Alakváltozatok

 

csak az út fogy, meg a társak. hiába
siet a vándor, révbe sose ér. az idő
ráérősen csordogál a két part
között. a diszkófény sebessége

szolnoknál és a kécskei strandon is
ugyanannyi. a mississippi messze
van, az állóvíz: pocsolya. a legszelídebb
hullámok alakváltozatai is – ahogy

megtörik rajtuk a fény – kiszámíthatatlanok.
a folyóra bocsátott papírhajó felborul,
szétázik. a tengerhez, ahová a gyermek
szeretné, nem jut el. látótávolságon belül

elsüllyed. a tegnap lehet, hogy másként
történt, a holnapután nem biztos.
egy számból, ha kivonunk egy másikat,
a különbséget maradéknak nevezzük.

 

Parkok, terek

                                          Tar Sándornak

(Mozi)

ferdén verik a sugarak a délutánt.
a mozi előtt, a kavicsos úton letört
tulipánok; fehér gyöngykavics:
megdermedt kagylóbuborék,
– amit majd felhoz a filmen
a gyöngyhalász. remeg a levegő,
foszladozó fények az utcán, leszakadt
villanydróton csüngő árnyak.
este nem megy senki a parkon át.

 

(Hírek)

szürke, mint a vadgalamb, a csont, a fém,
a kő: háborús szobor. arca, mozdulata
valakié. rózsabokor, a gyerekkor
birsalmaszaga, várakozása. nem maradhat
életben bárki. nyiszlett akác, buszforduló,
kötelező haladási irány. a hőskertben
a szobor ismerős, pedig nincs minden
családban háborús halott. valahol rádió
szól. híreket mondanak.

 

(Vonatok)

csatlakozásra váró közhelyek. nemsokára
húsvét vagy karácsony; virágok, havak
fehérlenek. a padon részegek. időtlen
kedvükben bokrok közé hajítják
a sörösüveget. odavizelnek. a közeli
állomáson hangszóró jelez: jön
vagy megy a vonat. nélkülük múlik el
család, tél és nyár. tőlük hangos
az éjszaka, ha hullani kezd a hó
vagy hársvirág.


(Sétatér)

galambok és lányok. költők eszmékkel,
bevásárlószatyrokkal. menetrend szerinti
korzózás, kiszámított találkozások,
munkanaphoz, hétvégéhez igazodó
véletlenek. lehet újságot olvasni, pénzt;
kutyát sétáltatni, babakocsit tolni,
ismerősökkel beszélgetni, nem ismerni
meg őket, vagy csak ülni és várni, amíg
az embert leszarja egy galamb.

(Fénykép)

levelek árnya fűben árnyékká
összeáll. a sok kis lebbenő
fürgeség az alaktalan tömbbe
belevész. nem az, ami
volt. eggyé lett ágakkal,
törzzsel. a fény előtte megáll,
mögötte árnyék nő – még lányka,
s már benne minden eljövő.
öles fák, kérgek mozaikja,
leveleké: impresszionista
pillanat. beletöröl egy világos
folt, ahogy a mozdulat után száll,
és eltűnik a törzs mögött.
a ruhája volt olyan fehér.

 

(Hinta)

üres, kiszámítható, akár
a férfikor. fából van, szögekből,
kötelekből. bizonyosságból,
hogy szállni fog, mint
a madár. és a madarak
rárepülnek. gesztenyehulláskor
szétpattan rajta a burok.
néha beleül egy lány vagy egy
másik. az évszakok megfestik
hátterét. nem szomorú, nem vidám.
ritkán rátelepszik a macska.
olyankor elkerülik a madarak.

 

(Jenei Gyula: Mintha ugyanaz, AmbooBook, Győr, 2014)

Illusztráció: Zdzislaw Beksinski