A harminchat költőóriás 8. 

Micune 2.

 

24. Kik most lakomban
    virágokat csodálván
    meglátogatnak,
    oh, de hiányoznak majd,
    szirmok ha lehullanak![1]

 

25. Egy napig tart csak! –
    Még ha nem is gondolnánk
    ezt a tavaszról,
    könnyedén kelünk-e fel
    virágok árnya alól?

 

26. Oh, kakukkmadár!
    Késő éji éneked
    nem is hallhatja,
    csak ki álmatlan virraszt,
    s várja, hogy keljen a hold!

Fordította: Fittler Áron

 

Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)

IX–X. század

Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.

 

[1] A virágok alatt jelen versben (és a 25. számú költeményben is) a japán tavasz legjelentősebb virágát, a cseresznyevirágot kell érteni, amely egyben a mulandóság egyik jelképe is a japán motívumrendszerben. A 24. számú versben a cseresznyevirágzás ünnepszerű hangulata közben gondol a költő a virágok lehullása utáni magányra.

Fotó: Fittler Áron