A harminchat költőóriás 8.
Micune 2.
- Kik most lakomban
virágokat csodálván
meglátogatnak,
oh, de hiányoznak majd,
szirmok ha lehullanak![1]
- Egy napig tart csak! –
Még ha nem is gondolnánk
ezt a tavaszról,
könnyedén kelünk-e fel
virágok árnya alól?
- Oh, kakukkmadár!
Késő éji éneked
nem is hallhatja,
csak ki álmatlan virraszt,
s várja, hogy keljen a hold!
Fordította: Fittler Áron
Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)
IX–X. század
Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.
[1] A virágok alatt jelen versben (és a 25. számú költeményben is) a japán tavasz legjelentősebb virágát, a cseresznyevirágot kell érteni, amely egyben a mulandóság egyik jelképe is a japán motívumrendszerben. A 24. számú versben a cseresznyevirágzás ünnepszerű hangulata közben gondol a költő a virágok lehullása utáni magányra.
Fotó: Fittler Áron