PERZSELŐ SZIKRÁK (Ladányi 90)

száradó évgyűrűk, lehulló tallérok, júdásfa
átszikráznak az éveken szavaid
„Csillagok kutyaláncon”
kinyílnak a megalkuvások dögszag ablakai
te illatos vagy
hamis ígéretekkel telnek tócsafényű szemek
te messze látsz
tömött gyomrú, elszánt hittérítők között
te éhes vagy
nyüszítve hátrálnak a gyávaság seregei
te bátor vagy
száradó évgyűrűk, lehulló tallérok, júdásfa
átszikráznak az éveken szavaid
„Csillagok kutyaláncon”

 

(Illusztráció: Boho Styler Studio: Tree Rings)

W. Wordsworth: Óda: A halhatatlanság sejtelme a korai gyermekkor emlékeiből

Ode: Intimations of Immortality from Recollections of
Early Childhood

 

Gyermek az Ember atyja;
Hadd kívánom, napjaim kösse össze
– Sorban egymáshoz – természettől áhítat.
(W. Wordsworth: Szívem szökken)

Volt idő, hogy rét, liget és patak,
Föld és látványa bárminek
Olybá tűnt,
Mennyei csóvában ragyog,
Frissen tündöklő álomglóriában;
Másképp fest most, mint egykor:
Forduljak bár ide vagy oda
Éjidőn vagy nappalon,
Amint rég láttam, úgy nem láthatom.

II

A szivárvány ideér s távozik,
És dús bájú a Rózsa:
A Hold gyönyörűséggel lesi,
Ha az Ég makulátlan,
A vizek csillagos éjen

Szeplőtlen pompáznak,
A nap dicsőn kél fel;
Mégis tudom, bármerre menjek:
Dicse oda a földnek.

III

Most, bár boldog a madárdal,
És a bárányok akárha dobszóra
összebújnak,
Csak bennem kél bánatos gondolat,
De kimondom s jön rá enyhület;
Erős vagyok újra:
Trombitába bömbölnek a vízesések,
Az órának búm nem rontója;
A hegyről Visszhang tolong fülembe,
Álmos mezőről szellők nyalogatnak,
És a földkerekség vidám;
Part és tenger
Magukat a gyönyörnek átadják,
És májusszívvel
Ünnepel minden állat;
Boldogság Gyermeke,
Kurjants, hadd hallom rivallásod,
Pásztorfia vidámságnak!

IV

Áldott Teremtmények, fülemben
egymást hívja hangotok; s látom
ünnepetekkel vigadni a mennyeket;
a fesztiválon szívem nálatok,
homlokomon virágfüzér,
s érzem, dús örömötök érzem.
Ó, álnok nap! ha örömtelen lennék
Míg a Föld magával ékíti
Ez édes májusreggelt;
Virágszedő gyermekek
Ezer völgyön szanaszét,
És melegen ömlő napfény,
A Csöppség anyja karjába szökken;
Hallom, hallom, repeső örömem hallja!
Ám sok között áll ott egy Fa
S a rét, mit néztem valaha;
Ketten regélik, ami elszaladt:
S talpamnál az árvácska
Ismétli a mesét – ugyanazt:
Hova tűnt a látomásos ragyogás?
Hol a dics, hol az álmodás?

V

Születésünk álom csak és feledés:
A Léleknek mi kél velünk – életünk Csillaga –
Hona más vidék,
Messziségből fakad:
Nem tisztán feledés,
Nem teljesen pucér,
Dicsfény felhőjeként érkezünk
Istentől, ki otthonunk:
Gyermekként a menny körbeér!
Ám a börtön árnya zárulni kezd
A serdülő Fiúra,
De látja a fényt és ahonnét ered,
Gyönyörködve figyeli;
Az Ifjú útja Kelettől mind messzibb visz,
Még a Természet Papja,
És a ragyogó látomás
Számára az útján társ;
Végül a Férfi érzi, hogyan enyész,
S hétköznapok világosába tér.

VI

A Föld öle gyönyörével dús;
Epedéssel, mit természete fakaszt,
Hozzá jobbára anyai szívvel:

Nem haszontalan céllal,
Dajkaként teszi, mit megtehet,
Hogy fogadott Fia, a Rab Férfi
Dicsét feledje, mind, amit ismert,
S a császárlakot, ahonnét eredt.

VII

Ím, a Gyermek új révülések közt,
Az édes csöppség hatéves!
Nézd, hogy fekszik önalkotta világában
Anyai csóközöntől kipirultan,
Beburkolja atyja szemefénye!
Lábánál lásd skiccét, a tervet,
Álomszilánkjait az emberlétnek,
Mit frissen tanult szakmával formáz:
Esküvőt vagy ünnepséget,
Temetést vagy Gyászt;
Ma szívét effélék bírják,
S ebbe keretezi énekét:
Nyelvét ekként igazítja
Munka-Szerelem-Viszálybeszédhez,
Ám hamar
Félredobja mindet,
És újult örömmel, büszkén
Más szerepet ölt a kis Színművész;

„Komédiás színpadát” időről időre
Népesíti velük – a bénult vénekig,
Minddel, kit fogatán az Élet elhoz;
Mintha teljes hivatása
Szüntelen utánzás volna.

VIII

Te, kinek külleme cáfolja
Lelkében a végtelent;
Bölcsek Bölcse, ki őrzi hévvel
Örökségét; vakok közt Látó,
Ki süketnémán olvasod az örök mélyet,
Folyton az örök elmétől követve,
Áldott Jós! Hatalmas Próféta!
A való hozzád köttetett,
Mit élethosszant küszködve kutatunk,
De sötétbe vész, sírbolt sötétjébe;
Te, kit Halhatatlansága
Ügyel nap mint nap, akár Mester az Inasát,
Jelenlét, mely nem leírható;
Kisgyermek, lényed magasán
Menny-szült szabadság dicső ura,
Elszántan küszködve mért nógatod
Éveid, hogy a sorsszerű igát hozzák –
Áldottan, mégis küzdve vakon?

Lelkeden a föld súlya túl korán,
A megszokás vámterhe alá présel:
Nehéz, mint a dér s mély, akár az élet!

IX

Ó, boldogság! mi parázslásunkban
Ugyancsak éledez,
Mit a természet nem feled,
Bármennyire is szökevény!
Eljárt éveink emlékén tenyészt
Nem szűnő üdvöt: nem értük,
Mit áldani legjobban érdemes:
Elragadtatás, függetlenség, tiszta hite
Gyermeklétnek, buzgó vagy rest;
Mégsem értük éneklem
A hála dalát a dicséretét;
Hanem a csökönyös kérdezésért
Észlelésről, a külső világról,
Mi lepereg rólunk s elenyész;
Tompa sejtéséért a Lénynek,
Ki felfoghatatlan világokban kereng,
A magas ösztönért, mely előtt halandó természetünk
Tetten ért bűnösként remeg:
A korai vonzalmakért,
Ködös merengésekért

Legyenek bár, amik:
Mégis nappalunk eredő fényei,
Szemvilágunk nagylámpása;
Fenntart, gyámolít és hatalma által
Zajgó éveink pillanatnak tűnnek
Örök Csöndjében, ahol a való ébred,
Hogy múlhatatlan fennmaradjon;
Se közöny, se tébolyult szándék,
Se Férfi, se Fiú,
Semely ellenlábasa az örömnek
Gyökerestül kitépni, lerombolni képtelen!
Ekként nyugodalmas évszakon,
Akár mélyétől a szárazföldnek
Látja Lelkünk a halhatatlan tengert,
Mely idáig elsodort,
S perc múltán tovavihet
S a játszó Gyermeket nézzük a parton,
Hallva a szüntelen zúgó óriás vizet.

X

Madárkák, daloljátok boldog dalotok,
Báránykák táncra perdüljetek,
Mintha nektek peregne a dob!
Lelkünk veletek vigad,
Veletek, kik fújjátok vagy pengetitek,

Kik máma szívükkel érzik
Vígságát a majálisnak!
Bár a ragyogást, mely hajdan tündökölt,
Végleg törölték szememtől,
És vissza percét semmi nem hozza
Pázsitpompának, fényét a virágnak;
Nem búslakodunk, inkább erőt veszünk
Abból, ami megmaradt;
Ős együttérzésből,
Mert ha volt, el sosem apad;
Enyhet virágzó kedvünk
Megpróbáltatásainkból fakad;
Hitből, mi a halálon átlát,
Esztendőkből, mik a bölcsességet hozzák.

XI

Ó, Források, Berkek, Hegyek s Ligetek,
Örömeink végét ne jövendöljétek!
Hatalmatok ismeri Szívem mélye;
Egyetlen örömet csak feladtam,
Hogy szokottabb rendetekben éljek,
A medrében csörgő Patakot ma inkább szeretem,
Mint mikor könnyű volt léptem, akár őneki;
Ártatlan tündöklése az újszülött napnak

Ma még szép, ám
A felhőket, mik a nyugvó napot kerítik,
A halandó embert őrző szem
Szürkére színezi.
Új játszma ez, újak koszorúi,
Hála az emberszívnek, ami éltet,
Hála gyöngédségének, örömének, félelmének;
Bennem, ha kivirágzik a legsemmibb gaz,
Könnyekétől mélyebb sejtelmet hajt.

Villányi G. András fordítása

 

Megjelent: Pannonhalmi Szemle 2023 XXXI/4

A rózsaszín csecsemőkád (Ladányi 90)

 

Ezerkilencszáznyolcvan ennyi-annyi,
Csemő, Ladányi Mihály múzsájával
A „borospince” udvarán ücsörög.

„Kossuth Rádió Budapest, húsz óra,
Híreket mondunk”. A Kossuth-díjasok
Között nem hallja nevét, bár hírelték…

A kétszeres József Attila-díjas
Költő (kezében hosszú nyelű fejsze)
Elszánt pofával hátra, a kertbe tart,

A mozdulatlan magyar éjszakában
Fejszecsattogás hallatszik az éjben,
A rózsaszín (vagy lila) csecsemőkád

(Amelyben „Miska” és kedvese rendes
Napi tisztálkodását végzi), ezer
Darabra hullik, a „prolipopilén”

Nagy zajt csapva leheli ki a lelkét.
Meszes vakolat a présház oldalán,
Pereg, pereg az eszme, csecsemőkád

Mint ufó ereszkedik le a mennyből,
Kívül bent lenni, bent pediglen kívül,
És körülöttünk a kiszabott élet.

 

(Illusztráció: Munkácsy Mihály: Naplemente, 1873)

Cecco Angiolieri szonettjei

Itt e világban a pénznek hiánya

Itt e világban a pénznek hiánya
az embert arra inti, ne halassza,
hogy ledöfje magát, vagy fölakassza,
már ha efféle szarság irritálja.

Mert az, akinek bőven van dohánya
(hát, volna okom e téren panaszra),
imádja, ha pénzzel tele a kassza,
mely az emberből a költőt csinálja.

Hogy még mi mást csinál? Mondjak-e többet:
betegbe, tudjuk, életet lehel,
s azt is, hogy tőle teremnek a földek,

hogy tahóból gáláns urat nevel,
nagyvonalú, finom ízlésű bölcset –
isten bizony, vagy itt patkoljak el.

 

Szerelmes vagyok, de annyira mégsem

Szerelmes vagyok, de annyira mégsem,
hogy ne maradnék könnyed és nyugodt;
és ez fölöttébb hősies dolog,
mivel nem lettem Ámoré egészen.

Bőven elég, ha csak versben dicsérem,
és szép hívéhez hívek a dalok:
ezen fölül többet nem adhatok;
nem tűröm, hogy gyötörjön és emésszen.

Ezért aztán ne higgye senki nő se,
hogy hű lovag módjára szeretem,
lehet a világ legelőkelőbbje;

mert elhülyít a túl nagy szerelem –
hát én mértékkel élvezek belőle,
el ne facsarja képem és szívem.

 

Nem vágyom én, csakis három dologra

Nem vágyom én, csakis három dologra,
sosem elégelném meg egyiket sem,
eme három pedig: nő, kocsma, kocka;
ezek üdítik lelkem és a testem.

De nem élek velük, csak hébe-hóba –
üres a bukszám, az fog vissza ebben;
elgondolom és bőgök szitkozódva:
ha pénzem nincs, örömöm se lehessen?

Mondom: – Hogy döfnék át az oldalad! –
Mármint apámnak: ő fogott e böjtre,
hogy a szél elfúj és átsüt a nap.

Olyan keserves pénzt kicsalni tőle,
húsvétkor is, mikor mindenki kap,
mint denevérrel vadászni az ölyvre.

Havasi Attila fordításai

 

 

irodalmi félreolvasások 48., 49.

 

irodalmi félreolvasások 48.

Adjátok vissza a hölgyeimet!
(hegyeimet)
*

Döbrögié a Somogyi Gyógyfürdő
(dübörög)
*

Aranybula
(Aranybulla)
*

erre a kötetre cseréld le a rizst
(köretre)
*

Búvár Hund
(Kund)
*

Az év vellái
(novellái)
*

létezik kibúvó az irodalmi rezsiszámlák alól
(irdatlan)
*

tetű a szénakazalban
(betű)
*

Idegen javak szótára
(szavak)
*

az asszony ingatlan
(ingatag)
*

a kis lánycsapat amit a vibrátor meglát
(narrátor)
*

márciusra elkészülhet Arany János
(az Arany János utcai metróállomás)

 

irodalmi félreolvasások 49.

merész szonettjei miatt sokan beszóltak a 74 éves modellnek
(szettjei)
*

textuális ragadozó
(szexuális)
*

kereket old az ég vizében
(kékítőt)
*

Utazás a datolyám körül
(koponyám)
*

béreljen irodalmi kávéautomatákat!
(irodai)
*

Lóra margarin!
(Flóra)
*

A napsütötte savban
(sávban)
*

több mint 100 új írófajt fedeztek fel
(rovarfajt)
*

farkasképű állat keltett irodalmat Martonvásáron
(riadalmat)
*

milyen özvegyre bukik a magyar?
(szövegre)
*

felhívást tettek közzé a költő biszexualitása alkalmából
(bicentenáriuma)
*

Szabadlábon medencében
(Velencében)

 

(Illusztráció: Canterbury Pottery: Rice Bowl with Chopsticks)

Keksz; Statiszta; Őz

 

Keksz

Egy napon arra ébredtem,
hogy amit valóságnak képzeltem,
csupán ketté harapott keksz.
Nem tudtam, ebből mi lesz,
Isten csak egy fokhagymagerezd,
az angyalok mint porszemek,
hapci, hapci,
belefújtam őket egy zsebkendőbe,
és kidobtam,
Istenből főzeléket csináltam,
tányérba kimertem,
gyerekeknek adtam,
hadd nőjön bennük a hit.

 

Statiszta

Statiszta vagyok a
saját életemben,
bizonyos pontjaimon
megjelenek,
kilétem ismeretlen,
és nem is fontos
a történet szempontjából:
Hangulati elem vagyok csak,
akár a szín és
hanghatások.

 

Őz

Harmatcsepp pattan
Ágról ágra
Napfény tavaszban
Délutánra meleg lesz.

Valamit árnyékodban
hagytam, hagytam
ott azért, hogy
veled legyen.

Esthajnal halovány
hangon énekel,
a szürke égen
csak úgy mint régen
most is benne
téged láttalak.

Őz futott s amott
a síneken
a táj sűrű köd alatt
gyalogolt.

 

(Illusztráció: Linda Rauch: Moon Shine)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info