Most itt van az azután…”(Tormay Cécile Bujdosó könyvéről)

            Tormay Cécile (1876-1937), noha írói kvalitásait soha senki nem vonta kétségbe, a magyar irodalom nagy elfeledettje. A sokáig a világirodalom rangos alkotójának tartott (Szabó Magda előtt a legnagyobb nemzetközi elismertséget örvendő) írónő, aki jelentős szerepet vállalt mind a magyar nőmozgalomban[1], mind a Népszövetségben[2] is, ma radikális politikai nézetei miatt vállalhatatlan a magyar írók többségének.

 

            Tormay Cécile ma nemcsak a bal-, hanem a politikai jobboldalon sem kívánatos. Nemcsak kendőzetlen és még a negyvenes években is túlzónak számító antiszemitizmusa okán, hanem úriasszonyos osztálygőgje miatt sem. Tormayt – gróf Zichy Rafaelné, gróf Mikes Árminné barátnőjét –, más fajvédő magyar írókkal ellentétben senki soha nem vádolhatta – nem is vádolta – „népies” elfogultsággal, vagy akár a népi kultúra iránti érzékenységgel. Talán ennek is köszönhető, hogy Tormay Cécile-nek, Wass Alberttel ellentétben, ma sincs reneszánsza, a Bujdosó könyv kiadására 1989 után csak a Gede testvérek[3] vállalkoztak, ahol Anatole France és és Gabriele d’Annunzio levelezőpartnerének, a Horthy-kor reprezentatív írónőjének regényét együtt közlik Luzsénszky Alfonz, Bosnyák Zoltán „műveivel”.
             Tormay, akit 1937-ben leszbikus botránnyal vádoltak meg, semmiképp sem nevezhető a konzervatív-keresztény nőideál megtestesítőjének. A Bujdosó könyvben új nőszerepet teremt meg: az izgága, férfiasan jövő-menő, mindenhol összeesküvéseket leleplező írónő alakját. Mintha a regénybeli Cécile alakjára a Monarchia végnapjainak legendás újságírója, a világjáró, a Redl-ügyet is „leleplező” Egon Erwin Kisch lett volna hatással. Tormay összekapcsolja a „mozgalmár” és „tényfeltáró újságíró” (többnyire baloldali ihletésű) figuráját a nemzete sorsán aggódó nagyasszony szerepével.
            De a regénybeli „én” – amelynek mitikus, a jövendő közéleti szerepvállaláshoz „igazított” dimenziói már 1919 után színre lépő Tormay Cécile-t ígérik – nemcsak „üldözött nő”, 1918-19 „szemtanúja”, hanem mint a Szentlélek modernkori megtestesülése eleven bizonyság Isten emberi történelemben játszott szerepére. A regénybeli én ily döbbenetes szavakkal beszél önmagáról: „…A széttépett, a megcsúfolt, a csüggedt hazában, mi, asszonyok vagyunk a hit – mondtam ekkor. – Magam csak egy bolyongó láng vagyok, vigyenek a tüzéből, hordják szét a sötétben, világítsanak be vele az otthonaikba…”.
            Talán a jövendő közéleti figurának bemutatott regénybeli „én” (főhős, elbeszélő) és regénynek a két világháború közötti politikai közgondolkodásban betöltött szerepe teszi, hogy a Bujdosó könyvet a rendszerváltás után részletesen elemző Kádár Judit inkább foglalkozik a regény szerzőjének politikai szemléletével, közéleti szerepvállalásával, szexuális botrányaival, vélelmezhető pszichikai zavaraival, mint a mű – egy, a magyar irodalmi hagyományban újszerű regény – nyelvi megformáltságával[4].
Nem véletlenül. A Nobel-díjra is jelölt, a század első két évtizedében igen termékeny Tormay Cécile igencsak próbára teszi az elemzőit. Nehéz ugyanis összeegyeztetni a korban roppant népszerű „életképek”, történelmi- és családregények világát, szerzői tudatát a Bujdosó könyvvel. Bár ma is születnek érdekes elemzések[5] Tormay két korai, a századfordulón még a világirodalom jelentős alkotásai között számon tartott Emberek a kövek között (1911) és Régi ház (1914) című regényeiről, de ma már nehéz elképzelni, minek is köszönhette korábban a sikereit.
            Mi tesz egy neobiedermeier írónőt „női szentlélekké” és egy ma is borzongással emlegetett regény, a Bujdosó könyv szerzőjévé? A válasz könnyű: a gyűlölet. A huszadik század ismer fasiszta írók alkotta, esztétikailag értékes műveket, ám sem Ferdinand Céline Utazás az éjszaka mélyére, sem Ezra Pound Cantókja – bármi is volt szerzőjük politikai hovatartozása – nem azonosítható teljes mértékig egyetlen politikai irányvonallal. Emellett nehéz is lenne a francia író és amerikai költő műveit egyszerű személyes állásfoglalásként olvasni, míg a Bujdosó könyvben azonban ezt a vallomásforma is lehetővé teszi.
            Tormay Cécile – a szokványos memoárirodalmon túlmutató szándékait – a cím is leleplezi. Ki vagy mi bujdosik ugyanis? A főszereplő, a könyvnek titulált regény vagy maga az igazság? A kérdés nem könnyű, hiszen a regényben ábrázolt „én” nemcsak egyszerű történelmi szereplőnek, hanem női szentléleknek, megváltónak is tekinti magát. A címben megidézett bújik, bujdos, bujdosó szó a magyar irodalom egyik „legsúlyosabb”, szemantikailag egyik leginkább terhelt szava: a „bujdosás” egy létező társadalmi csoport megnevezése mellett a számkivetettek, az igaztalanul üldözöttek epitethon ornansa („Bujt az üldözött, és felé kard nyúlt barlangjában…”). Petőfi a bujdosás biblikus értelmét hangsúlyozza a XIX. század költőiben („pusztában bujdosunk, mint hajdan / Népével Mózes bujdosott…”). Ebben a teljesen innovatív műben, a bujdosó könyv, a regény „sokat mondó” címe talán az egyetlen, amelyben Tormay a magyar irodalmi hagyománnyal való folytonosságot vállalja.
            De a „bujdosásnak”, a bujkálásnak nemcsak politikai vagy vallásos, hanem érzelmi-szexuális értelme is lehet. Tormay az édesanyjának, a regény legmagasztosabb, szinte szerelmes odaadással ábrázolt nőalakjának ajánlja a művet. A szereplő bujdosása, a nagy apokalipszis és számkivetettség akkor ér véget, amikor a regény zárójelenetében a bujdosó hazatér, és beleomlik vagy inkább belebujik anyja karjába.
            Az író nem is regénynek, hanem „könyvnek” aposztrofálja művét, amellyel elbeszélését az autentikus igazság, a kinyilatkoztatás, szinte a Szentírás rangjára emeli. Ez a „rang” nemcsak a regénybeli én megfellebezhetetlen ítéleteivel függ össze, hanem a műben felsorakoztatott számtalan irodalmi utalással is. Hiszen a regények, versek, színdarabok, amivel az elbeszélő, Cécile a bujkálása során „üdítené magát” – mind-mind elcsépeltek, idejétmúltak. Nem igazi könyvek, nem könyvek, csak „szép mesék”. Egyetlen elbeszélés szolgál csak illő tanúsággal: az Ördögök, Dosztojevszkij a regény elején, kitüntetett helyen megemlített nagyregénye.
            Ám továbbra is homályban marad, hogy ki vagy mi bujdos hát: a kézirat, az elbeszélő, az igazság. Mintha 1918-19-ben a rejtőzködés, a „bujdosás” ideje jött volna el: a „jóknak” és az „igazaknak” bujdosniuk kell – köztük a „könyv” elbeszélőjének, a kommünárok által üldözött Tormay Cécile-nek[6] is. A természeti elemek, a szél, a köd, a napfény, az eső egész művön végigvonuló megszemélyesítése retorikailag jól illeszkedik a szinte evidenciákként megjelenő általános alanyokhoz („a magyar”, „a zsidó”, „a város”, „a vidék”). Ezek hatását erősítik az „azt beszélik…”, „azt suttogja az ősz…”-típusú szerkezetek. A regényben egymást érik a bombasztikus hatású, metonímián alapuló („örökös tüntetésekben rángatózik a lázbeteg város…”[7], és ehhez hasonló) kijelentések.
Mindez összefügg a szerző már első regényeiben megfigyelhető, sajátos szimbolizmusával[8] is. Tormay már a Régi házban sem beszélteti a szereplőit, hanem az őket körülvevő presztízs- és műtárgyakkal jellemzi őket, ám e technika természetesen nem érvényesülhet egy politikai regényben. Hiszen a Bujdosó könyv hiába vonultat fel töménytelen szereplőt, az elbeszélésének nincsenek autonóm egyéniségei, ellentétben Dosztojevszkij polifonikus, nemcsak eszméket, hanem sorsokat is egymásba tükröztető Ördögökjével.
            Tormaynál a természeti elemek és politikai katasztrófák apokaliptikus színpadán, 1918-19-ben a zsidóság „bűvölő tekintetével” csak a bátor „magyar nő” finom arcéle, gyöngéd tekintete áll szemben. Hiszen mindvégig két szervezkedés párhuzamos – hol titkos, hol nyilvános – történetét olvashatjuk: a kommünárokét és az ellenforradalmárokét. De sokáig mintha az élményeit naplószerű feljegyzésekbe sűrítő, a későbbi közéleti szerepre készülő regénybeli „én” lenne az egyetlen, aki mitikus „szempárbajt” vív ezzel a sátáni tekintettel. Az annyit emlegetett „magyar nőknek”, de még Tormay harcostársainak, a „női összeesküvőknek” sincs életkoruk, egyéniségük, csak nevük – többnyire történelmi nevük[9].
            Ez az egyéniségeket, osztályokat („dölyfös paraszt”), embercsoportokat a természeti elemek állandóságával felruházó szemléletmód illik a Bujdosó könyv évszak-szimbolikájához. A regénybeli én örökösen úton van, rója a pesti utcákat, vagy vidéken utazgat, és ehhez a kerethez természetesen illenek az allegorizált természeti elemek.Ebbe a keretbe – a Bujdosó könyvből összeállíthatnánk 1918-19 meterológiai eseménytörténetét is – illeszkedni látszanak a plasztikusan leegyszerűsített emberi „állandók” is. A típusok, az osztály- és rasszjegyek. És mindenekelőtt a „bűvölő tekintetek”.
            Ugyanis ez a transzcendens küldetésre vállalkozó, mindentudó (és rendkívüli módon izgága) „én”, azaz a regénybeli Cécile az egyszerű biologizmus segítségével tudja a Tanácsköztársaságot, a „nagy összeesküvést” leleplezni. A testi fogyatékosság is narratív funkciót kap, az „árulást” magyarázza: pl. mindjárt a regény elején: „(a) gyűlölet eredete mély volt és engesztelhetetlen, mert nem eszmei ellentétekből, Károlyi organizmusából sarjadt. A degenerált, farkastorkú Károlyi Mihály, a gőgös, féktelenül hiú és tehetségtelen főúr nem tudta megbocsátani az ősnemesi származású Tiszának, hogy tehetséges, erős, tiszta és egészséges (…) A nyomorék irigy gyűlölete volt ez, az erővel, az egészséggel, a sikerrel szemben[10] Ez a biologizmus nemcsak embercsoportok, politikai eszmék jellemzésére szolgál, hanem meghatározza Tormay bizarr miszticizmusát, sőt esztétikai nézeteit is[11].
Ez a testies, gyakran önmaga paródiájaként ható determinizmus ellentétben áll a magyar és európai irodalomra való számtalan hivatkozással. De az ellentét csak látszólagos: Tormay – mint már említettem – szinte minden esetben csak azért hivatkozik kanonizált műalkotásokra, hogy érvénytelennek nyilvánítsa őket. Hiszen a Bujdosó könyv a szerző történelemfelfogásának megfelelően a történelem utáni világ elbeszélése, ahol a tradíció (mindenféle humanista tradíció[12]) lelepleződött és érvényét vesztette. A regény elbeszélője így elmélkedik a történelmi események során megváltozott világról. „…A civilizáció csak épületállvány, amelyet teleakasztottak hirdetésekkel, hogy ne lássák, hogy mögötte nincsen épület. Az állvány egyetlen lökésre összedől. Itt már beomlott, és üres telken kószálnak a farkasok…[13].
A Bujdosó könyv tudósításnak álcázott vízióiban a felhők mögött megsebzett városok vonaglanak, tekintetek villannak, az „elkínzott” horizont előtt „ősellenségek” vívják ősi harcukat. A szerző zaklatott, lüktető prózanyelvét nevezhetjük expresszionistának is, ám én erősebbnek érzem a romantikus és szimbolikus versnyelvvel való rokonságot; ilyen értelemben Tormay nyelvteremtő fantáziája rokon a nagy „ellenség”, Ady Endre látomásos költészetével is. Mikor a regénybeli én vidéken „bujdosik”, az olvasó úgy érezheti, az „eltévedt lovas” országába jutottunk. Ám semmilyen „szimbolikus látás” nem kell, hogy az olvasó értse, kit ért Tormay a fő ellenségen: „A nagy, keleties szem, amely ránk nem tudott hatni lenyűgözésével soha, gonoszul figyel most. Követ a tekintetével, amerre járunk, leskelődik, zaklat, fenyeget…”[14])
            Ezekben a víziókban összeolvadnak fantazmagóriák és valószerűnek tűnő emléknyomok. Ám Tormay miszticizmusának semmi köze nincs a zsidó-keresztény hagyományhoz. Ez az irracionalizmussal összefonódó[15], bizarr, lidércnyomásos, szinte mindig gyűlöletből fakadó megszállottság nem ismeri a kegyelmet, az örömöt és a szabadságot. (Egy groteszk vidéki „életképében” jegyzi meg: „A feltámadás itt elmaradt, és a sírásók röhögve ülnek a sírokon.[16]”) Ám a Bujdosó könyv nem az emberi megváltatlanság regénye, hanem egy párhuzamos politikai összeesküvés története. Minthogy a „tetteseket” leleplezik, akár politikai thrillernek is nevezhetnénk.
            1918-19 – démonok, megváltó mozgalmárok, éjszaka mélyéből feltűnő rémalakok, szentlélekként viselkedő írónők, szeánszok módjára, az „éjszaka mélyében” szerveződő szerveződő politikai mozgalmak. Íme, Magyarország, ez a kísértet járta hely. És egy olyanféle katolicizmus, mely már-már ezotériával érintkezik. Tormay miszticizmusa semmiképp sem egyedülálló a két világháború közötti magyar irodalomban A korszakról, a „politikai fordulópontról” írott Édes Anna szintén bővelkedik az ezoterikus utalásokban. Vizyné egy spiritiszta szeánszon próbál lánya szellemével kapcsolatba lépni, aki csak annyit üzen neki: édesanya. (Ez a jövendő cselédlány nevére rímel: édesanya, édesanya… Édes Anna)
            Kosztolányi gyakran írt át a „másvilágba”. Margitka, egy halott kiscsecsemő nevében írnak képeslapot Esti Kornéllal, és nem az Édes Anna az egyetlen Kosztolányi-regény, ahol a holtak mélyértelmű dolgokat vagy blődségeket „üzengetnek” a túlvilágról a rokonaiknak. Az irracionalizmus és az ezotéria iránti felfokozott érzékenység talán kortünet[17], és a „kísértetesség” talán nemcsak Tormaynál kapcsolódik 1918-19 recepciójához és a politikum témájához. Ilyenféle kíváncsiság vagy inkább érzékenység Kosztolányit is jellemezte – őt játékosan, ironikusan, míg a női váteszt, Tormayt teljesen komolyan.
A Tormay által (gyakran igen hatásos) költői prózában előadott összeesküvés-történet olykor akkor is unalmasnak hatna, ha eltekintenénk – amitől persze nem lehet eltekinteni – hogy kevés mű „büszkélkedhet” a Bujdosó könyvhöz hasonló „gyűlölet-töltettel”. A mű csak akkor válik igazán regényszerűvé, mikor a regénybeli Cécile elhagyja a „megrontott várost” és Észak-Magyarországra indul „bujdosni”. A regény második felében megcsillannak Tormay regényírói erényei.
Dagályos eszmefuttatások helyett kitaposott cipők, hagymázas „szempárbajok” helyett körbe-körbe-járó vonatok. Politikusok helyett névtelen csavargók, koldusok, vasutasok. A Galgaguta-Aszód-Balassagyarmat közötti vonatúton, az egyéni fenyegetettség árnyékában – „milyen kényelmes lenne, ha az az asszony ott kölcsönadná az arcát[18]– eltörpülnek a korábbi „látomások”. Tormaynak nincs érzéke a cselekménybonyolításhoz, viszont mesteri atmoszféra-teremtő. Groteszk vidéki életképei („halálképei”) a kései olvasót már-már Krasznahorkai vagy Tar Sándor néhány leírására emlékeztethetik.
A Bujdosó könyv nemcsak témája vagy a benne megrajzolt új „nőszerep”, hanem a szerkezete miatt is radikálisan újszerű. Ha utal is a magyar elbeszélélő hagyományra, azt – ellentétben például Wass Alberttel vagy Szabó Dezsővel – csak a tagadás gesztusával teszi. Míg ma a 19. századi narratívákhoz való visszatérést, azok játékos vagy épp ironikus felidézését, a Mikszáth-, Jókai-hagyomány „kibeszélését” kártékony maradiságnak, a régi Magyarország visszasírásának tekinti a kortárs magyar kritika egy része, addig érdemes tudni, hogy elsőként épp az ultraradikális Tormay Cécile állította, hogy 1918-19 után mindenféle elbeszélői hagyomány értelmetlenné vált[19]. Azaz a hagyományos magyar elbeszélésformák oly mértékben kötődnek a Régi Magyarországhoz, hogy a „megváltozott világ” másfajta elbeszélést kíván. Hogy egyes elbeszéléstípusok politikai törekvések álarcai volnának? Ez a marxista esztétikára is hajazó felfogás egybecseng Tormaynak a civilizációról, mint puszta „épületállványról” vallott pesszimista koncepciójával.
(Teljes cikk: Múltunk. 2008. II. szám)


[1]              A két világháború közötti magyar nőmozgalom ernyőszervezetének, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének (MANSZ) egyik alapítója volt, és mindvégig emblematikus alakja maradt.
[2]              Tormay 1936-ban Mme Curie megüresedett helyét foglalta el a Népszövetség Szellemi Együttműködés Szellemi Bizottságában.
[3]              én is ezt a kiadást idézem: Bujdosó könyv. (a belső borító szerint A Pallas Kiadó 1920-as és 22-es kiadása nyomán.) Gede Testvérek Bt. Budapest. 2003. Minden későbbi hivatkozásom erre a kiadásra vonatkozik.
[4]           Kádár Judit: Az antiszemitizmus jutalma. Tormay Cécile és a Horthy-korszak. Kritika 2003/3. 9-12. Ha ma még beszélnek Tormayról, csakis ilyen politikai-szexuális vonatkozásban (ld. Onagy Zoltán a terasz.hu-n Tormayról 2007. áprilisában.www.terasz.hu)
[5]              Bencsik Gábor előszava: Tormay Cécile: Emberek a kövek között. Kard és Jogar Kft. kiadása, Budapest, 2001., Pirint Andrea érdekes és alapos esszéje (A régi ház mint kortörténeti dokumentum. Adalékok Tormay Cécile életművének újrafelfedezéséhez)  nem kérdőjelezi meg a korábban a műveknek tulajdonított esztétikai értéket (Az Új forrás 2006-os esszépályázatára érkezett írás: http://www.jamk.hu/ujforras/0709_12.htm)
                : http://www.jamk.hu/ujforras/0709_12.htm)
[6]              Hogy mennyire volt valós a Tormay-t ért fenyegetés valós fenyegetés, azt csak a korszak kutatója döntheti el.
[7]              Bujdosó könyv, 193.
[8]           Erről kimerítően Hankiss János monográfiájában: Tormay Cécile. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, Budapest, 1939.
[9]              Az előkelően személytelen, „látomásszerűen” elsuhanó arisztokrata hölgyek nemcsak Tormay szublimált vágyképeit vagy éppen ábrázolástechnikája sajátosságait példázzák. A regénybeli nőalakok „elsuhanós” személytelensége azt is jelzi, hogy Tormay milyen ellentmondásos viszonyban van a két világháború közötti jobboldal, a „fehér irodalom” az általa szerkesztett Napkeletben is megjelenő női eszményképeivel (erről Sipos Balázs: „Asszonyfejjel férficélokért…” Olvasatok és ábrázolások egy újkonzervatív korszakról – In: Házastárs? Vetélytárs? Munkatárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Szerk.: Palasik Mária-Sipos Balázs. Napvilág Kiadó. Budapest. 2005. 11-38). Jellemző vagy inkább sokatmondó, hogy Tormay az oly becses „tehetséges” jelzőt egyetlen nővel kapcsolatban használja – mégpedig egy férfivel való összehasonlításban – ez pedig a kommunista Rosa Luxemburg. (Bujdosó könyv, 204.)
[10]             Bujdosó könyv, 26.
[11]             „A gondolat olyan, mint a vér” – írja épp a művészet kapcsán (Bujdosó könyv, 421.)
[12]             Érdekes Tormay Cécile-nek, a Régi ház írónőjének a régi épületekről és építészetről szóló fejtegetése: „Gyermekkorom óta szeretem a sokrekeszes ódon bútorok titkos fiókjait, szeretem a furfangosan szerkesztett házakat. (… ) Most már tudom, hogy nincs olyan szokás vagy megnyilatkozás az emberek életében, amely mögött támadás vagy védelem ne rejtőznék… (Bujdosó könyv, 185.).
[13]             (143.)
[14]             Bujdosó könyv, 223. A szem-metafora máshol rögeszmésen ismétlődik: „a keleties szemű démoni bűvölő, amely öngyilkos letargiába zsibbasztotta a nemzetet…” (260.)
[15]         Tormay a történelemről: „Megszámlálhatatlan szál húzódik a történéseken. Némelyik simán, láthatóan fut a felszínen, némelyik eltűnik, kuszálódik, csomók kötődnek rá. A csomókat kibontani nem lehet, mert sötétség van felettük…” (Bujdosó könyv, 226.)
[16]             Bujdosó könyv, 280. old.
[17] Monográfiájában (A szellem örvényében. Universitas Kiadó. 2002.) Tarjányi Eszter nem sorolja Tormayt az ezotéria iránt különösen érdeklődő magyar írók közé. Óvatossága valamelyest érthető is: Tormay a két világháború közötti katolikus nőmozgalom vezető alakja.
[18]             Bujdosó könyv, 339.
[19]             A hagyományos „nőirodalom” is idetartozik. Az elbeszélő a nagy előd, Kafka Margit olvasása közben érzi, hogy a „halál gondolata járt a szép élő könyv felett (Bujdosó könyv, 152).

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info