Így kezdődött
– Mit vacakolsz, Ádony? Told ki a szemét! – bökte oda a vezér tusázó vitézének.
Ádony kitolta. Mind a kettőt. Aztán bután ácsorgott, nem tudta, mit kell csinálni ilyen helyzetben. Ellenfele vinnyogva fetrengett a porban, és haldoklott.
– Hát, kitoltam. – mondta erőtlenül.
– No, akkor menjünk tovább, ma még van egy kolostor felégetnivaló.
– Kiké?
– Mi kiké?
– A kolostor, milyen szerzeté?
– Honnan a túróbol tudjam?
– Hát ha már felégetjük…
– Unom ezt a folytonos akadékoskodást. Ha nem akarsz jönni, itt maradhatsz, megvárhatsz.
– Egyedül mennél?
– Ha te nem jössz, kénytelen leszek.
– No de vezér sereg nélkül?
– Mondhatom, szép kis sereg! Úgy kell könyörögni, hogy valakinek kitold a szemét. Teljesen hasznavehetetlen vagy.
– Kicsit elméláztam közben.
– Na gyere, elmegyünk, felégetjük a kolostort, aztán meghívlak valamire.
– Jó, de nem értem igazán.
– Mit nem értesz?
– Hogy mire jó ez az egész.
– Politika.
– Az meg mi?
– Az, hogy felégetjük a kolostort. Azok ott összecsinálják magukat, és fizetnek.
– Akkor ez tulajdonképpen rablás.
– Politika.
– És kinek fizetnek.
– Enednek és Taksonynak.
– Ki az az Ened, sose hallottam.
– A fejedelem, te tulok.
– Én azt hittem, Taksony…
– Ened.
– És nekünk miért jó, ha nekik fizetnek.
– Ők képviselik az érdekeinket. A tiedet is, Ádony, úgyhogy leszel szíves nyeregbe szállni végre, és felégetni azt a redves kolostort, mert igen hazamehetnékem van már.
– Nincs kedvem a politikához, menj egyedül.
– Jó, de akkor várj meg itt.
– Nem is tudom…
Az ellenfél közben kilehelte a lelkét, és ez mintha még jobban összekuszálta volna Ádony érzéseit. Tépelődött hosszasan. Míg tépelődött, a vezér elgaloppozott felégetni a kolostort.
– Még mindig ugyanúgy nézel magad elé, mint amikor itthagytalak. Alszol, Ádony?
– Hogy ment?
– Gond nélkül. Négy kopasz fejűt levágtam, fáklya a tetőre, azt kész vagyunk. Te mire jutottál?
– Felmondok.
– Mi az hogy felmondasz? Mi vagyunk a déli hadjárat! Észak-Itália, Proensza, Katalúnya meg Leon, vagy mi a bánat. Egy hónapig írtam a pályázatot, mire megkaptuk ezt a megbízást. Nehogy most itthagyj a vége előtt két nappal, mert téged is leváglak, mint azokat a kopaszokat.
– Nem tudsz, én vagyok az erősebb.
– Jó, de akkor is seggberúglak, mi az hogy felmondasz? A testvérem vagy! Egy törzs, egy vér!
– Lehet, hogy letelepszem errefelé. Láttam egy tanyát, szép lány volt a portán, talán felállíthatom a jurtámat.
– Ezek házban laknak, nem jurtában. Te, figyelj ide, nekem te ne akarjál letelepedni. Egy törzs, egy vér. Ne feledd!
– Ezt meséld Enednek.
– Ened ki fog nyírni.
– Akkor Taksonynak.
– Ugyan már, Taksony… Beszélsz marhaságokat. Gondold meg, mi vagyunk a déli hadjárat, északon Lél fut Ügönnyel. Már biztos szétkergették egész Germániát. Ha az Inn völgyében csatlakozunk hozzájuk, mi négyen meghódíthatjuk Bizáncot.
– Nem érdekel.
– Pedig jó üzlet lenne, már arra is kiírták a pályázatot.
– Politika, mi?
– Az. Színtiszta politika. Na gyere, ne kéresd magad!