október

a ragyogásban csak a ragyogás van
meg a szürke
fénylik a fény
az ott a túlpart
bozótból nézem
köztünk, előttem: víz, ragyogás
a fekete szárcsák mint árnyékok úsznak el
homlokukon fehér jel világít
a napból a földre költöztek a meleg színek
most itt laknak lent a leveleken
ilyenkor helyet cserélnek
a zöld-fehéret meg átveszi a nap
csukott szemű októberi fény
halvány, dereng az arcomon, mellemen
az erdő felreped, születik egy madár
eleven kicsapódás
erős szárnyak, harsanás el a valahovába
a kastélypark kedd délelőtt
búgás, gépek távoli zaja
locsog a víz kacsák vadásznak
néha egy toboz vagy elkésett vadalma engedi el az ágat
csattog le a levelek közt
indulása mindig, érkezése sosem hallható
kivéve ha lent vízbe buggyan

 

decemberrózsa

hol van már nemhogy a nyár, de az ősz is!
bent a lakásokban mindenütt karácsony, szép asztalterítők, csillogó papír
falak közé húzódik az ünnep
lent a szomszéd kertben egy tearózsa sodródik sárgásrózsaszín kelyhével, legalább kétméteres száron

színegyedül
szálegyedül

az emeleti gyerekszoba ablakából nézem, plüssnyulak és starwars-plakátok közül,
ahogy szurokfekete bokrok fölött újra és újra nekirohan a szél
ugyanaz a féktelen tengeri szél, ami madarakat szór a dublini utcák fölé,
a rosszul szigetelt házak réseiben sivít és egymásra uszítja a kerteket
csapódik, lobog, dől ide-oda hosszú szárán és még csak szirmát se veszti a decemberrózsa,
az egyetlen, csodálatos rózsa, világ rózsája, senkirózsa
ebben a zúgó, év végi sötétben,
süvöltő űrben, égtelen égi világéjszakában,
amikor még a csillag is alig meri:
hogy jön ő ahhoz, hogy világítson?
egy virág??

 

szilveszteri vers

hova el
hova hova el
hova el el hova
el a lova
él él hova
év év év év év
hav hov hé hova hév
el szele szala
év hava hova
hó lova el

 

(Illusztráció: Antonio Leonelli: Still Life with Grapes and a Bird (ca. 1500–1510))