A villamos centikkel húzott el mellette. A vezető még csak rá se csengetett. Határozott léptekkel indult előre, de nem figyelte, merre. A tér közepén karácsonyi vásár. Savanyú sör, forralt bor és sült kolbász terjengő szaga. Árusok. Oh Tannebaum. Lovacskás, csillogó körhinta. A táskás pavilonnál egy nagyobb csoportba ütközött. Kicsit magához tért. Kolbászzsírt fröccsentettek rá. Az emberek lassan körbefolyták. Arrébb lökdösték, tudomást sem véve róla. Sodródott velük egyre beljebb a tömegbe. Vállak értek hozzá. Lábára léptek. Cipőjén sör habja placcsant. Kicsinek és jelentéktelennek érezte magát. Fel kellett néznie az égre.
Aszfaltszürke felhőréteg fedte a várost. A tévétorony szinte megroppant a súlya alatt. Egy órája még havas eső szitált, de akkor éppen a Fal maradványait tapogatta. Egyik oldalon a vandalizmus tarka hányása, másikon a kortárs művészet állásfoglalása. Idáig korcsosult a valaha volt Kelet és Nyugat határa.
Kaparta a zöldet, és egy kis sárgát is. Teste a Falhoz simult, hogy érezze azt, és elrejtse az arcát. A rücskök közé telepedett kosz a körme alá ment. Örült neki. Ismeretlenül is szerette ezt a koszt. Felfigyelt a hangra. Ösztönösen érezte, hogy ez a hang tudatlan és ignoráns. Próbált nem figyelni rá. Koncentrált foszló körme sercegésére a Falon. Hiába kaparta erősebben, a hang egyre inkább elnyomta. Kattogás. Zárszerkezetek és önkioldók folyamatos kattogása. Erőltetett mosolygás, nyál cuppanása a fehér fogakon. A hangok zajjá, aztán elviselhetetlen hangorkánná erősödtek. Mennie kellett. Gyors lépésekkel indult el az út szélén, villanó vakuk között.
Az ólmos eget nézte. Nem tudta kiolvasni, hogyan került a térre. Ott volt. És a zaj követte. A füléhez kapott, de még hangosabb lett. Félrészeg felhorkanó röhögés törte meg. Koccanó korsók. Gyerekvisítás. Valahol egy 10 centes csendült az aszfalton. Az agya lüktetett. Egyre szaporábban vette a levegőt. Jobbra-balra kapkodta a fejét. Megint körbezárta a tömeg. Kezét maga elé téve csukott szemekkel indult el. Nehezen haladt. Perecárusnak ütközött. Izmaival a járásra összpontosított. Ritkult a tömeg. Lélegzett. Szaporázta a lépteit. A lámpa pont zöldre váltott. Kegyetlen. Engedte, hogy menjen. Már rohant. Végig a Karl Marx Allee-n, a távoli csend felé.
A lapos tetős, valaha közösségi házként működő kommunista kocka előtt a kocsmáros az asztalokat igazgatta. Kiköpött. Nyála egyből a betonra fagyott. Rezignáltan törölte a székeket. Unottan felemelte a fejét. Gyűlölettel és megvetéssel nézett az irgalmatlanul széles sugárút túloldalán, vele szemben álló MockbaRestorant-ra. Elfutott előtte valaki. A hülye. Utánanézett. Kiköpött, és üveges tekintettel belépett a kocsma ajtaján.