A város szélén lakott egy illegális szeméttelepen úgy háromszáz méterre a cigánykolóniától. A cigányok szűkszavú, magányos, de okos embernek ismerték, akihez elég sokan fordultak tanácsért: betegek, szerelmesek, pereskedők és hasonlók. Meg akartak írni egy kérvényt? Gyerünk Dióhoz! Nem malacozik a koca? Majd Dió segít. Addig-addig, míg megszületett a döntés: maguk közé fogadják. Igaz, hogy nem roma, meg piás is az ungro1, de hát ki nem az itt a telepen? Majd adnak neki egy kolyibát, és mindnyájan jól járnak.
– Á, nem, kösz szépen, de ez a konténer nekem éppen megfelel! – utasította el a romákat a szakállas, kopaszodó csőlakó.
– Csak ezért? – köszörülte meg a torkát egy bibircsókos atyafi.
– Mi másért?
– Te tudod. Talán te is utálsz bennünket.
– De okos vagy! Szóval utállak. Ezért segítek nektek, valahányszor probléma van a telepen.
– Há sze pont ezt nem értjük – elegyedett a vitába egy, a többinél barnább bőrű manus. – Mért segítesz, ha egyszer ki sem állsz bennünket?
– Vagy fordítva – vakarta meg az orrát a harmadik. – Mért utálsz, ha egyszer segítesz? EMBEREK ÉS PATKÁNYOK bővebben…
