Háború és béke

Akhilleusz úgy űzi Hektort, mint a karvaly
Csattog a megrettent örvös galambra,
Még ki-kitér remegőn kivégzője elől,
Úgy menti életét Hektor, Trója fia.
Túl a szélhajlított fügefán s az őrhelyen
Rohannak ki a várkapun mindketten
Egy szekérúton el a kettős forrásig,
Melyből az örvénylő Szkamandrosz buzog –
Egy meleg vizű, gőze száll, mint máglya füstje,
Hűvös hólé a másik, nyárban jeges zápor,
Közelükben a szépkövezésű medencék,
Hol trójai asszonyok és bájos leányaik
Mosták a ragyogó ruhát hajdanán, békés
Mosásnapokon a görög ostrom előtt.

 

Tűzszünet

I.
Saját apjáért keseregve könnyes szemmel
Akhilleusz kézen fogta és odébbtaszította gyengéden
Az agg királyt, de Priamosz odafeküdt a lábához,
És együtt sírtak, míg nyögésük fölverte a házat.

II.
Saját kezébe vette Hektor teteméenk sorsát Akhillész, és
Az agg király kedvéért maga ügyelt rá, hogy jól megmossák, mielőtt
Harci mezbe kiterítik készen, hogy Priamosz elvihesse
Gyolcsba takarva, mint egy ajándékot haza Trójába hajnalhasadáskor.

III.
Miután elverték az éhet, a szomjat, gyönyörrel nézték egymást, mint a szerelmesek,
Akhilleusz termetre akár egy isten, Priamosz még mindig délceg
És telve szárnyas szavakkal, ki előbb így sóhajtott:

IV.
Térdre hullok és megteszem, amit meg kell,
Megcsókolom kezét Akhilleusznak, fiam gyilkosának.

 

A lenszövők

Krisztusnak a fogsora is mennybe szállt:
Egyik lyukas zápfoga üregéből
Sziszeg a szél: örökre odafonják
Kivillant szemfogai a vad éghez.

Megvakít e mosoly ragyogása
És apám műfogsorának emléke,
Melytől csordultig telt a vizespohár:
Buborékot kavart s testén kívül, torz vigyort.

Mikor legyilkolták a tíz lenszövőt,
Az útra estek, mellettük szemüveg,
Pénztárca, aprópénz, fogpótlások:
Vér, ételdarabkák, a kenyér, a bor.

Mielőtt eltemetném apám, még egyszer
Megtörlöm, orrára illesztem cvikkerét,
Pénzzel tömöm meg minden zsebét,
És hűlt szájába csúsztatom műfogsorát.     

Kiss Zsuzsánna fordítása