Bőröndnyi fejezet

Egy cipzár mögé elrejthető az egész eddigi létélmény. Vannak olyan dolgok, amelyek terebélyesek és kilógnak itt-ott. Vannak olyanok is, amelyek kisebbek, jelentéktelenebbek és elvesznek a sok között, de fontos részét képezik a hatalmas utazóládának. Barnabás éppen most alkotja meg gondolatainak, emlékeinek és álmainak körbezárható dobozát. Fesztelenül pakol, dobál, hajigál és helyez. Csendesen repkednek a ruhák, már szinte suhannak, szétzúzva az éjszakai csendesség statikus porát. Nem bánik velük kedvesen. Tenyere közé gyűri és már tovább is adja őket a kínzó szobát betöltő levegő futószalagjának, amely belehajtogatja a fekete bőröndbe. Csiszolatlan manufaktúra ez, egy fővárosi bérház első emeletén.

Barnabás ritkán, de néha lelassul és a kezébe akadt dobozolni valót mereven megszorítja és mélyen kiszívja belőle az általánosságot és tudatának egyik zárt fiókjából a varrás mentén emlékeket sző bele. A sok póló, nadrág és atléta közül leginkább egy kockásingnél merengett el hosszan. A szekrénynél állva kezei közé fogta és odalépdelt az ablakhoz. Kibámult a sötétbe. Egy belvárosi utcarészlet, hatalmas utcai lámpákkal, amelyeknek fénye verdesi a talajt, kiemelve a kukákat, álló autókat és a léttelenséget. Hasonlóan érezte magát: az álmainak szóló reflektort hirtelenjében a valóság felé kapcsolták és a többi kis összetevőt darabokra zúzták mindaddig, míg pusztán porrá és szemcsékké nem váltak.

Jól emlékezett erre az ingre. Feleségétől kapta csak úgy ajándékként. Tavaly tavasszal, bár ahogy édesanyja szokta volt mondani egy tavasz az ravasz nappalon. A felesége lábujjhegyen osont mögé, miközben ő éppen a konyhát festette. Ujjaival bordái közé bökött, de nem támadóan, inkább finoman. Olyan finom mozdulattal. Barnabás mindig arra gondolt, hogy nem is a felesége ujjai fúródtak a csontok közé, hanem az erkély ablakán át beáradó reggeli szellő lökte meg. A nő azt mondta, hogy emlékeztette az ingre, amelyet még évekkel ezelőtti első találkozójukon viselt a férfi. Az az ing teljesen beletelepedett szembogaraiba, így nem hagyhatta ott ezt a darabot, pótolva a fonállá szétmálló eredetit. A nő számára ez kapcsolatuk alapkövének számított. A férfi kicsit elcsépeltnek vélte akkor, de most valahogy megértette az egészet. Szégyenkezett az akkori gondolatai miatt.

Barnabást teljesen megszállta ez az emlékfonál. Fullasztóan teste köré tekerte direkt és csak húzta a végeket, hogy egyre jobban belevájódjanak a húsba, egyre és egyre inkább fájjon az egész szerkezet, az egész pillanat. Azóta nem viselte ezt az inget, azóta kerülte tudatosan. Mindig érezte esténként, hogy szellemként száll ki a szekrényből. Álmaiban visszatérően felesége sziluettjét látja az ingben, aki a körgangon virágokat locsolva fesztelenül, kócosan sétálgat fel és alá egy álmos szombaton. Számukra a szombat reggelek mindig törvénybe vésett menetrenddel működtek. Fényre virradó volt, kényelmesen nyújtózkodós. Mindketten felhúzták a papucsukat és csoszogva kimentek a konyhában. Nagyot kávéztak, miközben elméjükben még mindig az álmukat rótták. Felesége életet töltött egy törött fülű bögrébe, majd egy másikba is. Hosszú kortyolgatás. Hosszú kortyolgatás. Üres. Mindketten visszacsoszogtak az ágyba és folytatódott a szombati napjuk, ameddig ők akarták. 

Barnabás szerette azt a napot. A mostaniakat azonban már nem. Számára egy ideje nem számítottak a napok, a reggelek, éjjelek, naptárak és egyebek. Most csak ő volt és az az ing. Egy autó lassan eldöcögött az utcában. A kipufogó zakatolása a férfi agytekervényeit csettintésre visszahelyezték a jelenbe. Meglátta önmagát az ablaküvegben. Sápadt volt, kialvatlan és szétmálló. Őt azonban ez cseppet sem érdekelte. Ujjai közül kifonta a ruhadarabot, amely finomkodóan rogyott össze a padlón. Felemelte bal lábát és kisebb erővel berúgta a már bevetetlen ágy alá. Visszabillent a robotikus pakolásba. Gyűrt, hajtott és préselt. Egy egész fejezetet akart beletömöríteni egy kockatáskába. A cipzár sikítva jelezte a lehetetlenséget, azonban a férfi nem hagyta magát. Ütött, püfölte miközben idegesen igazgatta homlokába omló hajszálait. Kifulladt. Egy nagyobb puffanással az ágyra huppant, amelynek eredménye egy seregnyi felreppenő porciklus lett. A mihasznák ringva lebegtek az éterben, köröztek jobbra-balra, miközben a beáradó mesterséges fények által megvilágosodtak. Barnabás egy volt a sok kis mihaszna között. Lebegett, körözött jobbra-balra, miután hatalmas pofonnal érte őt a hajnal. Egyszerűen el akart ballagni az egészből. Rést szeretett volna nyitni az egész rendszeren és elbaktatni csendesen. Esetleg ugrani egy nagyot. Körhintaszerűen előrepörögni az életösvényén.

 

Hiányzott neki a felesége.