Rendőrautó kanyarodott a jeep elé. Megállást intett.

 – Jó napot kívánok. Gépjármű ellenőrzés. Kérem az útlevelét, jogosítványát, forgalmit, zöld kártyát!

– Mit akar? Mit baszogat? Miért pont engem  állított meg?

– Azért uram, mert az Alma utcából a Városmajor útra szabálytalanul kanyarodott be.

– Én? Mert azt a vén kurvát megelőztem? Minek szarakodott annyit? Az ilyennek már rég a föld alatt kéne lenni, nem autózgatni. Különben is sietek. Vár a csajom.

– A Papírok rendben vannak, de a szabálytalanság miatt meg kell büntetnem. Itt írja alá. Helyben fizet, vagy csekket adjak, uram?

– Mit akar? Hogy fizessek? Fizet a rosseb. A csekket eltépem. Feljelent? Szarok rá. Csak látnám a vénasszony kocsiját, tutti, kiszúrom a kerekeit, hogy rohadna meg az is.

– További jó utat. Ne felejtse el bekapcsolni a biztonsági övet!

– Bunkó zsernyák. Tűnj el! – morogta és gázt adott. Az autó megugrott, de az iskolánál levő piros lámpa ismét megállásra kényszerítette. Megnézte az óráját. A rohadt életbe! – mondta. Ica már rég vár a Mekiben. Jé, ott áll a vénasszony sárga Opelje a kórház előtt. Na lesz neked vén boszorkány! Megemlegeted még ezt.

A lámpa sárgára váltott. Nem várt tovább, felbőgött a motor. Jobb kezével a zsebében turkált. Kereste a kését, amikor az autó oldalán kis ütést érzett. Egy kis piros sapka csapódott a szélvédőre, lecsúszott, fennakadt az ablaktörlőn. Elrántotta a kormányt. Késve. Iskolatáska hevert a földön. Kinyílt, füzetek repültek, színes ceruzák gurultak az útra. Egy kis gyerek véres kézzel kaparta az utca porát, nyöszörögve, falfehéren.