Egy rejtélyes és felkavaró gyilkossággal kezdődik az elsőkötetes Szabó Csongor Péter Rigókő című regénye, hogy aztán a rejtély és félelem a szemünk láttára növekedjék egy egész kisvárost elborító rettegessé és zűrzavarrá, ahol a józan ész, a megszokott tér- és időviszonyok lassan értelmüket vesztik.

A hely:
A magyar kisvárosokat nem kell felfedezni, már Mikszáth Kálmán óta a magyar irodalmi érdeklődés homlokterében állnak (Krúdy, Kosztolányi, Csáth etc.). Ráadásul a magyar irodalmi „kisvárosok” között vannak nagyobbak is, nem feledkezhetünk meg a magyar irodalom Pécs-, Szeged-, Debrecen-regényeiről sem. Egy kisvárosban szinte mindenki ismer mindenkit, de nem élnek egymáshoz olyan nyomasztó közelségben, mint egy faluban. A XX. század második felének popkultúrája vagy az ilyen műfaji hagyományokra (horror, krimi) játszó elbeszélései is lassan felfedezik ezt a településtípust. Hisz egy kisváros „avíttas” viszonyainál semmi sem lehet alkalmasabb egy jó kis nyomozásra vagy borzongásra. Szabó Csongor Péter „Rigókőjét” könnyen el tudjuk helyezni a magyar irodalom szellemi térképén, egy németes kultúrájú, nyugat-magyarországi kisvárosra ismerhetünk benne. De más kortárs krimiszerzők (Baráth Katalin, Hász Róbert) kisvárosaihoz képest „Rigókő” kevésbé karakteres, kevésé plasztikusan ábrázolt hely. Szerintem a regény jobban működött egy valóságos dunántúli kisváros, Sopron vagy Kőszeg bemutatásával.

Az idő:
Szabó Csongor Péter rendszerváltás után játszódó regényében szinte egyetlen szereplő sem foglalkozik a múlttal. Nem találkozunk a Lovecraft-elbeszélésekből ismert amatőr vallástörténészekkel, régiségbúvárokkal, múltkutatókkal. A regény szinte valamennyi szereplője a jelenben él: házasságot tör vagy köt, bulizni jár, sörözni megy, vállalkozik – éli az életét, amely egyébként a legritkábban nyúlik ki a Rigókő határain túli valóságba, mintha a szereplők kényszeresen mindig visszatérnének ide. A város német múltjára a beszélgetésekben szinte semmi nem utal: márpedig ez a múlt ad mélységet és értelmet a városnak, és ez jelent kulcsot az ezoterikus szörnyűségek és a sorozatgyilkosság megfejtéséhez.

A szereplők:
Szabó Csongor Péter montázsszerűen felépített regényében a legkisvárosiasabb karakterek váltogatják egymást: találkozunk, iparosokkal, orvosokkal, tanárokkal, vállalkozókkal, gimnazistákkal (a legjobban kidolgozott talán a helyi pap alakja). Mellék- és főszereplők irdatlan tömegét kell fejben tartanunk, ráadásul egyik arc sem részletesen kidolgozott, a szereplők legszemélyesebb mtivációit alig ismerjük. Talán ennek is köszönhető, hogy nem megoldódnak, hanem „feltárulnak” a rejtélyek – a „kulcs” nem véletlenül az egyik legfontosabb visszatérő motívum. Nem feltétlenül a szereplők tettei, az utánuk való, logikus nyomozás vezetnek a „leleplezedéshez”, és nem is ezek biztosítják  feltétlenül az olvasó figyelmének fenntartását, hanem a szövegben mottóként funkcionáló vers- és dalszövegek. (Vers és próza ilyen kombinációja a regény egyik legeredetibb szerkezeti megoldása és mint a szöveg a bizonyság rá, hihetetlen atmoszféra-teremtő erővel bír.)

A cselekmény:
Egy krimi esetében óvatosnak kell lennünk, a megfejtést nem árulhatjuk el. Szabó Csongor Péter ügyesen variálja a német romantika, lovecrafti horror, a klasszikus detektívtörténet elemeit más, közismert popkulturális utalásokkal (Twin Peaks, a magyar 80-as, 90-es évek dalszövegei), ezekre fűzve fel a mesterien bonyolított történetet. A „kulcsok” a múltban rejtőznek és a dalokban, jövendölésekben, álmokban, miközben a szereplők a jelenben élik kisszerű és mindennapi életüket.  Szabó Csongor Péter első kötete talán még izgalmasabb lenne, ha a szerző nemcsak költőileg (és bűnügyileg) villantaná fel az elfelejtett múltat, hanem hosszabb szövegekben is – vagyis ha a cselekmény egyszerre több idősíkon játszódna.

A megszokott sémákat igen ügyesen variáló, és közben újszerű, eredeti megoldásokkal kísérletező elsőkötet a Rigókő.
Sűrű, nehéz, ígéretes regény.
Úgyhogy várjuk a következőt!

Szabó Csongor Péter: Rigókő
Underground Kiadó. Budapest, 2017.