SZORONGÁS, FORRÓSÁG

 

Nem mozdul. Pedig kaput, szívet,
ajtót és ablakot tárva-nyitva hagy a félelem.
Mehetnék, ha mehetnék. A szél ráül a lelkemre,
nekifut, történik helyettem. De húzz ki
egyetlen szót a bosszú könyvéből!
Érints meg, szólíts a testvérednek!
Megmosom az arcom, és veled megyek.

 

REMÉNY, HITELBE

 

Kínhalált, gyönyört, a levendula
nyugtalan színét, egy lakatlan világvárost,
ami a szemed láttára omlik porrá, gyémántot,
amit a félelem változtat zavaros villanássá,
a legrégibb múltat, ami ott lapul a létigék mélyén…
Tedd meg! Hozd el! Csináld meg! És én majd egyszer…
Én halandó vagyok. Öreg és bizalmatlan.
De te szerelmes.

 

KILENCVENCVÁROS

Még jó, hogy megállt a metró a Keletinél.
Megállt, kimerült, elfogyott – a pénz, az idő,
a lelkesedés. És maradt az előrelátás, az illetékes.
Hogy nincs tovább. Nem érünk el a barlangokhoz,
ahol a földmélyi patakok teleszívják magukat
bűnnel, rettegéssel, és nevet adnak a félelemnek:
Rákos, Kőbánya, Palota.  Sok száz év félig temetett,
elüszkösödött végtagjai. Nyílt város, Budapest!
Tőled tanultam gyűlölni.