∞ Sanna Kurki-Suonio: Sadelaulu (Musta, 1998)
A folyót követte, ahogy a folyó lépett, járt. Egyre sötétebb, pedig a Napot követte, a távoli Napot, de Hold volt, és távolodott. A halak mellette úsztak, és látta, valamelyikük rá néz.
Mondani kellene valamit, gondolta, hogy megint, de semmi szavak, semmi. Üresen ment, és ezt az üresszavas semmit mondta a szeme a halaknak.
Tudsz egy kicsit arra nézni, hogy ne zavarjon a tekinteted? Mutatta is, merre, mert a Hold is nézte. Szúrósan nézte, és szúrósan voltak a füvek is, a puha szirmok.
Sárgán hulltak, hulltak barnává, és így, a szavak nélkül, levelek. Egyre több lett a lenti levél, és egyre többet gondolt a madárra. A Nap fényénél talán, de a Hold.
Árnyékot keresett, de a Hold akkor is nézte, amikor az árnyékkal ment. Rossz folyón indult el, de már más folyót nem látott, és ez is belefut a tengerbe.
Lehullott levél, ág, kidőlt fák, de nem állt meg akkor sem, amikor a sziklák omlottak, a föld rengett. Vulkán mellett vitte a folyó, holnap már csak a füst, az ehetetlen növények.
Hallotta, amikor kitört, hallotta, ahogyan repedezett a föld, hallotta a homok csikorgását. Állt a folyó, vagy csak az üres medrét követi, az üres tengerhez?
És a fekete cethal a csíkkal az oldalán. Minden folyó a cethez hoz? De még a szél, és a szél irányába fordult, dehogy megyek a tengerhez.
A szelet követte, de a szél, ahogy fújt, erre, arra, eltévedt, és minden fel volt borzolva. És akkor keressen másik folyót, a tengerbe futni?
De melyik folyó lenne az a rossz folyó, vagyis mindegyik. Talán még ellenkező irányba is folynak, ellenkező irányba fújó szelekkel és tüskés ágakkal.
Mérgező növények, fullasztó levegő, de a madár hangját hallotta, amikor egy pillanatra a napsugár elérte. Mint egy idegen, úgy szólalt meg.
Megismernél, ha idegen lennék? Ahogy szaladt, szaladt keresztül, és minden nézte, mindennek a szeme, és nem volt semmi árnyéka és felhője.
Azon a napon, amikor a Hold, még felhő is jött, de az esőtől nem látott, és úgy is kellett szaladnia, hogy ő már nem lát, csak nézik.
És a tenger fölött a sós levegőben szállt a madár. Csípte a szemét a só, ahogy nézett a madár után. És a vízre szaladt, a fekete cethal a csíkkal és a szikrázó halpikkelyek.
A Hold napsugara, milyen sugár az. Repült, amerre a madár mutatta neki. Ahogy az énekét hallotta, megtelt élettel a szaladása, mintha folyó futna benne, szirmokat hozó.
Azon a napon, amikor a Nap, mert a madár a Naphoz vezette, és a sugaraiban, ahogy fürdött, kiszúródtak a tüskék a bőréből. Míg kihulltak, is megszúrták egyszer.
A tenger közepén állt, mintha csak az égen, vagy máshol állna, és merültek el a tüskék a vízben, sültüske is, meg amit belélegzett, vagy a tekintetén át érkezett a szívébe.
Valamit akkor tanult a madártól, annak a dalát, amit akkor is tud énekelni, amikor csukott szemmel a könnyei folynak az utolsó halakra.
2024. 04. 13. 8:20:59
Pilisvörösvár
CETHAL
1. A két tenger, ahol találkozott
2. Dala, esője
3. fenyőfák várai, templomai
4. Sárga virág gyökér
5. Az ismerős cethal
6. Hócsillagok, éjszaka
7. Külön ege
8. Szavak távoli nyelve helyett
Obor z kamenných hôr. Mansijské, nenecké a chantské rozprávky, ford. Mária Ďuríčková, Východoslovenské vydavateľstvo, Košice, 1986.
* Ako Vaj premohol veľrybu, nenecká rozprávka, 85–91. [Hogyan győzte le Vaj a cethalat, nyenyec mese]
* Bohatier Taňja, mansijská rozprávka, 78–82. [A hős Tanyja, manysi mese]
(Illusztráció: Martin Johnson Heade: Orchids and Hummingbirds (1875-90); Andy Russell: Hope)
