Nacionalizmus az avantgárd nyelvén

Nacionalizmus az avantgárd nyelvén (Tormay Cécile és Kassák Lajos)

 

 

 Az I. világháborút és az azt követő magyar vonatkozásban embert és környezetét, valamint a nemzeti identitást makro- és mikroszinten egyaránt lényegében átformáló országkataklizmát poétáinknak nem sikerült olyan egzakt dinamizmussal megénekelniük, egy viszonylagosan egységes és működőképes irodalmi kánon számára feldolgozniuk művészetükben, mint ahogyan azt a XIX. század folyamán Petőfi, Arany, Jókai, vagy Vörösmarty képesek voltak az 1848-49-es eseményekkel kapcsolatban. Kuncz Aladár Fekete kolostora, Kassák Lajos Máglyák énekelnek c. költeménye, Szabó Dezső Elsodort faluja, Tormay Cécile Bujdosó könyve mind nagy elfeledettjei az irodalmunknak. Hol található az a töréspont a magyar közéletben és a poétikában egyaránt, amely minden igyekezete ellenére sem tudta a Trianon okozta sokkot feldolgozni az úgymond „magyar lélek” számára? A nemzet testével együtt töretett meg a magyar szellem is? Mi a különbség a kuruc-labanc és a vörös és fehér ellentét között?

  Tormay Cécile Bujdosó könyvét, ezt a kétségkívül létező és napjainkban intenzíven előtérbe kívánkozó irodalomtörténeti anomáliát, Alexa Károly egyfajta „anti-eposzként”[1] aposztrofálja, az „eposz” meghatározást pedig kulcsfontosságúnak tarthatjuk, ha a Bujdosó könyvet összevetjük, a „vörös” oldal leghíresebb kortárs, a Tanácsköztársaság eseményeit feldolgozó irodalmi művével, Kassák Lajos „Máglyák énekelnek” című alkotásával. Irodalmunk e két alkotása tartalmazza a legkoncentráltabban, e rövid ám kétségkívül jelentős és zavaros kor szubjektív dokumentumait. G. Komoróczy Emőke kiváló tanulmányában[2] az eposzi kellékek ismérvei mentén elemzi Kassák művét, amely mint látni fogjuk számtalan ponton hasonlóságot vagy épp tökéletes ellentétet mutat Tormay munkájával. Benkő Krisztián a Bujdosó könyv vonatkozásában már felhívta a figyelmet a hasonlóságra Kassák „Plakát” című verse és Tormay írói stílusa között,[3] a költői vizuális eszközök, az antropomorfizmus, mint poetikai eszköz alkalmazásának alapján. Kassák Lajos munkássága a Bujdosó könyv összefüggésében több nézőpontból is vizsgálatra érdemes. Kassák már költői pályafutása kezdetétől[4] hasonló költői képekkel dolgozik, a nyelv túlzott igésítése és a víziókkal teli antropomorfizmus alappillérei versei srukturáltságának. A Bujdosó könyv megjelenésével egy időben, emigrációjában Tormayval gyakorlatilag szinkronban, ő is irodalmi műbe sűríti a Tanácsköztársaság ideje alatt szerzett tapasztalatait.

Mint arra a továbbiakban rávilágítani kívánok, a Bujdosó könyv eseményszerkezete és nyelvi, eszmei motívumai, azon felül, hogy nagyban merítenek akár a 19. század világirodalmából, akár a  középkor haláltáncából, valamint a modernizmus irányzataiból[5], általuk paradox képet festenek a szerző alakjáról, intenciójáról. A Dosztojevszkij műveiből[6] ugyanúgy, mint a magyar romantikából szemezgető, a történelmi témához jól passzoló alkotói minták teremtik meg a regény cselekményének misztikus, transzcendens, kriminalisztikus kohézióját, de a magyar irodalomban Ady Endre nevével fémjelzett szimbolizmus[7] vegyül bele a rémlátomásokkal teletűzdelt tárgyi világ megalkotásába. Ha Arany személyében a romantika[8], Adyéban pedig a modernizmus potenciálját akarjuk láttatni, bátran állíthatjuk: Valóban a mű hősnője a magyar irodalomtörténet nagy romantikusaira emlékeztető patriotizmussal száll szembe az országot fenyegető képzelt-valós, szinte földöntúli erőkkel. Ám a világháború előtti társadalmi pozícióját megőrizni kívánva, az uralkodó osztállyal szimpatizáns identitása, a háború előtti Nyugat-Európát keresztül-kasul bejáró finom úri hölgy tagadhatatlan haladó szellemű, mondhatni avantgárd temperamentuma fűszerezi a Bujdosó könyv nyelvi eszköztárát.

   Így olvad össze e két nagy stílusirányzat művében, amelyekből a következőkben a modernhez, főként a szimbolizmushoz (de, mint látni fogjuk a magyar avantgárdhoz is) köthető irodalmi jegyekhez próbálunk, főként a tájábrázolás szemszögéből közelíteni. Az Ady képekre emlékeztető metaforák (fekete és vörös színek, valamint a köd, a kísérteties környezet szerepeltetése)[9] leginkább a külvilágra kivetülő Tormay belső, irányíthatatlan félelmeinek ábrázolásában érhetőek nyomon. A személyét körülvevő objektumok a mű végéig szinte együtt élnek és mozognak a napló szerzőjének hangulatával. Különösen hatásos atmoszférát tud teremteni, ez a többnyire megszemélyesítések halmozásával megszerkesztett írói antropomorfizmus a könyv azon jeleneteinél, amelyek a zaklatottságot, menekülési kényszert vagy a pszichózis valóságtól elszakító hatását kívánják ábrázolni.

     E megoldás a proletárdiktatúra kitörése után vidékre kényszerülő főhősnőnk vasúton történő menekülésének epizódjánál él a legelevenebben a szövegben. Rövid, tömör mondatszerkesztéssel még zaklatottabbá téve az eseményeket az olvasó szinte együtt zakatol a vonattal és együtt bújik meg a körözött írónővel, ahol minden élő, de élettelen tekintet is (pl. „Egy raktárépület benézett és elmaradt”[10]) őt üldözi. A Tormay-kortársak közül leginkább a „gyűlölt” ellenség Kassák Lajos munkái között találunk hasonló sorokat, példának okáért érdemes összevetni az 1922-es A ló meghal, a madarak kirepülnek című költemény tájábrázolásával: „a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott”, vagy „a város rohant mellettünk, ide-oda forgott és néha fölágaskodott”. Az írónő az április 30-i bejegyzésben[11] meg is említi Kassák „elvtársat”, mint a „Ma”, folyóirat főszerkesztőjét, sőt egy versét le is jegyzi a naplóba, különös módon nem politikai töltetűt (bár a verset kommentálva ideológiai kérdést csinál belőle), hanem az éppen a tavasz csodáinak gyönyörködésében elmerülő, az udvaron leledző Tormay hangulatához illő, természetet magasztaló költeményt. A rendkívül látomásos, szubjektív eposzi méreteket öltő Máglyák énekelnek[12] (1920) című verses költeményt, mint már említettem akár a Bujdosó könyv ellenpárjaként is aposztrofálhatnánk. Amíg a Bujdosó könyv heves együttérzést igyekszik támasztani a hagyományaiban élő, arisztokratikus értékrendű, konzervatív Magyarország iránt, addig Kassák műve a hétköznapi magyar „szegény ember”, vagy pontosabban fogalmazva proletár és a szabadgondolkodó értelmiség háborús tapasztalatait, kimerültségét, sokkját vetíti elénk (amelynek kicsúcsosodása a demokratikus forradalom) rendkívül szuggesztív erővel. Kassák műve explicit szubjektív, történeti tapasztalatokat interpretáló alkotássá válik a bravúros költői képek előtérbe helyezésével, amíg a Bujdosó könyvnek a magyarországi eseményeket jegyző már-már a krónikákat idéző hangvételébe beleszorítva csak óvatosan bontakozik ki vagy bújik meg Tormay művészi zsenije. A szimbolista-expresszionista képeket gyakran nem is érzékeli az olvasó, a „nevén nevezett” politikusok, közéleti személyiségek cselekedetei, a rémhírek és uszító „pletykák”, gyakran tényként elénk tárva (ráadásul pártpolitikai szinten jobb oldali nézeteket markánsan tartó szemszögből) megőrzik a realitás, a napló életszerű érzetét[13] a befogadó számára, a könyv művészi értéke marginálissá válik. Tormay eléri, hogy a Bujdosó könyv olvasója az eseményekre koncentráljon, saját igazát ráerőszakolva a befogadóra és a mondatokból áradó démonikus harag a cselekményszálak alatt burkoltan fusson a költői képek véráramával. Ezért érezzük Tormay Cécile visszaemlékezését, Kassák Lajoséval ellentétben, politikai propagandának, vagy történetileg „hiteles naplónak”. A Máglyák énekelnek látomásos, a társadalmi és irodalmi hagyományokat felrúgó avantgárd szemlélete, az anonimitás megőrzésével a figurák szimbolikussá gyúrásával (amelyben senkinek nincs konkrét személyneve, kizárólag szimbolikus, jelzésértékű, pl. szakállas ember, púpos, stb.) zárja el magát az erőszakos szélsőségektől. Ugyanakkor műve, hasonlóan Tormayéhoz nagy hangsúlyt helyez a forradalmárok testi hibáira, G. Komróczy Emőkét idézve: „Nem lehet véletlen, hogy a forradalmi eseményeket irányító figurái testileg (s részben lelkileg is!) “hibásak”: nyomorékok (a szakállas ember mankóval jár, mert egy tüntetésen megsebesült; a “szellemi elitet” képviselő diák pedig púpos, és ő a forradalmi terror legfontosabb “eszköze”,[14]” Szabó Lőrinc Nyugatban megjelent korabeli kritikájában (1921) a Máglyák énekelnek-ről a következőket írja: „Nem baj, hogy Kassák könyve politizál. Az az eszme, melynek szolgája és vezére, elég hatalmas ahhoz, hogy termékenyítőleg hathasson egy művész agyában. És nem a tárgy a fontos.”[15] Kassák Lajost nem kívánom felmenteni kommunista-töltetű ideológiájának, valamint a Tanácsköztársaságban vállalt szerepének terhe alól, de tény, hogy alkotásában a politizálás csak eszköz amelyben a művész kiteljesedik és nem cél, melyben az író funkcionálisan alárendelődik a témának, mint a Bujdosó könyv esetében. Az eddigiekben felsorolt, látszólag egymásnak feszülő ellentétek sorozata után vegyük szemügyre, a még inkább szemet szúró egyezéseket a két műben. Ami a Bujdosó könyv avanrgard vonatkozásait illeti, még inkább hangsúlyosnak bizonyulnak, ha összevetjük Kassák nyelvi eszközeivel. Az Ady költészetéből származtatott gyakorta előforduló színek, mint a vörös, fekete stb. Kassák művében is kiemelt szerepet kapnak és ismétlődnek: „Egy megszállott kamasz földadogta a lelkét: Vörös! Vörös! Vörös!”[16], vagy „S a csöndben elveszett minden, mint egy fekete veremben”.[17] De a vizonárius, horrorisztikus, démonikus képiség szintúgy tetten érhető: „bankdemokráciát vásároltak maguknak a disznófejű zsidók”[18], vagy: „ A város fertőző nyavalyába esett és éhes embereket zabált”[19]. A forradalom mindkét narrációban egyfajta halottjárás, ahol a város, a perszonalizációs költői képekkel önálló életet él.[20] A kereszténység motívumai gyakorta visszatérő elemei a textusnak, de többnyire parodisztikus szemszögből közelítenek és gúnyt űznek Tormay táborából, (különös, de a két szerző egymáshoz nagyon hasonlító költői képekkel támadja ellenfelét[21]) de Mária, valamint Krisztus számtalan aspektusban megtalálható a mű elejétől a végéig[22]. A haláltánc[23] szerepeltetése is ismerős lehet a Bujdosó könyvből, valamint a fő ellenség karakterének animális jellege: „Egy félbolond novellista (..) farkastorokkal összeordította a parasztokat”[24] írja Kassák Szabó Dezsőről[25], akiben a kezdetekkor pártfogóját és levelezőpartnerét tisztelhette és akivel művészetről alkotott képük egészen a háborúig egyezett. Ördögi alakja összefügg, különösen ami a farkastorkot illeti, a Tormay-féle Károlyi Mihály ábrázolással.   A Bujdosó könyvben is gyakorlatilag minden jelentős karakter szimbolikus, Tisza István Jézusra, Károlyi az ördögre hajaz, a zsidóság démonikusra pingált alakja (a nemzetek között meghalni elfelejtő vénember), szinte emberi személyiségjegyek nélkül garázdálkodja végig az országot. A bujdosó-szimbólum megszámlálhatatlan történésben, gondolatban és személyben jelenik meg. Jó példa erre gróf Mikes János püspöknek az elfogatásáról szóló naplóbejegyzés. Az írónő ebben párhuzamot állít, korábbi történelmi események szereplőivel, tetteik, karaktereik alapján párosítja össze őket: „Volt egyszer egy érsek, ott lenn Kalocsán, a székesegyházban szent misézőt is hiába várták hívei…. De szelleme nem halt meg. Bujdosva jár a magyar histórián át, el-eltűnt, újra jött. Mikes Jánosnak hívják őt manapság”.[26] A művek szerkesztettsége is hasonlóságot mutat, mindkét alkotás rendelkezik előszóval, amelyből kiviláglik, hogy Kassák célja nem a politizálás, ellentétben Tormay „Útravaló írásával”[27] hanem elsősorban a művészet. „Az új költőknek ajánlom” írja az első sorban, valamint az őszirózsa, mint halál motívum, már itt megjelenik: „fekszenek ma vérző nagy rózsákkal a homlokukon”. Azonban fontos axiómának tekintem, hogy az elvakult és a szabadságért bármire kész, avantgárd, szocialista szellem, ugyanolyan veszélyes túlkapásokba bocsátkozik, mint Tormay Cécile. A hazáért való önfeláldozásról szónokolni, semmivel sem veszélyesebb, mint ugyanezt megtenni a szabadság szelleméért. „Mert aki élni akar, az merjen meghalni is az életért!”[28] adja a következő szavakat a púpos diák szájába, de a továbbiakban  saját maga narrálásában is tesz hasonló kijelentéseket: „Utolsó leheletünkig a proletariátusért!”[29]. A máglyák énekelnek kulcsszava elsősorban (akár a Bujdosó könyvben a bujdosás)  a „vándorlás”, különös ízt ad a befogadónak és az ellentétét a Bujdosó könyvvel csak növeli, ha összevetjük Prohászka Lajos nemzetkarakterológiai művével a „A vándor és a bujdosó” című alkotással (1935). Már az első mondatban találkozunk a szimbólummal: „Milyen vándorok vándorolnak!”[30], Kassáknál, feltehetőleg a futurizmus, a dinamika, a mozgás iránti vonzalom az amely a „vándorlás”, vagy még inkább a „csavargás” szimbolikáját, mint a költő ihletőjét és sajátja megjeleníti. Tormaynál ez a motívum, kizárólag a már idézett vonatutazás leírásánál érhető nyomon. A bujdosó szimbólum ugyanakkor a Máglyák énekelnek látomásaiban is funkcionál, ráadásul a jobb oldalt, mint fenyegető erő beemelését a szövegbe működteti: „Mindenki a bujdosó királyról beszélt”[31], illetve: „Az erdőben néhány bujkáló katona közös akarattal lenyelte a vörös zászlót”[32]. Amíg a Bujdosó könyv az anyai karba való visszabújással, a hazatéréssel végződik, addig Kassák költeménye ezen a ponton veszi kezdetét. A találkozás Kassáknál is egyfajta szakrális jelleget hordoz: „Egy házat megglóriázott a nap”[33], az anya megálmodja gyermeke hazajövetelét, főhőse, a szakállas ember krisztusi attribútumokkal van felruházva[34], míg édesanyja[35] Máriára hasonlít. A szocializmus emberének születését szemléltetik e sorok, a háborúból hazatért, megöregedett és meggyötört férfiét, aki mégsem adja fel, hanem új világot, új emberképet kovácsol magának.[36] Ennek megfelelően a mű végkifejlete, a Tanácsköztársaság bukása, egyfajta szétszóródás és az újraegyesülés ígérete: „s holnap összetalálkozunk minden szétkergetett testvérünkkel az igazságban.”[37] A fentiekben elemzett két mű kiválóan példázza, hogy az 1918-as, 19-es eseményeket illetőleg neves alkotóink interpretációi között mily’ ellentmondások feszülnek, s veszélyes politikai töltetük miatt miképpen válik kínossá diskurzust folytatni róluk külön-külön egyaránt és még inkább ha kísérletet teszünk összehasonlításukra. Egyetlen dolog mutat mégis tökéletes egyezést művükben, Tormay és Kassák alakja, a korszellem rájuk és művészetükre gyakorolt hatásában, magas írói kvalitásukban, haladó szellemű nyelvi kifejezéseikben, a nyelv alkalmazásának, megformálásának mikéntjében ér össze.

 



[1]    „Hősének helyett, alvilági kalauz” Alexa Károly, Kánon, érték, idő, Életünk, 2012/5, 70.

[2]    G. Komróczy Emőke, Kassák és a magyar avantgárd mozgalom, http://mek.oszk.hu/01300/01372/01372.pdf , 2012,

[3]    „a költő Plakát című avantgard költeményének „A házak bő garattal öblítik a csendet” sorában maga is él a szájjal ellátott ház antropomorfizmusával” Benkő Krisztián, Propaganda, dokumentarizmus, esztétikum, Életünk, 2012/4, 59.

[4]
      vö., Grendel Lajos, A modern magyar irodalom története, Pozsony, Kalligram, 2010, 172-175.

 

[5]    vö., Bánki Éva, Tormay és Dosztojevszkij, http://ujnautilus.info/tormay-es-dosztojevszkij/ , György Imre, Tromay Cécile Bujdosó könyve az Arany János-i nagyepika és balladaköltészet tükrében, http://ujnautilus.info/tormay-cecile-bujdoso-konyve-az-arany-janos-i-nagyepika-es-balladakolteszet-tukreben/  , 2012. 11. 21. 17:03

[6]
      BÁNKI, Tormay és Dosztojevszkij, i. m.

 

[7]
      „(..) nevezhetjük expresszionistának is, ám én erősebbnek érzem a romantikus és szimbolikus versnyelvvel való rokonságot…fantáziája rokon a nagy ellenség, Ady Endre látomásos költészetével is.” Bánki Éva, Lobogó sötétség, Múltunk, 2008/2, 97.

 

[8]    Az Arany János és Tromay Cécile között fellelhető ekvivalencia kérdésével bővebben foglalkozom a fentiekben említett tanulmányban, György,  Tromay Cécile Bujdosó könyve az Arany János-i nagyepika és balladaköltészet tükrében, i. m.

[9]
      Balla Csenge, Metaforikus nyelvhasználat Tormay Cécile Bujdosó könyv című regényében, Károly

      Gáspár Református Egyetem BTK, 2009, kézirat, 14.

 

[10]
       Tormay Cécile, Bujdosó könyv, Bp., Gede Testvérek Bt., 2003, 286. Hivatkozásaim a továbbiakban erre a kiadásra vonatkoznak

 

[11]
       Uo., 366.

 

[12]
       Máglyák énekelnek = Kassák Lajos összes versei, I., Magvető Könyvkiadó, 1970, Hivatkozásaim a továbbiakban erre a kiadásra vonatkoznak

 

[13]
       Amikor Tormay Cécile naplót szerkesztett, a műfajjal azt mondta: „ez az igazság”. Pedig csak ennyit mondhatott volna: „ez az én egyszemélyes igazságom megszerkesztése” Szigeti Csaba, Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja, http://www.forrasfolyoirat.hu/1105/szigeti.pdf , 2012. 10. 21.

 

[14]  G. Komoróczy, i. m.

[15]
      Szabó Lőrinc, Kassák Lajos: Máglyák énekelnek, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00290/08833.htm , 2012. április. 23.

 

[16]
      KASSÁK, i. m., 119.

 

[17]
      Uo., 119.

 

[18]
      Uo., 119.

 

[19]
      Uo., 119.

 

[20]
      „ A város nyöszörgött a bizonytalanságban” Uo., 71.

 

[21]
       „Reggelenként kanálisszájú plakátok bűzlöttek le a falakról: A zsidók keresztény vérben áztatják a lábaikat!”, Uo., 97,

 

[22]
       „Megváltók kezéből kisírták a késeket” Uo., 111., „Jézus vezérelje fivérünket” Uo., 119, „Mária országa fehér liliomkert” Uo., 115.

 

[23]
       Uo., 121.

 

[24]
       Uo., 120.

 

[25]
       „Szabó Dezső az, aki a Tanácsköztársaság leverését követően még a gyanúját is igyekezett eloszlatni annak, hogy a magyar avantgard mozgalomhoz valaha is bármi köze lett volna” , Csaplár Ferenc, Kassák Lajos és Szabó Dezső = Magam törvénye szerint, szerk., Csaplár Ferenc, Múzsák Közművelődési Könyvkiadó, 1987.

 

[26]  Tormay, i., m.,  243.

[27]
       Bár mindkét szerző ügyesen rejtegeti a politikát előszavában, Tormay is inkább a személyes fájdalomra, az élményszerűségre koncentrál, míg Kassák a kultúra álarcába bújik, de a „lelküktől távol állt minden, ami magyar” sor, már magában foglalja a mű eszmei irányultságát, illetve a vád célpontjait. Kassák pedig a halott katonák képnek szerepeltetésével a Tanácsköztársaság résztvevőit, mint áldozatokat mutatja be.

 

 

[28]
       KASSÁK, i. m., 93.

 

[29]
       Uo., 98.

 

[30]
       Uo., 65.

 

[31]
      Uo., 96.

 

[32]
                 Uo., 106.

 

[33]
                 Uo., 65.

 

[34]
                 „ Tudtam! Ó, szentem!”, „Tüskés bizonytalanságkoszorút láttak a feje körül.” Uo., 65.

 

[35]
                  Az anya, mint szimbólum végighalad a textuson, pl.: „S néhány egyenruhás kamasz rózsaszínű pátosszal kezet csókolt az anyjának” Uo., 93.

 

[36]
                 „Dolgozni az emberekkel, az emberért.” Uo., 65.

 

[37]
                 Uo., 126.