Ma reggel a
buszon történt ez, épp lekapcsolták
az utcán a körtéket, és nekem meg
egyetlen koszos könyv sem volt
a kezemben, hogy megöntözzem
a szikkadt velőt, mint dögletes bazsarózsát
a kalickában, az üvegház szépen frissre
nyírt többi finnyás gazai között,
ezen a büdösben hintázó reggelen
Hamvas Béla, Michel Foucault
vagy Ady Endre zsibbasztó gondolataiban
megfürödni, na erre nem volt
alkalmam, és abban
a kialvatlan, pokoli, kopasz csöndben
a saját koponyám ütemét hallgattam
csak, ahogy az aszfalton reszkető
busz az üveghez veri és közben kiabált
hogy valami, valami, amikor semmi sem
zsibbasztott, semmi, és a napsugár
szűrő nélkül döfte át a halántékom,
ilyenkor izzasztó pokoli
csönd van, és mint mikor az éhezőnek
gyomra magát emészti fel,
nem tudtam, még mivel
tömjem a porzó tekervényt, és a fejem
motorban pattogó kavics hangját adta még,
de adja csak, engem nem zavar, én
mondom: heroin egyenlő Foucault egyenlő
történelmi érdeklődés egyenlő ölbe szorított
kiskutya, hát tényleg milyen profán az, hogy
pont az unalmat
nem lehet megsimogatni.

képek: Jiwoon Pak