MADRIGÁL SANTIAGO VÁROSÁNAK
Esik Santiagóban,
hullnak, szerelmem,
égből fehér kaméliák
napnál fényesebben.
Esik Santiagóban
éjszaka zuhog, s a
füvek és álmok ezüstje
a holdat bevonja.
Nézd a hajléktalan esőt
siránkozik kő- s üvegnek.
Az elveszett szélben nézd csak
árnyát s hamvát tengerednek.
Tengerednek árnya, hamva,
Santiago, napnál is messzebb.
Holnapunk vize elapadt,
remeg, a szívemben reszket.
KÖRMENETI ÉNEK CSÓNAKOS MIASSZONYUNKHOZ
Hej, örvendj, zarándok,
a kis Szűzanyát hogy
csónakába’ látod.
Érkezőben a kicsiny Szűz,
tiszta ezüst feje éke,
négy okkersárga ökör van
fogatolva szekerébe.
A hegyről kristály-galambok
idáig hoztak esőket
A köd halottai holtak
árnyékukkal ködbe nőttek.
Tehenek jámbor szemében
édes arcod ott felejtsed,
köntösödön virág nyisson,
szirmai szemfödeleknek!
Pirkad Galicia hegyén
Galicia hegyfokáról.
s a Szűz csak áll kapujában,
tenger és ház között ámul.
Hej örvendj, zarándok,
a kis Szűzanyát hogy
csónakába’ látod!
A BOLTOSFIÚ DALOCSKÁJA
Buenos Airesen végig
zeng a Río de la Platán
az északi szél dudája,
hideg, szürke nyál az ajkán.
Csóró Ramón de Sismundi!
Az Esmerelda utcán, ott,
te söprögeted a boltot:
polc- s dobozok mocskát, porát.
Gallego-föld hány szülötte
ténfereg itt utcaszerte
álmodozva zöldbe mélyedt
völgyről, mit pampa szegélyzett.
Csóró Ramón de Sismundi!
Hallotta, hogy a víz csacsog
fölrémlett a hold hét ökre
amint a füvet legelte,
s futott ő a víz partjára,
jut a Río de la Pláta
fűzeit s csöndes lovait
fésülgető áradatig.
Kint a parton nem hallotta
gondterhelt zaját a víznek,
szárnyas szavát a dudának
betakarták virág-díszek.
Csóró Ramón de Sismundit,
hol víz ér össze a parttal,
az elfogyó délutánban
befogadta rőt iszapfal.
FOLYÓBA FÚLT FIÚ NOCTURNÓJA
Talpaltunk csöndesülve, hol gázlóvá apadt,
a vízbefúlt legénykét még egyszer látni csak.
Lábaltuk nesztelen a szelek öbleit,
mielőtt elsodorná az ár a tengerig.
Kicsiny sebesült lelke kiáltott sajogva,
körül fenyőtűk és javas-füveknek fodra.
A holdból aláhullt vízpászma teregette
liliomok fényét a csupasz hegyekre.
Árnyékból bontogat hideg és fáradt
ajkára a szél fonnyadt kaméliákat.
Gyertek a rétről, hegyről, társak, rőt hajúak,
a vízbefúlt legénykét még egyszer látni csak!
Gyertek, csúcs és völgy kiket kétes néppé vegyít,
mielőtt elsodorná az ár a tengerig!
Testét a tenger fedik hófehér leplek,
hol a víz vén ökrei jönnek-mennek.
Ó, a Sil-menti fák, micsoda dalba fogtak!
s zöld csörrenés a hold, kis érintése dobnak!
Gyertek, társak, rohanvást, hamar, mindegyik!
Viszi alá az ár immár a tengerig.
A HALOTT ROSALIA CASTRO BÖLCSŐDALA
Ébredj, szólok kedvesemre,
a kakasok is a napot keltik egyre!
Kedveseim biztatom serkenésre,
szél bőg elveszetten, mint egy tehénke!
Eke ekéhez érkezik
Santiagótól Betlehemig.
Betlehemtől Santiagóig
csónakban angyal álmodik.
A csónak ezüst, könnyű, szállhat,
s véle Galicia: mennyi bánat.
Fekszik Galicia elhever
búsan gondűző füveivel.
Fű lepte ágy takargat,
sötét forrását rejti hajadnak.
Hajad vizekre kiröppen
felhők galambfészkére éppen.
Ébredj, szólok kedvesemre,
a kakasok a napot keltik egyre!
Kedveseim biztatom serkenésre,
szél bőg elveszetten, mint egy tehénke!
HOLD-TÁNC SANTIAGO FÖLÖTT
Nézd, hátasán sápadt lovag!
Nézd testét, a meggyötörtet!
A hold, nem más, csak a hold!
A holtak birtokán csörtet.
Tört tagjain feketülnek
árnyék-szörnyek s falka-szörnyek.
Anya: a hold járja, táncol
a hold, s a sírlankák nőnek.
Kő-deresére ki pillant
kapujából álom-képnek?
Pára-zománc szemembe ha
ki néz: mélyére a ködnek.
A hold, egyedül, nem más
keríti sírral a földet.
Hagyj ágyamon aranyával
virágnak, ha halál szöktet!
Anya: a hold a halmokon
ropja, holtaké e szöglet.
Lányom, jaj, fehér páraként
hív az ég, csal egyre följebb!
Nem a levegőég foszlat
holddal járják halmok, völgyek
Mi zúdul? milyen ökör bőg?
panaszosan mért pörölnek?
Anya: a tánc és a hold az:
cinteremben ejtőzőknek.
Ugye a hold? Ugye, a hold?
Rá rekettyés szirmot pörget,
s koronázva, lejtve járja
a hold a sírkerti földet.
Botár Attila fordításai