Csillagok épitik-alkotják főképp a galaxist,
melyek fordúlnak diffúz s hideg gázmediumban.
Száz részecske jut ennek minden bő decijére,
tízszer több atomos hidrógén-fellegeikben,
5 s még százennyi a mólekulafelhők sürüjében:
itt öt Kelvin-fok dermeszti az űrt nyugalomba,
íonizált teret százszor száz Kelvinnek a pokla
forral; csillagköznek a hidrogen adja a nagyját,
egynegyed részért héliumot illetne dicsőség,
10 minden egyéb elem apró részt vállal csak a térből:
csillagszél s szupernóva mi nyújt nehezebb elemeknek
csillagközbeni tért dúsítani egyszerü módot.
Sok hullámhosszat figyelünk meg műszereinkkel,
innen nyert adatokból tudhatjuk, hogy a gázok
15 merre, miként s hogyan oszlanak el a galaxisi térben:
hogyha emisszíós s főképp Hα vonalba
botlasz hullámhosszon, amelyet az emberi szem lát,
tudd hát: íonizáltan hidrogén rejtezik arra;
centinyi hossza azon radióhullámnak, amelynek
20 hőkontínuum-sugarai ugyanerre utalnak,
míg az atomos hidrogen egy színképvonalával,
melynek hossza husz centi és egy (vésd észbe e számot!),
csillagvárosok kűlső részeire deritesz fényt
túl azon, mit szemed lát a galaxisok fénysugarából.
25 Végül az ezredméteres hullámhosszon a CO –
melyet a szénmonoxid molekúlájának is ismersz –
húsz és hat tízezred méternél vonalával
hírnöke H2-nek, sűrű fellegeiknek,
s más molekuláknak, melyek (mint tudhatod azt jól)
30 centruma környékén gyűlnek csillagpoliszoknak,
s tesznek eképp buzgóbban – hadd mondjam e szavakkal:
sűrűbben, tömörebben sokkal, mint atomos gáz.
Fordította: Bogár Ádám Tamás
A fordítás alapjául szolgáló szöveg: Combes, Françoise, Patrick Boissé, Alain Mazure, and Alain Blanchard. Galaxies and Cosmology. Trans. Mark Seymour. Berlin, Heidelberg & New York: Springer Verlag, 1995. 29.