Kaptár-szerű dóm alatt üldözött olvasók
föl-le járnak a folyosón a tudás celláit babrálva –
Méz és gyanta, évek üledéke.
Néhányan hivatásból, mások tudásvágyból,
Néhány azért, mert jobb dolga nincs
Vagy, mert azt reméli, a könyv majd feledteti
Hogy dobol az ördög a fülébe.

Különcök, szellemi kubikosok, csóró tudósok,
Cvikkerben, stílkalapban, romantikus szakállal,
Dajkált hobbijukkal, sorsukkal verve.
Némely nagyon is éber, alszik a másik,
Mint denevér, fonák értékek világán függve,
Födve magát e csöndes, ölmeleg léttel:
Ez a Brit Múzeum olvasóterme.

Kinn a napos lépcsőkön galambok udvarolnak,
Fölhajtva gallérjuk, farkukkal söpörnek,
Vagy napfürdőznek békét keresve.
A totemoszlopok alatt – az ősi terror –
A hatalmas, fodrozott, ion pillérek között
Nehéz állcsontú vagy héja-szerű, idegen arcokból
Szivárog a menekültek torokgóc keserve.

(Kabai Csaba fordítása)