Kék lomokat szórt szét az ég a réten,

uralni a földet némiképpen.

Nincs árnyék, mindenünnen szembe tűz a nap.

Halkan feslik az elaggott malom,

s ami megkötött volt eddig, szabadon

kószál. A várt lépés elmarad.

Mert kishúgom közeleg a dombon odaát,

vállán újul a megviselt kabát –

egy almaágat himbál: jogarát.

És szól a sötéttel érdekemben.