Mindig menni akartál messzire,
most egy időkapszulában vagy,
ami nem enged még az utcára sem.
Az elrongyolódott zeneszámok
foglya vagy, csak az agyonhallgatott,
ki nem mondott szavak királya,
a fényesre koptatott hazugságoké.
Diszkólámpa a fejed, lábaid még járják,
tested még vonaglik, a zászló még áll,
feszül a basszusgitár. De minek?
Ha a rezgések mögött nincs akarat,
ha a négy fal és a feltépett padló
nem enged le a parkba sétálni.
Mindig messzire akartál menni,
de semmire sem jutottál.
Látod, romokban hever, amit
egykoron életnek hittél, de becsaptad.
Álltattad magad, jön még tavasz
meg jó idő, sörös kupák meg női mellek.
Kihullik a haj, a fog, percenként pereg az idő.
Veled egy hajóban nem utazik senki,
csak az elmúlás. Marad az ajtó bezárva.
Ki ezt írja, becsapta, mert maradni
tovább nem lehetett.

(Illusztráció: VApinx: Falling stars)