Milyen lehet a kilátás egy vakablakon keresztül? A létezés Mitracsek úr számára olyannyira szűkre szabott keretek között zajlik, mint amennyire széles kilátás nyílhat egy vakablakon keresztül a külvilágra – derengett a válasz a tudatom alatt. Ki ez a személy, és hogyan kerül a történetébe Édes Anna? A válasz Lengyel János elbeszéléskötetében, a szavak mögé rejtett mondanivalóban keresendő.

 

A kötet elbeszélései négy témakör szerint különíthetőek el. Az elsőbe sorolhatóak azok a történetek, melyek egyszerre hétköznapi és abszurd keretek között zajlanak, Az erdő titka című elbeszélésben a főszereplő megcsalja, majd meggyilkolja a feleségét. Csalással és csalódással a legtöbben találkozunk, azonban a történetbeli férj elrejti felesége testét az erdőben. A férj egy idő után elbizonytalanodik abban, hogy a feleségét elég mélyre temette-e. Éjszaka az erdőbe siet, ahol megcsúszik, és súlyos fejsérülést szerez. Néhány nappal később holtan találnak rá a vadászok.

 

Lengyel János kötetében olyan elbeszélések is helyet kaptak, melyek eseményei leginkább egy akciófilm történéseihez hasonlítanak: Az autólopás címűben a férj a feleség holttestét gépkocsija csomagtartójában, egy bőröndben rejti el. Azonban a járművet ellopják, és ekkor elkezdődik egy újabb történet. Megismerve a tolvaj belső vívódásait, még akár rokonszenvet is érezhetünk iránta, ugyanis a tolvaj gondolatban saját anyagi helyzetének javulásáról vizionál. Váratlanul leállítják a rendőrök, az elbeszélés itt ér véget. Az író az olvasó képzeletére bízza a történet folytatását.

 

A könyvön belül a második csoportba sorolhatóak azok az írásokat, melyek központi alakja a kéretlenül megkapott, jelentéktelen ember szerepkörének elhagyására törekszik. A hősök azon töprengenek, miképpen vett az élete helytelen irányú fordulatot, és a kitörési lehetőségeken elmélkednek. Az Okkal oktalan című szöveg szereplője végül egy gyilkosság révén válik ki a tömegből. Az Egy nem hétköznapi ember című elbeszélés főszereplője a jóslás képességével rendelkezik: „Reszkető kézzel nyúltam a whiskys üveg után, mire az önmagától elindult a kezem felé.” (87.) Az idézett mondat azt is mutatja, hogy a különleges képességekkel rendelkező hős is abba a gödörbe kerül, melyből átlagos társai sem menekülnek. Erre a jelenségre lehet másik példa:„Z. világéletében kannás borba igyekezett fojtani nyomorát. Nemrég nyert a lottón, azóta whiskyt vedel.” (128.) A szereplők képtelenek kiutat találni hátrányos élethelyzetükből, ennek kiváltó okát szintén ugyanitt olvashatjuk: „A problémák orvoslására nem marad energia, mert az önvád és az önsajnálat felemészti.” (128.)

 

A kötetben olyan elbeszélések is szerepelnek, melyek központi témája a létezés miértje és mikéntje nyomán felmerülő tiltakozás. Ezt a problémakört jelölném meg harmadikként a témák kategóriájában. Megoldásra egyik szereplő sem talál, a Tanácstalanul, a Sárkányra várva és az Elátkozva című szövegekben a főhős a következő kérdéseket teszi föl: „Mit keresek ezen a világon? Mit találhatok és mit keresek egyáltalán itt?”(88.) Megoldás helyett két apró utalás kap helyet a könyvben: „Az elmúlás kell nekem. A boldogságos Nirvána.” (93.) Ebben az esetben a kérdés felvetésének kiváltó oka nem egy megtapasztalható jelenségben (féltékenység, emberölés, kábítószer túladagolás) rejlik, a probléma gondolati síkon merül föl. A probléma felvetése nem szükségszerű, hiszen az ember úgy is dönthet, hogy nem vesz róla tudomást, megoldása pedig kétséges, mert az elbeszélő nem ér el pozitív eredményt.

 

A negyedik témakör Mitracsek úr alakjával kapcsolható össze. Két írás sorolható ide: Édes Anna Kárpátalján, valamint Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története. Mitracsek úr figurája az előbbi elbeszélésben tűnik föl először. A könnyed hangvételű szöveg helyszíne a nyomtatott sorok mögül egy másik valóságba helyeződik át. A szerző megszemélyesíti és életre hívja az irodalmi hősöket: Kosztolányi Dezső Édes Annáját, és a saját maga által kitalált Mitracsek Ödön figuráját. A két szereplő önállóan gondolkodik, párbeszédet folytat egymással. Mitracsek úr az alkotóját minősíti, Édes Anna pedig elcsodálkozik a múlt század folyamán végbement technikai változásokon. Az elbeszélésbeli író a Múzeum körút egyik antikváriumában megvásárolja Kosztolányi Dezső kötetét, így téve lehetővé, hogy a két szereplő találkozzon, és a szövegbeli valóságba lépjen. Az író táskájában „találkozik” a kéziratokban lakozó Mitracsek úr a könyvben élő Édes Annával. A szerző a továbbiakban mellékszereplővé válik, funkciója (a Kosztolányi-kötet megvásárlása) révén hozzájárul ahhoz, hogy a betűk által közvetített jellemek (Édes Anna és Mitracsek) az elbeszélésbeli valóságban létező szereplőkké váljanak.

 

A valóság és a képzeletbeli tér között híd jön létre, amikor kiderül, hogy Anna engedett „a kárpátaljai novellahős ostromának”. A két sík összekötődik az események pozitív alakulása által – vélheti az olvasó. Azonban a szerzőt utoléri a kéziratban rekedt Mitracsek bosszúja, aki ezáltal érezteti hatalmát. „Mitracsek révbe ért. És valóban. Aki elolvasta a kötetet, értesülhetett Édes Annával való boldog egymásra találásáról. Száz számra érkeztek az olvasói levelek, de a fiatalember nem ilyen sikerre vágyott. Asztalán még ott feküdt a Kosztolányi-kötet, de amikor belelapozott, megdöbbenve vette észre: Anna eltűnt… Az író számára a plágium vádja felér a halállal. Mitracsek úrra gondolt, de azt már se a fehér papiros, se a számítógép képernyője nem tűri el.” (40.) A bosszú során Mitracsek meggyőzte Annát, hogy elhagyja a Kosztolányi-kötetet, és Mitracsek történetébe és kötetébe disszidáljon. Ez hívja elő a plagizálás vádját a szerző számára, ami Mitracsek bosszúját jelenti. Közben a történet során az is kiderül, hogy Mitracsek azért neheztelt szerzőjére, mert éveken keresztül a publikálatlan szereplők purgatóriumában szenvedett.

 

A válaszokat kereső szereplők közül kiemelkedik Mitracsek úr. A címadó elbeszélés a következők miatt különül el a többitől: a leghosszabb történet, mely a szerző meghatározása szerint „novellisztikus misztifikáció”; Mitracsek úr szerepe elhalványul benne, helyette mellékszereplők tűnnek föl. A mellékszereplők közé sorolnám Mitracsek szüleit, feleségét, rokonait (feltűnik például Szütyő Elemérke, Vöcsök Ödön, valamint a börtönviselt Egon), Nyuszikát, valamint a Szomorúságot, ki a tó szélén állva „várta, hogy jóra váltson a kedve” (139.). Az utóbb említett szereplők életeseményeinek részletezése miatt úgy tűnhet, hogy a szerző megfeledkezett Mitracsek úrról. Amikor ez a végletekig fokozódik, a címben megjelölt főhős megszólítja a szerzőt, és megpirongatja emiatt, ugyanis ő önálló kötet megjelenésében, valamint az íróasztalfiókból való kiszabadulásban reménykedett – az író és a szereplője között folytatódó párbeszéd is kiemeli ezt a történetet a többi közül.

 

A szerző a főhős szüleinek említése által megismerteti az olvasót Mitracsek Ödön múltjával, a táptalajjal, melyben született, és ahol véget ér az élete, melyre rendeltetett. Az író Mitracsek, a mellékszereplők, és saját életérzései által fest képet egy „elfuserált” valóságról. „Az emberiség legnagyobb problémája az, hogy van. A létezés velejárója a hibalehetőség… Isten azért vesződik az emberekkel évezredek óta, hogy ne kelljen bevallania, ő sem tévedhetetlen.” (136.) Szabadulást, úgy tűnik, csak a bódulat hozhat: „Az ivás gyógyír a lélek sebére, belülről fertőz, hogy aztán alámerülve soha többé ne kerüljön felszínre. Az ivás gyógyír? De milyen árat kér ezért, hiszen távoztával csak romhalmaz marad, újabb megoldatlan kérdések, pusztába hallgatott jajkiáltások.” (134.)

 

A különféle leírások a Mitracsek környezetében fellelhető problémákkal kapcsolatosak, és ezek a kárpátaljai élet néhány jellemvonására való utalásoknak is olvashatóak. Ilyen például a kilencvenes években tapasztalt áramszünet, vagy a kárpátaljai vidéki élet kulturális fejlődésének hiányosságaira való hivatkozás (143.). A szövegek tanúsága szerint a lehetőségek korlátozottak a Mitracsek környezetében élő emberek számára: „Rendszerek jönnek és mennek, de mi maradunk, igyekszünk megmaradni, mert a következő rendszernek szüksége van ránk. Ma már ebben sem vagyok biztos, de ha nem tetszik, el lehet menni. A kérdés csak az, hová?” (130.)

 

Egyre inkább az rajzolódik ki az olvasó szeme előtt, hogy a megváltás Mitracsek számára nem létezik, az író viszont reménykedhet: „Az írás … papírhalmazzal itatja fel a keserűség nedveit. Elhasznált gondolatok kerülnek a papírkosárba, mert íróasztalfiókra nem telik.” (134.)

 

A kötet huszonkilenc elbeszélést tartalmaz, és a fentiek értelmében négy témakör szerint csoportosíthatóak az írások: a mindennapi lét (Az erdő titka, Autólopás), a különleges létezés (Egy nem hétköznapi ember), a miért létezés (Okkal oktalan) és a hogyan létezés (Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története). Olyan írásokkal is találkozhatunk, melyek egyik kategóriához sem illeszthetőek (A szeretet mestere, Nem mindennapi könyvbemutató, Harc a dzsungelben), de az ebből fakadó sokszínűség nem zavaró, leginkább az ábrázolt világ sokrétűségét mutatja. Az elbeszéléskötet elsősorban. arra is törekszik, hogy az olvasó elé tárjon egy szemléletmódot, ezt pedig a szerző a váltakozó helyszínek és szereplők által is érzékelteti.

 

Az elsőként felvetett kérdésre, hogy milyen lehet a kilátás egy vakablakon keresztül, lehetetlen válaszolni, mert ez egy paradoxon. Mint ahogyan annak tűnik az ember létezése, akit Mitracsek úr jelleme érzékeltet. Ez a személyiség létezik, viszont a létezése „elfuserált”, élete helyrehozhatatlan, általa befolyásolhatatlan hibákkal telt meg. Mitracsek Ödön valóban élt, számára a szarkazmus, az alkotó ember esetében viszont az írás jelenti a vakablakon való kitekintés paradoxonának megsemmisítését. Lengyel János elbeszéléskötetére szüksége van az olvasóközönségnek. Kárpátalján azért, mert az olvasó a saját környezetére ismerhet, Magyarországon viszont amiatt, hogy az olvasó a sorok mögött rejtőzködő mondanivaló által megsejthesse az említett közösség problémáit.

 

Lengyel János: Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története, Ungvár–Budapest, Intermix Kiadó, 2011.