Teleszívta magát
a novemberi ég esővel,
homállyal, sértődöttséggel.

Háromszor botlik meg a számban
a nyelvem. Háromszor törik meg,
mint a rágalom. Háromszor fordul vissza
a szél az utcákon. Csak azt akarom mondani
neked – és belekap a kabátomba, nem ereszt.
Hiszen te nem nősz meg, nem éred el, nem leszel jó
semmire. Csak jót akarok, higgy nekem! Körben kivilágított
ablakok vonagló visszfénye. Öntudatos, boldog felnőttek,
táncolnak vagy csak lebegnek; tökéletesek és elérhetetlenek.
A köd erősebb. Szépen, gyengéden elaltatja mindegyiküket.

Marad a november, a hajnali óra és a gyereksírás –
ami mindig távoli, hogy ne zavarjon senkit séta közben.

Mert most már csend legyen, igenis, csend legyen!

Visszaköhög az éjszaka a csecsemőre.

Többé senki sem felesel.

(Agria)

Edvard Munch: The Storm