nyál [fgr] fn. A szájban képződő, az emésztést segítő színtelen váladék. A nyálat három mirigypár termeli. Mennyisége kb. 1 l/nap: ennek 99,5%-a víz. Egyéb összetevői: különböző sók, emésztőnedv szerepű keményítőbontó enzimek, szerves alkotórészek, sőt még C-vitamin is. /Larousse/

de vajon milyen képzetünk van a nyálról? hogy képzeljük el? úgy, mint a szánkban mindig jelen lévő valami? vagy úgy, hogy milyen undorító, ha valaki köp? és ha igen, akkor az azért undorító, mert egy belső testnedvét hozza világra, mutatja meg mindenkinek, és ezt senki nem akarta? vagy azért undorító, mert egy kisebb tócsa marad ott, ahova köpött, és abba bárki beleléphet? nem hiszem, hogy ez utóbbi lenne a helyes. hiszen akkor nem undorodnánk el, ha mondjuk valaki homokba, vagy puha földre köp, ami szinte azonnal beissza ezt a testnedvet. egyébként érdekes kérdés a nyál keverése is. elsősorban nem a csók folytán történő testnedvcserére gondolok, bár valószínűleg épp ezért alakult ki ez a teljesen elfogadott, bár belegondolva, finoman szólva, kissé érdekesnek titulálható szerelemkimutatás. nem, elsősorban azokra az esetekre gondolok, mikor például csokit eszünk, szörpöt iszunk, vagy egyéb intenzív ételszínezéket tartalmazó bármit fogyasztunk. köptél már utána? még undorítóbb volt, mi? nem elég, hogy nyál, még barna/piros/kék stb is. és köptél már fogmosás után? fehér. miért nem undorító? a szádból távozó kis ’csomagban’ ott van a nyálad és a fogkrém. és ez mégis „normális”. egyébként szerintem a nyálban épp az a legszebb – és ez magam számára kvázi definícióként aposztrofált megfogalmazás – hogy önálló élete van. kiköpöd a fogkrémet, és ha utána kicsit megállsz, és lenézel, látod, ahogy szép lassan folydogál lefelé, egészen a lyukig, amibe egy végső határozott mozdulattal behatol. a fehér, sűrű nyálad. ki lehetne fejteni, mire emlékeztet ez, de gondolom nem kell sok fantázia és gondolkodás, hogy titeket is arra emlékeztessen. aztán van ugye az a tény, hogy a szádban van. állandóan. és néha elkezd felgyülemleni. egy profán példaként: ha mondjuk valami számodra nagyon finomat látsz nagyon éhesen. de sok ilyen eset van. és olyankor kezdened kell valamit vele. két lehetőség áll fenn: lenyeled, vagy kiköpöd. érdekes, ezt megint párhuzamba tudnám állítani valami ehhez sokban hasonlóval. de a lényeg nem is a párhuzam, hanem az önálló élet. a nyálad késztet téged tudatos cselekvésre. köpj vagy nyelj! ha egyiket sem teszed, akkor felgyülemlik, és kicsordul, vagy lecsordul, de mindenekelőtt megtelít úgy, hogy már beszélni sem tudsz. késztet. cselekedned kell. és persze nem feledkezhetünk meg a kaja lebontásáról sem. mi kezdi el és hol? a nyál a szádban. nem te, tudatosan, hogy akkor én most lebontom. közöd nincs hozzá. te csak nyomod az arcodba, csócsálod a rántott húst, ő pedig dolgozik. fáradhatatlan. lefogadom egyébként, hogy a nyál nem szereti a rágót. olyan lehet neki, mint Sziszifusznak felgörgetni a sziklát a hegy tetejére, hogy aztán az visszagurulhasson. parancs: bontsd le! nyál: jó!…mit? parancs: ezt! bontsd! nyál: próbálom, de nem megy. parancs: márpedig ezt kell tenned, míg ez a téged körbevevő hústömeg rágózik. ilyenkor sajnálom a nyálat. és hogy még egy példát hozzak a nyál önálló életűként való aposztrofálására, illetve a félig-meddig undorodásmentes megnyilvánulására, felteszem a kérdést: mi a helyzet az ökörnyállal? tudjátok, ami tavasszal illetve nyáron szálldogál a levegőben. olyan, mint egy pókháló. de nem: az ökörnyál! jó, persze undorító, mert rádragad meg izé meg fujj, ugyanakkor a név teljes mértékben elfogadott. ökörnyál. és ez miért? valaki csak elnevezte ezt is. miért pont így? az ökörnek ilyen sokat lóg ki a nyála a szája szélén? ezt most komolyan kérdezem. nem nagyon láttam még ökröt, és ha láttam is, akkor sem ezt figyeltem. ezek szerint van valaki, aki úgy aposztrofálja az ökröt, hogy az az állat, akinek nyál lóg a szája szélén? akkor a kutyám is ökör néha. vagy ő azért nem, mert neki csak néha? ennyi különbözteti meg az ökörtől a kedves névalkotó szerint? Titusz nevében kikérem magamnak. senki ne hasonlítgasson egy labradort egy ökörhöz. azért van különbség. de akkor miért ökörnyál? ismétlem magam: önálló élete van. igaz, a szél adja meg a kezdő löketet neki – mint ahogy mi a nyálunknak a szánkkal – de onnantól fogva, hogy elindult, megy és tapad és ragad és száll és szakad és kapcsolódik és megpihen és megáll. él.