1. Arról van szó, hogy a nemzeti szót vagy jelölőt lefoglalta egy párt. Mondhatjuk durvábban is: a nemzetet, a nemzet testét egész egyszerűen elfoglalták, alávetették, megerőszakolták. A hatalom azt állítja, hogy ez maga a nemzeti szabadság, a nemzeti méltóság visszaszerzése. Ezt nem fogadjuk el. Ők „megvédik” a nemzetet, miközben birtokolni akarják, ahogyan ők a nőket szokták. Védd meg, hogy aztán te alázhasd meg, te legyél úr fölötte – így gondolkodnak.

2. Ez a párt egyre inkább azonos magával az állammal, az államhatalmi renddel. Így ez a párt igényt tart arra is, hogy mindazt kisajátítsa, ami népi, ami magyar, ami a magyar kultúra sajátos nyelvének, gondolkodásmódjának, történelmének és földrajzának, testének jegyeit viseli magán.

3. Nem fogunk tudni szembeszállni a nemzeti jelölő hegemóniájával addig, amíg a népek testvériségét vagy a partikuláris identitások létjogát állítjuk mindezzel szembe. Ehelyett saját jegyeink, saját (akár testi) vonásaink diszlokációját, szabálytalanságait kell megerősítenünk. A hájast és a véznát, a cigányt, a sárgát, a fehéret, a feketét, a zsidót, a magyart, a félbarnát, a szőkét, a rasztát, a vékony, gyér hajszálat, a rekedt hangot, a hajlott hátat, a testszagot, a lapos vagy nagy orrot, a csontot és a zsírt, stb.

4. Hisz mi a nemzet? Testek tömege, „nemzettest”. Arcok és ráncok, hátak és hasak, lábak és kezek, szemek és fülek, agyak, lelkek, vesék, szívek, nemi szervek, bokák, sebek és anyajegyek. Rengeteg helyi szín, melyek érintik egymást, melyeknek tónusába mindig belejátszik több más helyi szín is, melyeket lehetetlen egyetlen név alá besorolni. Tiltakozás az ilyen besorolások nyelvi erőszakjával szemben.

5. Egy család nem nemzetgazdasági mutató, hanem helyi színekből létrejövő festmény. A gyermek a szülők gyermeke, de sohasem egészen olyan, mint a szülei. Nem tulajdon, nem szolga, nem utód, nem rész az egészben. A helyi szín nem vezethető le az összképből.

6. Partes extra partes: külsőleg, a bőrömön, a hangomon, a testemen keresztül érintkezésben más helyi színekkel. Érintés van, nem függés. Nem vagyok jobb, sem rosszabb másoknál, közöttük élek, tetteim nem csak rám vannak hatással. Tetteim, gondolataim, szavaim következménye vagyok.

7. Azt mondom, végtelen számú helyi színből létrejövő véges konfiguráció vagyok: test, itt és most. Én vagyok a táj, magyar vagyok és cigány, szlovák és román és cigány és zsidó és szerb, és sumer és dák és helyettesíthetetlen. Több vagyok, mint ami látszik belőlem, több vagyok, mint amit én tudok magamról. Magyar, igen, ez az egyik helyi színem. Például a heg mellett, mit a szemem fölött hordok. Partes extra partes.

8. A helyi szín valami népi inkább, nem pedig nemzeti. A népi kevesebb és több, mint a nemzeti. És semmiképpen sem „népies”, ami ma nem jelent többet, mint a nemzetileg kisajátított, elfoglalt, megerőszakolt, nemzeti ruhába öltöztetett szegényt, akit esetleg még pénzelnek is. Nem vagyok turistalátványosság, személy vagyok, létem személyes, csak én élhetem át a saját létezésemet. Nincs köze semmilyen „néppárthoz” sem, a népit senki nem képviselheti, mindenki csak magát képviseli. A népi és a személyes rejtett gazdagságát hirdetem a nemzeti szegénységgel szemben.

9. A nép mi vagyunk: testek, arcok, kifejeződések, bőr- és hangszínek sokasága, egymással érintkezésben lévő testek testvérisége, az egymástól különbözők demokráciája. A nép nem egy test, hanem a helyek sokasága, azon helyeké, ahol mi élünk. Ezeket a helyeket nem szimbolizálja, nem helyettesíti sem a parlament, sem a felavatott szobrok vagy közterek, sem a nemzeti hagyomány kánonja. A nép most van, míg a nemzet csak volt, vagy csak lesz. Vagy sosem volt és sosem lesz.

10. A népi nem a hagyományt jelenti, hanem a hatalom alattit, a hatalom kivetettjét, vagy a hatalom által elfoglaltat és leigázottat. Azt a nyelvtelent is, akinek csak a nemzet nyelvét tanították meg, egy összesség közös nyelvét. Akit így megfosztottak saját személyes népi szólásától, hangjától. Akit a mindenkori hatalom (azaz nem csak a mostani) kifosztott, hogy utána ők ajándékozhassák meg, ők adjanak neki nevet, taszítsák függésbe, hogy majd még tapsoljon is nekik. De népi az is, aki uralkodik, és nem ismeri (f)el saját helyi színeit. Aki a nemzeti tér üres transzcendenciájában és sivatagában bolyong, aki kitagadta magát a népiből, aki nem éli meg testvériségét az anyagokkal, a testekkel.

11. A népi nyelv populáris, melynek használatával valóban, a hétköznapok szintjén próbáljuk meg ténylegesen megérteni egymást. Semmivel sem egyszerűbb nyelv ez, mint bármely költészet. Alkalmi és szubjektív hűségre kötelező megértés ez, mely szöges ellentéte a nemzeti konszenzusnak és együttműködésnek. Mindig újra kell kezdeni, nem foglalható szabályokba. Olyan zene és tánc, mely váratlan késztetésként tör elő a testből. Tudás és tartalék, melyről mi sem gondoltuk volna, hogy a birtokában vagyunk, hogy ott van a testünkben. Nem vetem meg a szabályokat általában, de lokális tónusok nélkül értelmetlen és üres minden szabály, s pusztán csak a hatalom hieroglifája, elvontság, elidegenedés. Ellenben a testem az, ami eleve valami közös, amely nem létezhet egymagában.

12. Bár mást állít magáról, a nemzeti jelölő valójában pogány, nem keresztény. A keresztény tanítás egyetemességét pusztán mint a nemzeti hagyomány részét, mint egyik részleges alkotóelemét képes fölismerni. A nemzetit fölérendeli a kereszténynek, nincs tudomása az egyetemesről. Emlékeztetek arra, hogy Pál apostol tanítása ezzel épp ellentétes irányba halad: a nemzeti partikularitásokat mint történelmi meghatározottságokat meghagyva egy azokon messze túlnyúló ígéretet tanúsít: „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő: mert mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal, 3, 28.)

Összefoglalva: az egységesítő/cenzúrázó nemzeti szimbolikával szemben testi jegyeink, a helyi színek, szubjektivitásunk és egyediségünk megerősítése; a homogenizáló nemzeti retorikával szemben a populáris (ám nem populista), népi nyelvek, szólások gazdagsága és váratlan ereje; a kereszténységnek a nemzeti hagyományra való leszűkítésével szemben a páli tanítás szigorú egyetemessége — ez a mi politikánk, partes extra partes, népi testek egyetemességének politikája.