felnőni a 20-as évek Los Angelesében
kemény volt
annyi németellenesség
maradt vissza az I. világháborúból.
gyerekbandák üldöztek a környéken
vonyították: ’Hieneie! Hieneie! Hieneie!’
de sosem kaptak el.
olyan voltam, mint a macska
ismertem az egérutakat bozóton és sikátoron át
Pillanat alatt átmásztam 6 láb magas kerítést
rohantam hátsó udvarokon és házsorok között
garázstetőre és más biztos menedékbe
s onnantól már nem akartak elkapni
féltek, leszúrom vagy
kivájom szemüket a bajonettemmel.

mindez 18 hónapig tartott
majd úgy nézett ki, abbahagyták.
többé-kevésbé elfogadtak (de valóban sose)
részemről rendben volt.
ezek a szukaivadékok már amerikaiak
akik szülei már itt születtek.
így nevük: Jones és Sullivan és
Baker volt.
legtöbbjük sápadt és kövér
taknyos orral és óriás övcsattal
elhatároztam sosem leszek amerikai
hősöm Richthofen báró volt
a német pilótaász
leszedett vagy 80-at legjobbjaik közül
s ez megváltoztathatatlan tény.
Szüleik nem rajongtak szüleimért
(értük én sem) és
elhatároztam, ha felnövök, olyan helyen lakom majd
mint Izland
sose nyitok ajtót és csak magamnak élek
egy gyönyörű asszonnyal és egy csomó
vadállattal:
mindez többé-kevésbé
megtörtént.

(Tóth Attila fordítása)