A kórterem dugig volt. Megismer? Válaszoljon, ha tud, és nézzen rám, ha mer. Egy fehér köpenyt láttam elmenni. Szerettem volna visszabújni a bokorba (hogyan mondjam el?). Másnap kiengedtek. A tarkóm még kicsit sajgott, hasfalamból rég kiszedtem az apró lövedéket. A buszpályaudvar viszonylag csendesnek mutatkozott, eltekintve egy maga elé üvöltő férfitól. Szürke hernyókabátja volt, nyitva, alatta fehér póló, a váróban foglalt helyet, tekintete nem evilágra meredt, ordított olykor üvöltés helyett (hogyan mondja el?). Amíg várakoztam, sokat gondolkodtam az előző nap történésein. Nem jutottam túl néhány következményen, ez rossz előjele volt oknyomozásomnak. Az üvöltő ember nylontáskájába nyúlt, majd összevonta magán a kabátot. A buszon ültem már, amikor észrevettem a mozgó szőrpamacsot, amint egy kosárba kerül, mely fekete kendős néni karján pihen. Bármi lehetett. Így hagytam magára a családom, álom.
Valaki megrázta a vádlim. Valaki ül a combomon. Otthon egy idegen helyen, magamévá teszem. Aztán tovább, egyre otthonosabb és egyre idegenebb, a családmérnök és a téves riasztás esete. Aztán a folyóírás szabályozása, a csellengő kukac története. A kis fekete hal jobban tetszett, neki kardja is volt, esetleg szablyája, már nem emlékszem. Egy ezüstszínű halderékszíjon (halövön) lógott, úgy viselte. Újra kinyitom a szemem, de már nem hiszek semmit.
Anyám vallásos, a maga módján. Apám bizalma a teremtő szellemben van. Rögtön tudtam, hogy valami történt. A sziréna megszólalt. Nem lesz semmi gond. Idusa hajolt fölém. Koppinak kutya baja, mondta. Rendbe fogsz jönni. Ezután láttam elmenni a fehér köpenyben, ahogy akkor nem ismertem fel, csak a szavain múlott, más szavakat használt, ki ez a nő egyáltalán? És mi a fészkes fenét keresek egy rendőrautóban, melyet Konti vezet? És?
A sziréna újra megszólalt. Nem zavarta meg bioritmusomat. Most egy kicsit tovább fog tartani, szólt a hang. Emlékezzen rá. Más szavakat használsz, csak ennyit tudtam mondani, mert a kérdés még nem ismertem (hogyan mondjam el?). Aztán lassacskán kikerekedtek napjaim. Egyedül ébredtem, ugyanúgy feküdtem. Kerestem félelmeimet, de azok akkorra, mások örökre eltűntek. A világ urának csengőt akasztottak a nyakába. S ő boldogan tapsolt. Milliók élete forgott kockán. De a csengő jó gazdára talált, viselője nem ismerte a halált, aki ölni ölt, minden mástól rettegett. Boldogan tapsolt.
Dehogy tapsolt, szólt Koppi, levágták a kezét, mert lopott. Az egy másik világ ura volt, mondta Idusa és kedvesen rám mosolygott, aztán hozzátette, nem is tudom, mit mondjak erre Maxim, olyan hihetetlen, amiket itt elmondasz. Várj már anya, hagyd, hogy befejezhesse, üvöltött Koppi. Konti felállt és a konyhába ment. Csinálok addig egy kis vacsorát, dudorászott közben. Szóval? Mi lett a világ urával, ha nem más, minthogy tapsolt, bolondot csináltak belőle, egy idétlen idiótát, és ezt látván, kik hittek benne, azt gondolták, bármit tehetnek vele, ő ugyanolyan lesz, és most, mikor is? Mikor is történik mindez, apa?
Ebben a pillanatban. A tapsoló kéz földre hull, és a vér kifolyik a porba. Aztán pofon vágtam Koppit, pont akkorát sóztam rá, amekkorát Kontinak is szántam. Erre ott áll a légpuskámmal. Hagyod békén a gyereket! Ha még egyszer hozzányúlsz, kést mártok a szívedbe, szörnyű emberek egyike! Maxim Ipocrita. Vesztettél, mondtam. Azután lekevertem neki egyet. Nem ekkor lőtt hasba, hanem amikor azt kérdeztem, miért nem szeretsz? Kontit ez az őrületbe kergette. Egyetlen kérdés. Koppit szintúgy, de őt másként, a maga részéről az egészet színjátéknak fogta fel. Nem lehet tudni, hogyan történt valójában. Világok ütközése az őrláng fényében. Helyhez kötött ember, legyen az akár lelki táj. Kert, ahol ültetni és irtani kell. Dönteni arról, ami marad, és arról, ami megy. Meg kell teremteni a kizárásos alapot. Maradj gyümölcsöző, ezt szerettem volna mondani Koppinak, nyitva volt erre minden alkalom. Teremts alkalmat, szerettem volna, ó Idusa, hogy értsd ezt kimondatlanul.
Nyolc év telt el, talán hét. Mindegy, okosabb nem lettem, ha hibáimból tanultam is, és bár hibákat nap mint nap követek el azóta is. Ostromlom a napot, mikor a történet magához nyúl, hogy egy olyan tett maradjon fedetlen, mely szemérmetlenül is szeplőtelen. Bevehetetlen vagyok. Bolond.
ELISIUM – életemért cserébe felelősséget vállalok. Kóbor gyermekfalkák sintére nem leszek. Törlesztést aprítok, tördelést hárítok, magamra veszem és viszonylag olcsón foganatosítok. A feladat felhatalmazást nyert civil szervezeteknél. A bank emelt, a bank osztott. Az akkorit és a mostot. Amikor Kontit megismertem, már mindenre lőtt. A megálmodott család honvédő háborúja. Ez volt Idusa. És én beleszerettem. Így lehetett csak méltó ellenfelem. Őrültség. Évszakokon átívelő emberi természet. Koppi tudta, de soha nem érett meg arra, hogy el is tudja mondani azt, amiről nekem folyamatosan beszélnem kellett, pedig nem tudtam, hogy micsoda. Koppi tudott rólam. Velem. Velem volt nélkülem.