A Mangó nevet adták neki a tollazata miatt. Hasa alja narancssárga volt, szárnya zöld, a nyaka körül pedig mintha háromszögbe hajtott, kiwi színű kendőt viselt volna. Nem ők voltak a madár első gazdái, egy másik pártól hozták el vidékről, akik egészen szűkszavúak voltak, ha a papagájról esett szó, de jól megkérték az árát, nyolcvanezer forintért bocsátották áruba kedvencüket. Egy percre sem vették ki a ketrecből, azzal együtt adták át az új tulajdonosoknak. Új gazdái igyekeztek megfelelni a madár igényeinek. A szenegáli papagájnak napi tíz órát kell aludnia, de tizennégy a fényigénye, ami nyáron könnyen biztosítható, viszont  télen mesterséges lámpa kell hozzá. A helyiségben, ahol a papagájt tartják, a hőmérsékletnek folyamatosan tizennyolc és harminc fok közé kellett esnie, és fontos az is, hogy ne legyen hirtelen huzat, alacsony páratartalom, vagy hőmérséklet-ingadozás. A szenegáliak különösen szeretnek fürödni, úgyhogy vettek neki egy miniatűr fürdőkádat, amiben zuhany volt és elemről működött.

Hamar rájöttek, hogy madaruk gyors észjárású, már a kocsiban kinyitotta a ketrecajtót, amin egyszerű tolózár volt, le kellett húzódni az útról, hogy elkapják őt. Ezt leszámítva szeretetreméltó kis háziállat volt, remekül utánzott hangokat, fénykardot, autóriasztót és a mosógép sípolását.

Mangó eleinte jól kijött Évivel, de ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább átpártolt Gyurihoz. Órákig ücsörgött a fején és a vállán, kis csőrével finoman csipegette az arcát, csócsálta a haját, míg ő ilyenkor orrával vakargatta a madárka fejét. Bármit is csinált Gyuri, Mangó rajta lógott, repült utána a lakásban, puszika, mondogatta. Amikor Gyuri bedugta a kulcsot a zárba, a madár már önkívületben visított. Este nem volt hajlandó bemenni a ketrecébe, hisztizett. Lefeküdtek hát aludni hárman. Amikor Évi közeledni próbált férjéhez, Mangó megtépte őt, és vadul belecsípett a karjába. Mivel erős volt a csőre, másnap válogatás nélkül legyalult mindent, ami útjába került és a nőhöz tartozott, a hajkeféjét, a kézitáskáját és a mobiltelefonját. Te kurva, rikácsolta.

Mindent magadra veszel, Évi, azt hiszed, minden rólad szól, mondta férje, majd fütyörészett a papagájnak, és az rövid rikkantásokkal tarkított, elnyújtott füttyszóval válaszolt. Csak utánozza a hangokat, fogalma sincs arról, mit beszél. Takarodj, ringyó, nyugtázta a papagáj. Ne túlozzál, Éva, Mangó nem agresszív, nem akar téged kitúrni. Aranyos, jóindulatú kismadár, csak kissé frusztrált. Mangóban valóban volt valami mániává fokozódó frusztráltság, miközben belepottyantott a nő kávéjába.

Gyuri, mivel gondos és jó férj volt, utánaolvasott a jelenségnek. Igyekezett minden tőle telhetőt megtenni. Új kalitkát vásárolt, tágasabbat, kényelmesebbet. Ezt a ketrecet már nem az ablak közelébe akarta helyezni, mint a korábbit, inkább átrendezte nappalit, áthúzogatta a szekrényeket a másik oldalra, és a nagy bőrkanapét is elmozdította a helyéről. A kalitka sehogy sem fért el, ezért Évi mindenes asztalkáját kivitte az erkélyre, ott pont jó helye volt. Új redőnyt szerelt fel, hogy szabályozni tudja a beeső fény mennyiségét. Azt is ellenőriznie kellett, hogy megfelelő legyen a mikorklíma. Előbb beszerzett egy páratartalom mérő készüléket, majd másodszorra is autóba ült a párásító berendezésért. Kicsit keményebben rászólt Évire, akit azon kapott, hogy éjszakára vastag takaróval akarja lefedni a kalitkát. Ettől csak megijedt volna Mangó, összevissza verdesett volna a szárnyával, akár sérülés is lehetett volna belőle. Megkérte a feleségét, hogy legyen türelmes, és egy darabig aludjanak külön.

Mangó valóban jobban érezte magát, mintha kicserélték volna, csak Évi kezdett furcsán viselkedni.

(Illusztráció: Valkó László – Erdőben)