Isten Fia a testbe titokban visszajár,
visszaszökik, ezért, hogy a titkos szeretőknek olykor
isteni szépségű gyermekeik születnek,
s ezért, hogy újra és újra minden addiginál színesebb halfajok
alakulnak ki a tenger legsötétebb mélységében,
rejtve az emberi szem elől,
ezért lehet ritmus az egymásutániságból,
részecskék remegéséből fény,
szentek cérnavékony lélegzete emberöltő.

Isten Fia éjszakánként
összefekszik a képzelettel,
de gyönyöre meddő,
s reggel a felejtés síkjára
teríti ki az alvót.

Nem tud a mennybe menni egészen,
nem tud megtörténni a sejtszintű megváltás
az anyaszülte testben.
Örökké az anyag körül ólálkodik,
megszokta az imbolygó képeket,
a láthatárt,
megszokta már az öregedés
egyirányú utcáját is,
megtapasztalta,
hogy az ölelés meleg vizű öböl,
nem akar a végtelenre kihajózni,
hiába énekelnek mást
kar, láb és bőrreceptorok nélküli angyalok.

(Illusztráció: Olbiński Rafał: Uwolnienie)